Nem térhet vissza a Fidesz

Csizmadia Ervin és Lakatos Júlia cikkében (Visszatérhet-e még a Fidesz?, ÉS, 2026/31., júl. 31.) a 2010-es és 2026-os választásokon egyaránt nagy ellenzéki győzelemhez vezető folyamatokat hasonlítja össze, majd a tanulságokból von le a jövőre vonatkozó következtetéseket. Meglátásuk szerint mindkét kétharmados győzelem azon múlott, hogy az előző kormányok morális csődje gazdasági inkompetenciával párosult, és az ellenzéknek sikerült megszereznie az ellenoldali tábor egy részének a szavazatát is. Tényleg vannak hasonlóságok, de nem olyan erősek, és a 2026-os győzelemnek szerintem más a meghatározó tényezője.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése súlyos csapást jelentett a Gyurcsány-kormány hitelességére, és ezt az akkori ellenzék négy éven keresztül sikeresen sulykolta is. A kegyelmi botrány is hozott kiábrándulást a Fidesz-kormányból (a támogatottsága 2024 januárjától márciusra 53 százalékról 46 százalékra csökkent), de a szélsőségesen egyenlőtlen választási rendszerben ez az újraválasztását nem veszélyeztette volna (és a Mi Hazánk támogatásával a kétharmad is meglett volna). További szavazatvesztés nem volt várható, hiszen túl voltunk már a 150 ezer fős influenszer- és a legnagyobb ellenzéki párt, a DK 1500 fős tüntetésén. A tehetetlenkedő ellenzék mellett a Fidesz jó eséllyel a támogatásnak ezt a csökkenését is vissza tudta volna fordítani, ahogy a 2022-es választási nagy pénzszórást követő szükséges megszorításokat is sikerült elfelejtetnie.

A Gyurcsány-kormány 2006 utáni gazdaságpolitikája nem volt annyira inkompetens, hiszen egyrészt egyszerre kellett kezelnie a 2006 előtti osztogatások (a 2006. évi költségvetési hiány az elmúlt 36 év legmagasabbja, 9,3 százalék volt!) miatti megszorításokat és a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság Magyarországot éppen a megszorítások miatt súlyosan érintő hatását is (egy gazdasági válság idején a szokásos kormányzati lépések alapvetően megszorításokat jelentenek, de nálunk már 2006–2007-ben ez a kényszerű gazdaságpolitika működött, amit tovább kellett fokozni). És ha ezt a szerencsétlen helyzetet lehetett még súlyosbítani, akkor a vizitdíjas népszavazás megtette: költségvetést érintő kérdésekben népszavazást nem lehetett volna tartani, aminek a kézenfekvő oka az, hogy a népszavazáson részt vevők jelentős részénél a döntő szempont, hogy a kérdés az ő anyagi helyzetét rosszul érinti (még akkor is, ha ez csak 300 forint volt, és például a nyugdíjasok egyidejűleg 300 forintos nyugdíjemelést is kaptak). A kormány ezzel végérvényesen megbukott, pedig a 2006–2010 közötti gazdaságpolitikája akár sikeresnek mondható volt, hiszen 2010-ben a GDP (és a lakosságot közvetlenül érintő egy főre jutó reálbér) már ismét növekedni kezdett. Gyurcsánynak jogosan az vethető a szemére, hogy 2006-ra katasztrofális hiányt halmozott fel, illetve hogy az ellenzék által sikeresen felfokozott hangulatban nem volt képes levonni a konzekvenciákat és a kormányzást rövidesen átadni Bajnainak. Az új kormányfő gazdaságpolitikájával a beinduló gazdasági növekedés hatásai széles körben érezhetővé válhattak volna, elkerülhetővé téve, hogy a személyes hitelét vesztett és gazdaságpolitikájában inkompetensnek bemutatott Gyurcsányról (és másodsorban az őt támogató baloldali-liberális kormányokról) szóljanak a 2010-es választások.

A választásoknak általános jellemzője, hogy a győztes a vesztesek addigi szavazóinak egy részét meg tudja szerezni. Ezen a két választáson különösen nagy volt az elmozdulás. 2010-ben a Fidesz nemcsak a rájuk szavazók számának növelését érte el, hanem az MSZP korábbi szavazói egy részének az elkedvetlenítését is, akik otthon maradtak (vagy más alternatívára, nem feltétlenül a Fideszre szavaztak), a választáson részt vevők száma összességében csökkent. 2026-ban viszont a választáson részt vevők száma 700 ezerrel nőtt, emellett csökkent a Fidesz szavazatainak száma 600 ezerrel. Az új szavazók ilyen tömeges megjelenését Magyar Péter és a Tisza fellépése váltotta ki (különösen igaz lehetett ez a fiatalok körében, akik a korábbi választásokon az országos átlagnál kisebb számban vettek részt). A korábbi Fidesz-szavazók egy része is a Tiszára szavazott, de ennél nagyobb hatása volt, hogy a Tisza a Fidesztől balra álló tábor lényegében összes szavazóját meg tudta szerezni (márpedig ez a szám a Medián 2024. márciusi, a Tisza megjelenése előtti felmérése szerint megegyezett a Fidesz támogatóinak a számával). A földcsuszamlásszerű változást Magyar Péter a 700-nál több települést érintő, szinte folyamatos kampánykörútjával érte el. A kisebb települések polgárai számára is lehetővé vált a személyes találkozás, ezen keresztül a kihívó elfogadhatóságát meg lehetett tapasztalni, és még az addig bombabiztos fideszes szavazóbázist jelentő kisfalvakban is – szerény mértékben, de – többséghez jutott a Tisza. Az országjárás csodafegyveréről a korábbi választások körül is sokan beszéltek, de megvalósítani addig senki nem tudta.

A szerzők Orbán idei tusványosi beszéde alapján mérlegelik a hasonlóságok továbbvitelét a jövőre vonatkozóan. A Fidesz elnöke szerint a 2010-es visszatérés morális alapja „a hazugság szembeállítása az igazsággal” volt, a mostani helyzetben az illegitim kormányzás kerül szembe a legitimmel. Gazdasági téren a szükséges korrekciós lépések megtételét lehet majd inkompetenciának beállítani. És egy ilyen helyzetben a Fidesznek készen kell állnia arra, hogy a kiábrándult szavazókat összegyűjtse. A szerzők nem tartják ezt valószínűnek – és én sem –, de azért vannak veszélyes pontok. Ha az elvileg független országos szervezetek vezető pozícióiba ültetett Fidesz-hívő személyek leváltása, néhány országos szintű Fidesz-politikus elleni eredményes vádemelés nem történik meg belátható időn belül, akkor hatásossá válhatnak az olyan érvelések, hogy például egy személy leváltásának a beírása az alkotmányba ellentétes a jogállamisággal. A fenntarthatatlan adórendszer korrekcióját minél hamarabb meg kéne tenni, de ez most éppen a politikai viták miatt nem biztos, hogy jó lenne, később viszont, a választásokhoz közeledve egyre kockázatosabb lesz. (A választásokon a másfél évtized alatt tönkretett infrastruktúra helyreállításának esetleges elégtelensége miatt sem biztos, hogy a Tiszát nem lehet majd támadni.) És végül egy, az utóbbi időben sokszor elhangzó hamis állítás: a Fidesz folyamatosan az önfelszámolás irányában halad, támogatottsága 20 százalék alá esett. A választás utáni hónapban valóban vesztett 1 millió körüli támogatót a Fidesz (hiszen a félelemre alapozott propaganda nyilvánvalóan nem jött be: nem indultak katonák az ukrán frontra, nem omlott össze a gazdaság, nem törölték el a 13–14. havi nyugdíjat, viszont megszűnt a folyamatosan ezt hangoztató propaganda a közszolgálati médiában), de azóta a folyamat – 20 százalék fölötti szinten – megállt. Miért vajon? Ennek a megfejtése lenne izgalmas feladat, hiszen nagy jelentősége, illetve veszélye lehet annak, hogy ez egy megingathatatlan törzsszavazói tábor, ami már nem fog csökkenni, de növekedni igen?