A költő tüze

Petőfi Sándor Úti levelek Kerényi Frigyeshez című sorozatában ezt írja 1847. július 6-án: „Előttem minden ember annyit ér, amilyen értékű a szíve. Előbb meg tudnék azzal barátkozni, ki valami szenvedélyében ezer rosszat követett el rajtam, mint a hideg emberrel, ki ezer jót tenne velem. Lángoló szív, lángoló szív, vagy a fagyos sír! Oh, istenem, ha az én meleg, forró szívem egykor kihűlne… de nem, ez nem lehet. Az én szívemet még a halál sem hűti meg. Temessetek el éjszakon, s ültessetek sírom mellé narancsfát; meglátjátok, hogy ott is virít, mert szívem megmelegíti a földet, melyben fekünni fog.” Aligha hitte, hogy bő két év múlva már, és azóta is kereshetjük azt a fát…

Karinthy Frigyes az Így írtok tiben mindezt így parodizálta: „»Csatában esem el, mibe fogadjunk« című versében megjósolja, hogy csatában fog elesni, mely ígéretét be is váltotta.”

Találta és tálalta: – ős – bor.