Véges pénz, végtelen szeretet

Bevallom, Huszár Ágnes lapjuk hasábjain megjelent írása (Szeretet – nem kis pénzért, ÉS, 2026/25., jún. 19.) ideget ért a Mazsihisz vezetésében. Elítélhető módon a publicisztikát azonnal fegyverként vette kézbe az EMIH-et uraló Köves Slomó, bár az EMIH rászoruló tagjai szintén a Mazsihisz Szeretetkórházába járnak gyógyulni.

A fájdalmunkat az okozza, hogy a szerző egy meglévő és folyamatosan napirenden lévő dilemmába nyúlt bele, ami rendre okoz feszültséget a Mazsihisz és a Szeretetkórház gazdasági vezetése között. A Mazsihisz regnáló elnöke egy orvosprofesszor, aki a betegellátásban is máig aktív. Amennyiben saját értelmező kéziszótáramban kellene definíciót írnom a ’szükségtelen’ szó jelentésének leírására, az az lenne: a Mazsihisz elnökét győzködni arról, hogy a Szeretetkórház betegeit – különösen a holokauszt-túlélőket – megkülönböztetett figyelem és bánásmód illeti.

Az írásban is megfogalmazott közösségi igény és a Mazsihisz vezetésének törekvései között teljes a harmónia. Kórházat fenntartani azonban nem csak morál és jó szándék kérdése. Gazdasági is. Fájóan. Ezzel együtt tény, hogy a Szeretetkórház krónikus és rehabilitációs ágyszámainak OEP-finanszírozása, valamint a szobakapacitása mellett van olyan fekvőbeteg-elhelyezés, amelyért nem kell kiegészítő díjat fizetni.

Ez a kérdés gyakorlatilag az egész vita kulcsa.

Egészség-gazdaságtani szempontból a magyar ellátási rendszer egyik alapvető gondja, hogy a társadalombiztosítás által finanszírozott díjak sok területen nem fedezik a valós költségeket. Emiatt a szolgáltatók vagy veszteséget termelnek, vagy valamilyen pótlólagos forrást keresnek. Ebből a szempontból nem meglepő, hogy egy krónikus, ápolási vagy rehabilitációs profilú intézmény többletforrásokat próbál bevonni. Ez nem a profitról szól, hanem a működőképesség fenntartásáról. Nézzük a működést gazdasági alapadatait, amiket Huszár Ágnes aligha ismerhet. A Szeretetkórház 165 betegágyának működési költségeihez nagyságrendileg 2,4 milliárd forinttal járul hozzá a magyar állam. Az összeg mögött különféle források (NEAK/OEP/BM) állnak, de együtte­sen sem fedezik a működés költségeit. Nagyjából egymilliárd forint hiányzik a kasszából évente. Ezt részben a fenn­tartó Mazsihisz adja oda, néhány mil­lió érkezik nagylelkű adományozók jóvoltából, a maradékot pedig a kór­háznak kell kitermelnie különféle emelt szintű szolgáltatások bevételeiből.

Kórház-finanszírozási oldalról nézve ugyanakkor az is látható, hogy az ápolási, krónikus és geriátriai ellátások ma Magyarországon alulfinanszírozottak. Ha az állam nem biztosít elegendő forrást, akkor a szolgáltatók előbb-utóbb valamilyen pótlólagos finanszírozási megoldást keresnek. Többségükben nem profit érdekében, hanem a talpon maradásért.

Az ilyen célú co-payment elterjedt megoldás. Az intézmény fenntartható működését segíti, és a valamilyen formában történő beteg-hozzájárulás Európa számos országában működik. Ilyenek, a 1) gyógyszerek önrésze, 2) vizitdíj, 3) kórházi napidíj, 4) emelt szintű hotelszolgáltatás térítése.

Mindez szükségszerűség, ami azért van, hogy az intézményben ne álljon le a gyógyító munka, vagy ne olyan áron tudjon csak fennmaradni, hogy a színvonal visszazuhan.

A Szeretetkórház díjai egyebekben nem tekinthetők túlzottnak. Összehasonlításképpen, az állami intézmények egyágyas emelt komfortja gyakran 15–35 ezer Ft/nap, a magánkórházi fekvőbeteg-hotelszolgáltatás akár 50–150 ezer Ft/nap. A kedvezménypolitika emellett tartalmaz könnyítést a munkatársak közvetlen hozzátartozóinak, egyedi méltányossági elbírálás lehetőségét főigazgatói döntéssel és külön szabályokat a nem tb-jogosult betegek számára. Meggyőződésem, hogy Huszár Ágnest a jó szándék és a közösségünk iránt érzett szeretet hajtja. Ezért fogadom el, hogy a cikkbe olyan, nem tárgyszerű megfogalmazások is belecsúsztak, mint az, hogy a térítési díj „jogszerűtlenül megemelt és behajtott”. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Szeretetkórház gyakorlata kényszerű, de törvényes, szabályozott és átlátható. Ez egyben a magyarázat arra, miért nem követte hatósági intézkedés a gyakorlat nyomán benyújtott panaszokat.

Szeretném továbbá a betegforgalmi adatokat is láthatóvá tenni, mert szervesen hozzátartoznak a működés teljes képéhez. A Mazsihisz Szeretetkórház 2025-ben 51 968 ápolási napot teljesített. A fogalom jelentéséből adódóan ez csak a fekvőbeteg-ellátás terén végzett munka. A járóbeteg-ellátás esetszáma 15 413 volt tavaly, az orvosi-gyógyító beavatkozások száma összesen 96 085, ebből a fekvőbetegek részére végzett beavatkozás 54 185 volt. Jelenleg 28 holokauszt-túlélő beteget ápolunk.

Ezek a körülményeink. A Szeretetkórház működtetésére kapott minden forint a szó legkomolyabb értelmében vett közszolgálatra fordítódik. A kórház felújítása, fenntartása és működtetése a többségében idős, kiszolgáltatott emberek ellátása érdekében történik. De mivel a Mazsihisz – már csak neológiai alapjai miatt is – olyan intézmény, ami mindig a szabályokkal összhangban lévő megoldásokat keresi, léptünk ezen a téren is.

A Szeretetkórházat fenntartó Mazsihisz elnöke azt javasolja, hogy a holokausztot túlélő testvéreink esetében a Mazsihisz vállalja át az emelt szintű hotelszolgáltatás díjának első hónapját. Azonnali utasításában Prof. Dr. Grósz Andor azt írta: „Elvárom, hogy holokauszt-túlélő betegeket, az újonnan felvetteket és a kórházban kezelteket egyaránt az emelt szintű hotelszolgáltatás ellenértékeként 2026. július első napjától kezdődő hatállyal díjkedvezmény illesse meg.” A fentiek értelmében a holokauszt-túlélők esetében a jogszabályban foglalt három hónapos ápolási idő alatt az emelt szintű hotelszolgáltatás térítési díjának első hónapját a Mazsihisz magára vállalja. Ez alatt az idő alatt a családok kérvényezhetnek további kedvezményeket vagy támogatásokat. És azt is jelenti, hogy a hotelszolgáltatás díjának egy hónapos átvállalása visszamenőleges hatállyal a már bent fekvőknek is jár.

A Talmudban áll: a jócselekedetek gyakorlása magasabb rendű az adakozásnál. A kórház nem saját gyarapodása érdekében számítja fel a díjat, hanem a betegek gyógyításának, ápolásának jócselekedete végett, hogy ezen anyagi eszközök birtokában mindig magasabb szinten és mindig a bent fekvők érdekében tudja hivatását gyakorolni.

(A szerző a Mazsihisz főigazgatója)