Reality
PÁRATLAN OLDAL - LXX. évfolyam, 34. szám, 2026. augusztus 19.Ül a parlamentben száznegyvenegy ember, akik megválasztásukig azok között dolgoztak gazdaként és vállalkozóként, rendőrként és orvosként, mérnökként vagy boltosként, akik megválasztották őket. Az életük, a cselekedeteik, a döntéseik hitelesítették őket. Ezzel a 2/3-dal állnak szemben a „légiósok”, akiket azok ültettek oda, akiknek első és utolsó munkahelye eddig itt volt, akik közben alaposan megszedték magukat, de most, hogy válaszolniuk is kellene a döntéseik következményeivel kapcsolatos kérdésekre, hirtelen máshol lett rájuk szükség. Ezért a közben megvásárolt luxusingatlanaikba költöztek Brüsszelbe, Dubaiba, Toszkánába vagy egyenesen Amerikába. Beültettek hát a maguk helyére negyvennégy dühös embert, az általuk programozott klónokat gyér szellemi munícióval. Azóta kombinálják a lejárt szavatosságú mantrák pufogtatása közben a követendő protokollt követve a kisegítőben tanult módszertannal: hangoskodás, mobilnézegetés, megsértődés vagy épp dacos kivonulás.
Egy idén megválasztott fiatal képviselő válasza pontos és roppant frappáns volt, mikor az egyik fennhéjázó, arrogáns „harcos” az általuk teremtett „fedőszervre”, a szatellit-érdekképviseletre hivatkozott: „Ne bújjon a gazdák mögé, itt vagyunk.”


