Kégli

PÁRATLAN OLDAL - LXX. évfolyam, 35. szám, 2026. augusztus 28.

Gyáva népnek nincs hazája, a filléreskedőnek meg palotája. Mivel a tőlünk levont adóból vették, örömmel jelentem, hogy van egy házunk a londoni City közepén a Trafalgar tér közelében, amiért 23 millió fontot, 9,5 milliárd forintot fizettünk ki '21-ben, ez a Londoni Magyar Ház. A müncheni főkonzulátus épülete 2019-ben mindössze 6 milliárd forintunkba került, büszkén jelenthetjük ki a számlánkon sárga alapon fekete betűkkel kiemelt néhány ezer forintos rezsicsökkentésre emlékezve, hogy nekünk házunk van Svájcban is 2024 óta potom 1,8 milliárd forintért, a berni 270 négyzetméteres épületünkben és a hozzá tartozó 662 négyzetméteres kertben, míg mi nem megyünk, addig a nagykövetség húzza ott meg magát. A washingtoni Kossuth Házért 3,1 millió dollárt, a kijevi Magyar Ház ingatlanáért 250 ezer dollárt, egy épületéért Fiume központjában pedig 1,9 millió eurót fizettünk ki közösen. A fizetendő rezsikről még nem kaptuk meg kör-e-mailben a tájékoztatást, nyilván mivel bagatell tételről van szó.

2010 óta közel 40 milliárd forintot költöttünk el a legdrágább környékeken ingatlanok megvásárlására, mert kultúránk népszerűsítését ennél hatékonyabban semmi nem szolgálja. Brüsszelben '21-ben 10 millió eurónkat (3,5 milliárd forint) adtuk oda az ottani Magyarország Házért, amely Brüsszel legdrágább negyedében, a Parc de Bruxelles mellett, sétányira a belga parlamenttől, a királyi palotától és az amerikai nagykövetségtől található. Még április 12. előtt e palota szomszédságában újabb értékes brüsszeli ingatlan megvásárlására készült az Orbán-kormány több mint 7,2 milliárd forintot elkülönítve erre a célra egy nem nyilvános kormányhatározatban. A stadion- és (vízfaló) akkugyárépítő ex-prime minister kedvenc étele, a töltött káposzta nyilván a rezsicsökkentés népének kedvencei menüpontban szerepelt volna a magyar gasztronómiát népszerűsítő luxusétteremben.

Nem úr, aki nem pazarol. De a dakota hagyomány szerint igazi úrnak csak az tekinthető, aki nem a másét herdálja. Az előbbi sem érdem, inkább jellemhiba, utóbbi meg minden debilnek megy, akinek nem kell keményen megdolgoznia minden fillérért. De hogy magyarázzuk meg majd az utókornak, hogy mi is csendestársak voltunk ebben a „palotabusinessben”?

A szerző további cikkei

LXX. évfolyam, 33. szám, 2026. augusztus 14.
LXX. évfolyam, 32. szám, 2026. augusztus 7.
LXX. évfolyam, 30. szám, 2026. július 24.
Élet és Irodalom 2026