„Alek született író”

Ahogy mondani szokták, volt már minden, csak akasztott ember nem. A rendszerváltás évében fejezte be orosz, bolgár, összehasonlító irodalomtudomány szakon az egyetemet, és az azóta eltelt majd négy évtizedben számos kulturális területen dolgozott, folyóirat-szerkesztőként (Beszélő, Világosság), tengernyi publicisztikát írt napi- és hetilapokban, tucatnyi kötete jelent meg, és olyan kitűnő szerzők műveit ültette át magyarra, mint Milen Ruszkov, Kalin Terzijszki, Ivanka Mogilszka vagy Ina Valcsanova.

Több mint tizenöt éve készült vele interjú a lapban. Annak idején Széky Jánosnak mesélt arról, hogyan tovább a pozsonyi évek után, ahol a Magyar Intézet igazgatói posztját töltötte be 2005 és 2010 között. Miközben a társadalomkutató, irodalomtörténész, műfordító Krasztev Péterrel újratervezésről és felfedezésvágyról, s nem mellékesen a nevetés lélektanáról beszélgettünk, minduntalan felmerült a kortárs bolgár széppróza egyik legolvasottabb szerzőjének, a két éve elhunyt Alek Popovnak a neve. Okkal. Ritkán esik meg ugyanis, hogy író és „szótolmácsa” között nemcsak szoros munkakapcsolat, de életre-halálra szóló barátság is kialakuljon.