Gerő András védelmében

Karsai László történész az ÉS 2026. június 12-én megjelent számában A holokauszt emlékezete címmel közreadott írásában többször említi a 2023 januárjában elhunyt Gerő Andrást. Ezúton szeretném árnyalni e cikknek a Habsburg Történeti Intézetet anno létrehozó neves társadalomtudós közéleti szerepvállalására vonatkozó – nem kellőképp átgondolt – állításait. Előrebocsátom: a Terror Háza Múzeum háza táján végzett – szakmailag és emberileg nagyrészt vállalhatatlan – emberöltőnyi tevékenysége folytán Gerő András megalapozottan volt régtől fogva az egyik legmegosztóbb szereplője a hazai értelmiségi diskurzusnak. A CEU néhai egyetemi tanára (számos országos ismertségű értelmiségivel együtt) vitán felül álló módon szerepet vállalt az orbánizmus legitimálásában, ami gyalázatos. Az érintettek felelőssége számottevő, hiszen széles intellektuális réteg hallgatott véleményükre országszerte, így könnyűszerrel bagatellizálhatták a félautoriter rendszer bűntetteit. Ne szépítsük: az állami csatornák és a jobboldali pártmédiumok esti vitaműsoraiban hétről hétre szereplő, fillérekért köpönyegforgatóvá silányult tollforgató közeg a felszínen demokratikusnak maszkírozta a kleptokrata rezsim karakterét.

A fentiek ellenére az Orbán-éra bukása után érdemes volna megőriznünk az árnyalt ítéletalkotás képességét. Ugyanis (miként ’89 előtt se volt minden pártállami társutas gazember) a permanensen zabráló rezsim égbekiáltó gaztetteivel 2014-ig némelyikük még szembehelyezkedett, amíg bírta lelki, intellektuális, egzisztenciális tartalékokkal. Nem mindenki szaladt azonnal az államkasszához a 2010. tavaszi kormányváltás másnapján kinevezésekért, juttatásokért, médiafelületekért kilincselve. A Gyurcsányt a fülem hallatára „kalandornak” bélyegző, majd az Orbán-érát az alkotmányozáskor „tobzódó” kurzusnak nevező Gerő András e bátor kevesek közé tartozott egészen 2014 tavaszáig, amikor a NER-ügynökökkel teletűzdelt baloldal belső torzsalkodásai folytán elveszett a demokratikus fordulat addig reális esélye. A liberális demokrácia normarendszere melletti (nagy nyilvánosság előtti) tisztes kiállásának magam is többször fül- és szemtanúja voltam akkortájt gyakori közös tévészerepléseink alkalmával, amiről igaztalan volna megfeledkeznünk.

Az időközben Széchenyi-díjjal ékesített egyetemi tanár (híven szakmai előéletéhez és liberális közírói múltjához) sorozatosan támadta a jobboldal és az SZDSZ voksaival a titkos szavazás elvét sárba tipró módon a legmagasabb közjogi pozícióba juttatott Sólyom László köztársasági elnök tevékenységét, majd a 2010-es kormányváltást követően rendíthetetlenül szemben állt a radikális jobboldal egypárti alkotmányozási törekvéseivel. Az ATV-n évekig piacvezető nézettség mellett futó (A tét címet viselő), Bánó András vezette heti elemzőműsor gyakori résztvevőjeként magam is többször sze­mé­lyesen tapasztaltam meg kérlelhetetlen rendszerellenzéki alapállását, a demokratikus normák melletti kiállását, valamint az akkortájt korántsem népszerű szabadelvű értékrend képviseletének felvállalását. Számos alkalommal Gerővel egyide­jű­leg a véleményműsorba hívott részt­vevőként közvetlen közelről ta­pasz­talhattam meg, amint a Századvég Alapítvány és a Nézőpont Intézet pökhendi küldönceivel a saját egzisztenciáját bármikor veszélyez­tet­ni kész módon helyezkedett szembe.

Azok közé tartozott az idő tájt ő is, akik próbáltak tenni az akkoriban meglehetősen kilátástalan messzeségbe tűnő demokratikus fordulatért. Máig emlékszem, többször említette nekem a stúdió előtti cigarettázásaink alkalmával, hogy Bajnai Gordont ő maga is személyesen kapacitálta a közéleti aktivizálódás szükségességére valamikor az első ciklus félidejében. Talán nem követek el tapintatlanságot, ha közlöm: Bajnai Gordon ellenzéki kormányfőjelölti debütálása során közösen munkálkodtak a Terror Háza főigazgató asszonyával egy európai irányultságú rezsimváltó folyamat megvalósulásáért (mindezt akkoriban megerősítette a Schmidttel baráti kapcsolatot ápoló Szili Katalin exházelnök is). Gerő a volt egyetemi évfolyamtárs Schmidt Máriával egyébként évtizedeken át baráti kapcsolatban állt, amit magam is csak megerősíteni tudok (többször voltam ugyanis fültanúja a stúdióból együtt hazafelé autózva telefonbeszélgetéseiknek).

Gerő ezután vállalhatatlanul átállt, lelke rajta. Mégis inkább azon volna célszerű elgondolkoznunk korabeli ténykedése felidézésekor, hogy a régi baloldal kollaboránsai miként válhattak képessé a 2014-es kormányváltási lehetőség kisiklatására, ugyanis ezen opportunista közeg tehető főként felelőssé a demokratikus fordulat bő évtizedes késedelméért. Az utolsó balatonszárszói holdudvar-találkozón még jelen lévő, majd a 2014-es közép-bal vereség után a NER felé sorozatosan ízléstelen gesztusokat gyakorló Gerő András, meglehet, gyarlómód anyagiassá válhatott idővel (különösképp egészsége megrendülését követően), mert el nem ítélhető módon gondoskodni szeretett volna szeretteiről. Viszont ő legalább elmondhatná magáról, ha élne, hogy (vélhetően egzisztenciális okokra visszavezethető) vállalhatatlan pálfordulását megelőzően többször is kiállt a parlamentarizmus, az alkotmányosság és (a CEU kapcsán) az egyetemi autonómia védelmében. Így mára megfogyatkozott tisztelőinek kötelességük megemlékezni közéleti szerepléseinek – kényszerűen vállalt kései árnyoldalain túlmenően – korábbi napfényesebb korszakairól is.