Kellemes gondok
Alapítványok, hálózatok
PUBLICISZTIKA - LXX. évfolyam, 32. szám, 2026. augusztus 7.A múltkor emlegetett lelki felszabadulás önmagában nem oldja meg a számtalan adminisztratív problémát, amely akadályozza a társadalom számára fontos szervezetek és szolgáltatások új vágányokra való átállítását. Jóllehet a kormány első száz napja hamarosan letelik, korai még előzetes mérleget vonnunk akár csak a bennünket érdeklő fejleményekről. Nyomon követni a történéseket viszont azért is hasznos, hogy lássuk, mit értek el a felsőoktatási és tudományos területeken, és hol kell további türelemmel lennünk a döntéshozók iránt.
„Jézusmária, győztünk!”
Ez az emlékezetes felkiáltás Beke Kata MDF-képviselő, majd államtitkár száját hagyta el az 1990-es választás estéjén,1 és nekem is ez ugrott be, amikor megtudtam, hogy az alapítványi egyetemek ideiglenes kuratóriumainak és felügyelőbizottságainak (FB), tehát intézményenként maximum nyolc tag számára meghirdetett pályázatra csaknem 1250 jelentkező adta be anyagát. A huszonegy intézményre elosztva ez átlag kb. 50 fő, bár bizonyára egyes egyetemek között lehet különbség. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a pályázati kiírás szerint a jelenlegi kuratóriumoknak és FB-knek csak azokat a tagjait váltják fel, akik az első körben lettek kinevezve, vagyis akiket kormányzati vagy politikai érintettségük miatt korábban nem cseréltek le, de azok továbbra is maradhatnak, akik az előbbiek helyére kerültek be, akkor nem 50:8 lesz az átlagarányszám, hanem annál kevesebb.2
Korábban az is bizonytalan volt, hogy előbb a szenátusok rangsorolnak-e, vagy a minisztérium szűr, de mindkét esetben aktuális a címben idézett mondás. Az sem világos, milyen kritériumok szerint válogat az OGYM a jelentkezők között: kizárólag a beküldött életrajzok és motivációs levelek alapján, vagy rájuk keres-e a világhálón, és mik lehetnek a kizáró okok. Mert, szemben a szenátusokkal, akiket nem kötnek a kiírásban közölt szempontok a rangsorolásban (mivel ilyenek nem voltak), a minisztériumnak adott esetben válaszolnia kell, miért utasított el egy pályázót, hiszen az akár bírósághoz is fordulhat.
Érthetetlen azonban a távozott miniszterek és más politikai szereplők helyére a kuratóriumokba (és FB-kbe) bekerült új tagoknak a védettsége a mostani folyamatban.3 Míg ugyanis egyes gyárigazgatók vagy bankvezérek politikai kötődése nem egyértelmű, addig másoké napnál világosabb. A szegedi kuratóriumból miniszterré lett Lantos Csaba helyére került Jászai Gellért 4iG-elnök vagy a Miskolcon Varga Juditot felváltó Világi Oszkár MOL-alvezér Fideszhez, illetve Orbán Viktorhoz való kötődése például nem kérdéses. Nyilvánvaló, hogy az ilyen továbbszolgáló tagok kerékkötői lehetnek az egyetemek megújuló működését célzó intézkedéseknek, ami kényelmetlen konfliktusokhoz vezethet.
Az elmúlt héten szigorú titoktartás mellett elindult a válogatás: egyrészt az OGYM több jelentkezőt kizárt, másrészt az egyetemek összehívták a szenátusokat, amelyek különböző eljárások szerint rangsorolnak. Mire a jelen szám megjelenik, több egyetem már fel is terjesztette javasolt listáját, de hiteles információhoz egyelőre maguk a résztvevők sem jutnak.4
Végül egy, a fentiektől független feladat is vár még az OGYM-re mint a felsőoktatás gazdájára, mégpedig az Orbán-rendszer által elüldözött Közép-európai Egyetem (CEU) megkövetése. Mert az rendben van, hogy az MTVA elnézést kért a közmédia botrányosan elfogult tartalmaiért, de ha kisebb kört érint is, a CEU eltávolítása a hazai egyetemi színképből mind a tudományos, mind az oktatási környezetünket igen súlyosan érintette, és legalább egy nyilvános bocsánatkérést megérdemelnének. Tudjuk, hogy felelős vezetői nyilatkozata szerint a CEU már nem kíván visszatérni Budapestre, de némi elégtétel lehetne számukra, ha Lannert Judit miniszter meghívná a CEU rektorát egy beszélgetésre, amelynek a végén közösen nyilatkoznának a sajtó előtt.
Nincs uborkaszezon
Nemhogy uborkaszezon nincs, de lassan uborka se lesz, ha az aszály ilyen gyorsan terjed abban az országban, amelyről hajdan úgy gondoltuk, hogy itt találkoznak a Kárpát-medence nagy folyói, ezért, ha más nem, de víz az bőséggel lesz majd, s ezt a gyakori nagy árvizek is igazolni látszottak.
De térjünk rá szokásos tárgyunkra! Az egykori akadémiai kutatóhálózat (KH) hányattatásairól rendszeresen írok itt, utoljára annak kapcsán, hogy a Hun-Ren két (túlfizetett) vezetője nem hajlandó távozni, talán nem annyira a tudomány iránti elkötelezettségükből, hiszen sejthetik, hogy egyrészt nem lesznek hosszú életűek jelen pozíciójukban, másrészt személyükben akadályozzák az átalakulást, hanem inkább az eredeti kinevezőjük, Orbán Viktor iránti hűségből (amihez hozzájárulhatnak a havonta beérkező bérátutalások, valamint az elbocsátásuk esetén járó végkielégítésük). Közben hangzatos nyilatkozatokat tesznek, utoljára július 21-én, arról, hogy a vezetés „mint eddig is, most is készen áll az együttműködésre a Hun-Ren átalakításában és semmiben nem akadályozza az egységes kutatóhálózat létrehozását.”5 Pedig mindössze annyit kellene tenniük, hogy az Irányító Testülettel (IT) és FB-vel együtt benyújtják lemondásukat.
Sokan csodálkoznak, hogy a kormány, azaz a Tudományos és Technológiai Minisztérium (TTM) miért nem képes ugyanúgy megszüntetni az IT-t és vele a vezetők állását is, ahogy azt az OGYM megteheti a kekva-egyetemek kuratóriumaival. A válasz egyszerű: a speciálisan a Hun-Ren-re szabott 2024-es törvény ugyanis minden jogot, beleértve az alapítói jogot is, a Hun-Ren-nek adott át, tehát az IT fölött senki sem rendelkezhet, a vezetőket pedig csak az IT és az FB együttesen bocsáthatja el. (A tagok: Gulyás Balázs, Domokos Péter, Molnár Béla, Roska Botond, Melanie Seymour, Szászi István, Zaránd Gergely – többségük ismert, tekintélyes tudós, rövid életrajzukat lásd a jegyzetekben.)6 Tény viszont, hogy az FB mindhárom tagja régi, kipróbált fideszes apparátcsik, akiktől végképp nem várható el a tudomány hasznának előnyben részesítése a politikai érdekekkel szemben, különösen a vesztes választás után.
Március óta egyébként még arra sem volt érkezése a tizennégy „igazgatóság” közül az illetékesnek, hogy naprakésszé tegye a honlapjuk beköszöntő szövegét, amiben a hangzatos jövőkép és küldetés alatt ez a passzus mindmáig megmaradt: „A kutatási intézmények tudományos és innovációs tevékenységét a tudományterületi alelnökök koordinálják. A három alelnök egy-egy szakmai tudományterületért felel: műszaki és természettudományok (STEM); élettudományok (LIFE) és a határtudományok (Frontier Science).”7 Ha viszont rákattintunk az alelnökök említésére, akkor nem láthatjuk őket, hiszen már hónapokkal ezelőtt lemondtak. A humántudományok száműzetése óta megmaradt két nagy tudományszak, köszöni szépen, elvan alelnökök nélkül is, de tiszta ideg vagyok, hogy az ismertetés első mondatában (az eltávolított bölcsészet- és társadalomtudományok helyett) említett határtudományok gondozásáért most ki a felelős…
Elég az olcsó humorizálásból, foglalkozzunk inkább a valódi gondokkal. A TTM minden tiszteletet megérdemel, amiért igyekszik az összes érintett féllel rendszeresen tárgyalni. A múltkori lapzárta után derült ki például, hogy a leginkább hátrányosan érintett „négyekkel”, vagyis az ELTE-re száműzött központokkal Horváth Péter államtitkár már július 17-én leült egyeztetni, majd – amint ott megígérte – július 28-án, kedden megjelent két helyettes államtitkárával, Kubinyi Enikővel és Váczy Zoltánnal együtt az MTA Humán Kutatóházának az érdeklődéshez képest szűknek bizonyult nagytermében, és ismertette a TTM álláspontját a KH MTA alá helyezésének menetére, ebben lesz társadalmi egyeztetés is, mielőtt várhatóan október közepére megszületik az az új törvény, amely felszámolja a Hun-Ren-t, és az MTA-nak adja vissza az alapítói jogokat. Ráadásul a másfél órásra nyúló találkozó nagyobbik részében kérdésekre válaszoltak, amire többen elismerően reagáltak, miszerint államtitkárok még soha nem tisztelték meg ennyire a KH-t.
Világossá vált, hogy szemben az OGYM alá tartozó kekvákkal, a Hun-Ren-t nem lehet ugyanúgy megszüntetni, mert a rá vonatkozó 2024. őszi törvény olyan jogosultságokat ad az IT-nek és az FB-nek, hogy a többségi, esetenként 2/3-os szavazatuk híján az elnököt és a vezérigazgatót nem lehet külső, azaz minisztériumi intézkedéssel leváltani. Márpedig a három FB-tag plusz Gulyás elnök szavazata több, mint a szükséges egyharmad, amivel bármely minősített többséget igénylő döntést meg tudnak akadályozni, még ha az IT többi tagja mind egységesen voksol is.
Ugyanakkor furcsálltam, hogy a Szegedi Biológiai Kutatóközpont egyik igazgatójából lett államtitkár átvette a „késői Palkovicstól” és a Fidesz-propagandából származó fordulatot, hogy a 2019 előtti KH-t a minőségi problémái és a nem megfelelő teljesítményértékelés miatt kellett elcsatolni. Ezzel szemben a CEU kiebrudalását közvetlenül követő 2018. nyári magyarázat az MTA KH-tól való forráselvonásra csupán az innováció és a gazdaság előnyben részesítését említette, majd, ahogy folyamatosan alakult Palkovics miniszter álláspontja, hogy mit is akar kezdeni a KH-val, úgy merült fel az év végére a KH alacsony színvonalú munkája, és ennek egyik kirívóan visszás példájaként Palkovics ötlete, hogy elsőként a közgazdasági intézetet fogja bezárni. A Lovász elnök által indított rapid minőségértékelés azután teljes elégtételt adott az MTA-nak, de ez nem befolyásolta a kormányzati szándékokat, melyekről már akkor kimutattam, hogy egyetlen céljuk volt: az MTA autonómiáját csorbítani, a kutatókat szorosabb állami felügyelet alá vonni. Mindez pontosan követhető a 2018 júliusától az ÉS-ben publikált cikkeimből: első darabjuk a Kovács András Ferenc verséből kölcsönzött címet viselte: „De megvagyunk még. Majdnem megvagyunk.”8
De milyen vezetéssel? És milyen jogosítványokkal?
Mivel tizenöt évig vezettem egy intézetet az MTA alatt, tökéletesen emlékszem rá, milyen volt irányítási rendszere, mennyire voltak önállóak a kutatóhelyek, hogy működött a minőségellenőrzés stb. Ennek egyes elemeit említett írásomban is ismertettem, ezeket a jegyzetben idézem.9 Itt a főszövegben csak annyit, hogy az MTA főtitkára által elnökölt Akadémiai Kutatóintézeti Tanács tizenegy tagját az MTA tudományos osztályai javasolták és a közgyűlés hagyta jóvá, további három tagot pedig az illetékes minisztériumok. Akkor ugyan már nem voltam igazgató, amikor Maróth Miklós, majd Gulyás Balázs vezetése alatt a változó nevű KH működött, és tudomásom szerint alig vagy egyáltalán nem hívták össze a (fő)igazgatókat, sőt ilyen testület nem is létezett, de azt cáfolom, sőt visszautasítom, amit Tanács Zoltán miniszter idézett a főigazgatóktól a HVG-interjújában, hogy „húsz-huszonöt éve soha nem kérdezték meg őket, a NER előtt sem”.10 Az intézetigazgatókat ugyanis havonta összehívták az Akadémiai Kutatóintézetek Vezetőinek Tanácsába, amelyet mindig egy igazgató elnökölt, és bármilyen problémát, kérdést fel lehetett vetni az ott mindig megjelent MTA-vezetőknek. Csodálom, hogy a „továbbszolgáló” igazgatók erre nem emlékeznek, hiszen közöttük többen is maradtak még olyanok, akikkel együtt ültem ezeken az értekezleteken. A kutatóintézetek/központok oda delegált munkatársai pedig az AKT három tudományterületi szakbizottságában tehettek javaslatokat a költségvetési vagy más döntésekre, köztük például a fiatal kutatói helyek elosztására.11
Tény, hogy a jelenleg az asztalon fekvő javaslat a KH irányítására ennél kisebb létszámú, de nagyobb merítésű testülettel számol, mert (eltérő súlyokkal) a KH, az MTA és a kormány mellett az érdekképviseletek is jelen lennének a tizennégy fős vezetőségben, amely mellett nyilván újra szükség lesz a három tudományterületet lefedő bizottságokra, hogy például a visszatérő gondot, a méltányos, de megbízható teljesítményértékelési rendszert végre kidolgozzák és érvényesítsék. Felmerül ennek kapcsán, hogy mi lesz az MTA szerepe: az alapítói jogon és a négytagú képviseleten túl: vajon csak a nevét adja-e a KH-hoz úgy, hogy a közgyűlés egyszeri beleegyezése után minden további döntési jogot a KH vezetőségére testál? Át kell-e adnia a most már megszűnt per során vitatott ingatlanvagyonát a tőle ezek után függetlenül működő KH-nak, vagy marad MTA-tulajdon? A KH külön soron szerepel majd az állami költségvetésben, vagy az MTA költségvetésében lesz külön soron? Ne feledjük, hogy a végső áldást a részletszabályokra az MTA közgyűlésének kell megadnia.
Sokan fennakadnak azon, hogy a KH továbbra is „sajátos jogállású szervezet” lesz, mint ami jelenleg is, megítélésem szerint lényegében főként a Hun-Ren-ben maradt élet- és természettudományi központok nyomására, akik gazdasági-pénzügyi meggondolásokból ragaszkodnának a jelenlegi feltételekhez, másrészt a TTM egységesítési preferenciája miatt, miközben az ELTE-re telepített négyek beadványokkal és konkrét tervekkel bombázzák a minisztériumot, az MTA-t és minden érintettet, hogy hadd maradjanak a jelenlegi formában költségvetési szervek, mert számukra ez sokkal előnyösebb, ráadásul a hírek szerint több Hun-Ren-beli központ is csatlakozna hozzájuk. Mivel a Titkárság és a köztestület eltérő státusza miatt maga az MTA is kétféle finanszírozási rend alatt működik, most mindenképpen egy harmadik változat kerül majd az MTA alá – ha a KH annak egyik költségvetési sorában lesz, és nem egy tőle független intézmény, de ez utóbbi esetben vajon mit fog jelenteni az MTA alapítói joga? Ezért merült fel az említett vita során az is, hogy két külön egységként csatlakozzon a KH az MTA-hoz, de ennek nem volt elsöprő sikere nemhogy a döntéshozók, de a jelenlévők között sem.
A négyek dolgozóit pillanatnyilag a legjobban érdeklő probléma a már másfél éve elmaradt bérrendezés: minden körkérdésben ez viszi a prímet, ami érthető, hiszen az ELTE-re a megígért és jogos 30 helyett mindössze 10 százalékos pluszkerettel kerültek át, abból lecsípett az egyetem 2-3 százalékot, miközben a Hun-Ren-ben jelenleg újabb jelentős növekedésről szólnak a hírek. A négyek ragaszkodnak a kiszámolt 4,9 milliárdos keretükhöz, amelyről mostanában folynak a tárgyalások a Hun-Ren és a minisztérium között.12 És nagy szükség lenne rá, hogy visszaálljon a tavaly nyáron megsérült szolidaritás a kutatóközpontok között: akkor ugyanis a Hun-Ren-ben maradt „tizennégyek”, bár tervezték, végül nem adtak ki közös nyilatkozatot a „négyek” mellett, de elfogadták a négyek „vérét” is magán viselő béremeléseket, sőt most is fenyeget ennek a helyzetnek a megismétlődése a TDDSZ közleménye szerint.13 Látható, hogy elsősorban az illetékes minisztériumnak nehéz dolga lesz, ha minden érintett vágyainak szeretne megfelelni.
*
„Kellemes problémák” – írtam a címben, aminek az olvasó első látásra inkább a pozitív oldalát érzékeli. Pedig csak az általános helyzet kellemes: az, hogy ilyen gondokkal kell szembenéznünk a tizenhat év után. A problémák azonban súlyosak, és bárhogy döntsünk, a következmények nagy horderejűek lesznek, ugyanis most dől el, hogy az elkövetkezendő időszakban milyen feltételek között működhet a felsőoktatás és az egységes magyar kutatóhálózat.
1 https://index.hu/belfold/2021/12/22/jezusmaria-gyoztunk-beke-kata-rendszervaltas-portre-mdf-antall-jozsef/
2 https://kormany.hu/application/documents/fea1206d-772b-4e01-98a9-fe8423af4d35/download
3 A pályázati kiírás hivatkozott része, ld. a dőlt betűs kivételt: „Nem jelölhető kuratóriumi tagnak az a személy, akivel szemben a KEKVA tv. 15. § (1b) bekezdése szerinti kizáró ok áll fenn, melyek az alábbiak: (…)
f) a KEKVA tv. szerinti alapítványban a KEKVA tv. 6. § (4) bekezdése szerinti megbízása időpontjában – az újrakijelölés esetét ide nem értve, már – kuratóriumi tag, felügyelőbizottsági tag vagy az alapítvány által létesített vagy fenntartott, a Ptk. alapján létrehozott jogi személy felelős személye”
4 Az online sajtóban a szegedi híreket a legkönnyebb megtalálni: https://szeged.hu/cikk/legalabb-tizennegyszeres-tuljelentkezes-oriasi-a-tolongas-a-szegedi-tudomanyegyetem-kuratoriumi-tagsagaert-gondolta-volna-hogy-ennyien-alkalmasnak-talaljak-magukat-erre-a-posztra; https://szeged.hu/cikk/szte-kuratorium-ujabb-jeloltek-cafolat-kezdesnel-kiszallo-palyazok-atlathatatlansag-miatt-egyre-nagyobb-a-kaosz; https://szeged.hu/cikk/eloremenekul-a-szegedi-tudomanyegyetem-majd-kozlemenyeznek-a-kuratoriumi-ules-utan-akkor-amikor-gondoljak-es-szerintuk-lehet
5 https://hun-ren.hu/szakmai-hirek/a-hun-ren-vezetese-mint-eddig-is-a-tovabbiakban-is-keszen-all-az-egyuttmukodesre-a-hun-ren-atalakitasi-folyamataban-110238
6 https://hun-ren.hu/iranyito-testulet
7 https://hun-ren.hu/hunren/rolunk-110031
8 https://www.es.hu/cikk/2018-07-13/kenesei-istvan/de-megvagyunk-meg-majdnem-megvagyunk.html
Majd ettől kezdve folyamatosan itt követhetők: https://www.es.hu/szerzo/72125/kenesei-istvan/6
9 Alább tehát a 2018. júliusi cikkből idézek: „Hogy fest ma a kutatás egy intézetben, és ki határozza meg, hogy mit lehet kutatni? Mindenekelőtt szó sincs róla, mint azt némely sajtótermékekben ismételgetik, hogy „mindenki azt kutat, amit akar”. A tervmunkálatnak nevezett, központilag jóváhagyott utasítási rendnek rég leáldozott, de bizony a kutató a munkaidejének csak csekély részét szánhatja olyan kutatásra, amit nem hagyott jóvá a csoport- vagy osztályvezetője mint az adott részterület felelőse, aki végső soron az intézet (fő)igazgatójának tartozik a tervek bemutatásával, majd beszámolással, évenkénti jelentéssel. A pályázati kutatócsoportok pedig adott témákra szerveződnek, amelyeket meghatározott időkeretben az ígért eredményekkel kell lezárni.
Az intézet vagy kutatóközpont teljesítményéért azután a (fő)igazgató felel, és bár olyasmire nem emlékszem, hogy valakit alkalmatlanság miatt kinevezési ideje alatt felmentettek volna, számos esetről tudok, amikor a mandátuma lejártakor éppen ilyen okok miatt nem adtak esélyt a korábbi vezetőnek, hogy folytathassa.
Mint utaltam rá, az MTA-nak van egy kialakult tudománymenedzselési szervezete is, egyrészt tudósokból álló testületekből, amelyek a szakmai kontrollt gyakorolják, például az intézetekhez/központokhoz rendelt és egyharmadrészt más országbeli szakemberekből álló külső tanácsadókból, másrészt abból az Akadémiai Kutatóintézeti Tanácsból, amelynek három tagját a kormány érintett minisztériumai delegálják, és amely minden prioritási és költségvetési kérdésben döntési jogokkal rendelkezik, továbbá hivatali alkalmazottakból, akik végrehajtják e testület és annak vezetője, a főtitkár rendelkezéseit.
A döntések alapját pedig azok az évenként benyújtandó tervek, illetve jelentések képezik, amelyeket az MTA – egyébként igen informatív – honlapján bárki elolvashat. Ezek összeállítását másfél hónapos kemény munka előzi meg, amely során a legnagyobb gondot mindig az okozza, hogyan lehet azt a sok tevékenységet, amit az elmúlt évben végeztünk, az intézetünkre kiszabott 10 oldal terjedelemben összefoglalni.
Sem a kormány a három vaskos kötetbe foglalt évenkénti, sem a parlament a nem annyira részletes és terjedelmes, de ábrákkal dúsan illusztrált kétévenkénti beszámolókhoz soha semmilyen észrevételt nem fűzött, általában egyhangúlag elfogadták őket. Ki tudja, miért lett épp most támadható az MTA kutatóhálózatának a tudományos profilja, és miért egyik napról a másikra kell a finanszírozási rendszerét átalakítani...”
10 https://hvg.hu/360/20260709_tanacs-zoltan-porte-interju-orban-viktor-magyar-peter
11 Messze nem állítom, hogy ez egy ideális felállás volt, magam is számos buktatóját tapasztaltam, pl. az elnök vagy főtitkár hatalmi túlterjeszkedését, a testületekbe javasolt kutatók Titkárság általi lecserélését, az igazgatói kinevezések folyamatának szoros felügyeletét stb.
12 https://tk.elte.hu/hirek/2026/07/az-elte-hez-csatolt-negy-bolcseszet-es-tarsadalomtudomanyi-kutatokozpont-foigazgatoinak-nyilatkozata
13 https://tddsz.hu/2026/07/30/nyilt-level-a-hun-ren-kozpont-es-a-hun-ren-intezmenyeinek-vezetoihez/


