Isten közöttük volt: mert Isten már elhagyta őket
Visky András Kitelepítés című regényéről és Tankó Tímea német fordításáról
FEUILLETON - LXX. évfolyam, 33. szám, 2026. augusztus 14.A szüntelen tagadásnak erről a politikai rendszeréről és családja válaszáról erre a rendszerre, az állhatatos „nem!“-ről tudósít Visky András regényében, a Kitelepítésben. Visky ebben a regényében húsz éven át foglalta be a legvégső emberi tapasztalatot a szó legbelsejébe. Ezt a sérült szót a maga széles, a hivatali utasítások nyelvétől a Bibliából vett napi szakaszok liturgikus nyelvéig terjedő regiszterével ültette át Tankó Tímea figyelmes fordítása magyarról németre. „Az ember – írja Visky – úgy van megteremtve, hogy ne tudja meghallgatni a saját szívét.” Ez a mondat a fordító kiindulási helyzetét is jellemezhetné. Tankó pedig nemcsak a regény szívét hallgatta meg, hanem belehallgatott a csend tartamába, ama fél örökkévalóságba is, amely minden szívverés után következik. A Kitelepítés a fogság makacs könyve. (Fordította Adamik Lajos)
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.


