Másként megélni

KÖNYVKRITIKA - KÖVETÉSI TÁVOLSÁG - LXX. évfolyam, 34. szám, 2026. augusztus 19.

Nők társadalomtörténete a 20. századi Magyarországon. Szer­kesz­tette Lengyel Nóra és Sipos Balázs. Napvilág Kiadó, Budapest, 2026, 351 oldal, 5900 Ft

A kötet végpontja az 1989–1990-es időszak, de az írások, ha nem is direkten, sokszor szembesítik a múltat napjainkkal, túllépve a rendszerváltás évein. Hiszen igaz ugyan, amit a bevezetőben is olvasunk, hogy a szerzők jobbára belül maradnak a huszadik századon, mégis arra inspirálnak minket, hogy az újabb fordulatokon, a máig ható következményeken gondolkodjunk, akár a jobbára ma is a nőkre maradó szociális gondoskodásról, akár a női élet rituális fordulópontjairól olvasunk. A Nők és ünnepek című fejezetet (szerzői Deáky Zita és Frauhammer Krisztina) gondolatban elvittem a máig, és arra jutottam, hogy most már biztosan tárgyalni kellene a külsőségeiben szinte az esküvő funkcióját átvevő szalagavatót, a menyasszonyi ruhában keringőző elsőbálozó lányokkal. Dupcsik Csaba családmodellekről szóló tanulmánya pedig, bár nem akar erőszakoltan mítoszt oszlatni, valójában azt teszi. Meggyőzően fejti ki, hogy az úgynevezett „tradicionális család” képzetéhez leginkább „kényelmes mítoszként” lehet menekülni...

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXX. évfolyam, 30. szám, 2026. július 24.
LXX. évfolyam, 26. szám, 2026. június 26.
LXX. évfolyam, 22. szám, 2026. május 29.
Élet és Irodalom 2026