Utálja a luxemburgiakat
PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXX. évfolyam, 33. szám, 2026. augusztus 14.A Fidesz frakcióvezetője interjút adott a Partizánnak, és kérdésre válaszolva kifejtette, hogy miután a következő választás 2030-ban lesz, csak azt megelőzően nagyjából másfél évvel érdemes azzal foglalkozni, hány párt és milyen formában induljon el. „Arról zajlik most a beszélgetés, hogy a Fidesz a jövőben azzal a stratégiával, amivel eddig dolgozott, hogy egy nagy gyűjtőpártként összefogja a teljes jobboldali konzervatív politikai közösséget, ez működőképes lesz-e a jövőben is. Ez egyáltalán nem biztos, hogy működőképes lesz a jövőben, de erről most még nem lehet ítéletet mondani” – jelentette ki. A gondolat egyetlen biztos pontot tartalmaz, nevezetesen, hogy a következő választások 2030-ban lesznek. (Megjegyzem, ez is csak a négyéves választási ciklus miatt látszik biztosnak, különben nem az.) Bóka frakcióvezető választási formációkról beszélt, amik még bizonytalanok, természetesen, hiszen az sem biztos, hogy lesz-e még Fidesz, szakad-e a párt, mi lesz a Kereszténydemokrata Néppárttal, ami ebben a szövetségben mégiscsak – amint azt a momentán önkéntes száműzetésben lévő Orbán mondta – a kormányzás szellemi és erkölcsi horgonya, másfelől a Fidesz biztosítja a kormányzáshoz szükséges politikai mozgásteret és többséget.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.


