Volt kérdezni?

Egy párkapcsolatnak is annyi, ha már kérdéseket sem tesznek fel egymásnak. A közéletben meg kifejezetten praktikus, ha nem az „illiberális demokrácia” fedőnevű változattal van dolgunk. Ha mégis, akkor a kérdező nem vár választ, vagy sugallja azt, mint a konzultációin, vagy a magyar nyelv specialitásához nyúl, az olyan formálisan kérdő mondathoz, mint amilyen a nem vinnéd le a szemetet?, ami valójában felszólítás vagy burkolt figyelmeztetés. Meg tudták tehát „szólítani” a fiatalokat, csak a kérdésre adott válaszukra nem voltak kíváncsiak. Erre a diákok táblákkal a kezükben utcára vonultak, helyesírási hiba nélkül ráírták, hogy „Ki fog minket tanítani, ha elüldözitek a legjobb tanárainkat?”.

Emlékszünk még, mit tett a fiatalok jövője és a védtelenek problémái iránt mindig roppant empátiát tanúsító exelnök, meglátogatta a Magyar Pedagógus Kamara vezetőjét Győrben. Az ő orwelli szervezetét úgy hozták létre, hogy az egyik aktuális „fizetéstoldozgatást” csak úgy kaphatta meg valaki, ha szignójával egyúttal „önkéntesen” belépett az MPK-ba, ahonnan kilépni sem kérvényt megfogalmazva, sem nyugdíjba vonulva nem lehetett többé. Ilyen szatellitszervezeteket hoztak létre a most a demokráciáért aggódók tömeges támogatottságukat bizonygatva. Akkor az exelnök és az MPK vezetője „közös közleményben” deklarálta mosolyogva, hogy ez a létező világok legjobbika.

Nincs egy Harcosok Klubjában meg DPK-ban pallérozódott igehirdetőnek kínosabb pillanat, mint amikor kinevetik, miközben épp a Kánaánt rajzolja graffitiként a falra. Egy idő után aztán a problémáikra már nem a propagandistáktól várták a választ a fiatalok, alternatívákat akartak, következményeket mérlegelni, de főleg tervezhető életpályát látni. Kérdeztek, mert nemcsak kapni, de adni is szerettek volna cserébe, áldozatot hozni a jövőért. Az egyre mélyebbre süllyedés helyett inkább egy „bizonyos szint” fölé igyekeztek. Jobb volt hinni Esterházy Péternek.