Ne röffentsünk,

Az ÉS június 26-i számában jelent meg Váncsa István tollából a Röffentsük be a nyarat! címmel ellátott, szokásosan szellemesnek szánt írás. A cikket elolvasva a kisebbik bajom az, hogy nem ízlésem szerint valók a szerzőnél egyre gyakrabban alkalmazott trágárságok (számomra rejtély, hogy miért lesz egy dolgozat ezektől színvonalasabb, „trendibb”). A fő gondom abban áll, hogy Váncsa nem kis felháborodással nyugtázza a Tisza egyik közelmúltbeli állásfoglalását, amely szerint az Európai Parlamentben támogatják az új génkezelési technikákkal előállított növényekről szóló uniós rendelet elfogadását. A szerző ezzel azt a (sajnos) széles GMO-szkeptikus tábort erősíti, amely erős vehemenciával utasítja el a GMO magyarországi alkalmazását.

De lássuk, miről is van szó! A valóságban a genetikán alapuló biotechnológiai módszerekkel előállított szervezetek hozzájárulnak a mezőgazdaság hatékonyabb, környezetkímélő működéséhez. A génmódosított növények alkalmazása az érintett területeken világszinten húsz év alatt mintegy 22 százalékkal emelte a terméshozamokat, 68 százalékkal növelte a nyereségességet, és 37 százalékkal csökkentette a felhasznált kémiai növényvédő szerek mennyiségét. Persze minden modern technológia veszélyes lehet az egészségre. Ez alól a GMO sem kivétel, ám tudományos tény, hogy a GMO-termények sem jelentenek nagyobb egészségkockázatot, mint hagyományos megfelelőik. Az új technikák és technológiák eredményeként az éghajlat viszontagságainak és a kártevőknek jobban ellenálló, magasabb terméshozamot biztosító vagy kevesebb műtrágyát és növényvédő szert igénylő növényfajtákat kaphatunk. Ez csökkenti az importfüggőséget és javítja a versenyképességet. A géntechnológiával foglalkozó, ehhez értő tudósok döntő többsége támogatja a géntechnológia mezőgazdasági alkalmazását.

A nagyközönség számára esetleg érdektelen, de azért fontos rögzíteni, hogy a szakemberek és a jogászok ma már nem csupán GMO-ról, hanem új génkezelési technikákról beszélnek (NGT – New Genomic Techniques). Az EU friss szabályozása szerint ezek első csoportjába (NGT-1) azok a növények tartoznak, amelyeknek csak a meglévő génjeit módosítják különböző eljárásokkal, és amelyek akár hagyományos nemesítési módszerekkel is elérhetők lettek volna. Ezen növényeket a jövőben néhány kivétellel ugyanúgy fogják kezelni, mint bármelyik hagyományos növényt, vagyis esetükben már nem beszélünk GMO-ról, és a velük szemben támasztott követelmények is enyhébbek lesznek. Az NGT-2 csoportba a komplexebb génmódosítási módszerekkel, jellemzően egy idegen gén bevezetésével, vagyis irányított módon, nagy pontossággal alkotott növények kerülhetnek, és ezek továbbra is GMO-knak, azaz genetikailag módosított szervezeteknek minősülnek, változatlanul az eddigi szigorú szabályozással.

Nem mindig szerencsés szaktekintélyekre hivatkozni, most mégis megteszem. Az egyik legkiválóbb magyar biológus és biokémikus Venetianer Pál, akiről még kisbolygót is elneveztek, és aki a 60-as, majd a 70-es években a későbbi Nobel-díjas Christian Anfinsennel dolgozott a washingtoni Nemzeti Egészégügyi Intézetben. Venetianer több szakkönyvében és interjújában kifejtette, hogy a géntechnológia alkalmazási lehetőségei szinte korlátlanok, és laboratóriumi körülmények között már régen léteznek azok a növények, amelyek megoldást jelentenének az éhező országok lakossága számára; de a fejlett országok táplálkozásában is előrelépést jelenthetne például a telítetlen zsírsavakban gazdag növények fogyasztása. Ezek a megfelelő engedélyek birtokában bármikor elérhetővé válnának, és az előnyöket a fogyasztók közvetlenül is élvezhetnék. Fájdalom, konszenzus egyelőre nem létezik a GMO-t ellenzők és a támogatók között; bár már több évtizedes vitáról van szó, egyáltalán nem közelednek az álláspontok. A tudósokat természetesen nemcsak a laposföld-elmélet vagy egyéb bárgyúságok frusztrálják, hanem a GMO megítélése is, hiszen már régen nem az a kérdés, hogy a géntechnológia segítségével mi mindenre lehetnek képesek a szakemberek, hanem az, hogy vajon mikor kap zöld utat ezeknek a már létező lehetőségeknek az alkalmazása. Az évezredek óta létező, hagyományos genetikai módosítás (nemesítés) persze továbbra is fontos marad. Ennek során az ember nem laboratóriumokban, izolált génekkel vagy génmanipulációval avatkozik be a DNS-be, hanem természetes biológiai folyamatokat (például szelekciót és keresztezést) használ fel a kívánt tulajdonságok kiemelésére. Az eredmény végeredményben ugyanaz, csakhogy a hagyományos eljárás nagyságrendekkel tovább tart, és akár több kockázatot rejthet magában.

Ami Váncsa jogi hivatkozását illeti, a jelenlegi Alaptörvény (és nem Alkotmány!) valóban rögzíti, hogy Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal is elősegíti a testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését, bármit jelentsen is ez. Azt azonban már az Alaptörvény (és Váncsa is) elfelejti, hogy a hivatkozott passzus kizárólag a GMO-növények köztermesztésére vonatkozik, az élelmiszerimportra nem. Ha pedig elmerengünk azon, hogy az EU (és benne hazánk) szójafelhasználásának több mint 80 százaléka importból származik, és ebben az USA az egyik legnagyobb beszállító, a magyar állattenyésztés pedig jelenleg évente mintegy 500–700 ezer tonna, döntően tengerentúli, GMO-s importszójára támaszkodik, fogalmat alkothatunk a „GMO-mentes” EU-s és magyar élelmiszerpiacról.

Egy szó, mint száz, a modern tudomány jelen van a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, akár akarjuk, akár nem. A több mint 8 milliárd homo sapiens biztonságos és minőségi táplálása az emberiség előtt álló egyik legégetőbb kihívás, a globális élelmezésbiztonság megteremtése az új technológiák fejlesztése nélkül elképzelhetetlen, ráadásul semmi nem mutat arra, hogy félnünk kellene ezektől az eljárásoktól.

P. S. A 2000-es évek közepén a moszkvai nagykövetségen szolgáltam mint mezőgazdasági attasé. Diplomáciai munkám során többek között részt vettem egy olyan tv-vitán is, amelyet a GMO-kérdésnek szenteltek. Ekkor tapasztalhattam először élőben, hogy mekkora az ellenállás, a szkepticizmus, a meghívott vitapartnerek tátott szájjal hallgatták a GMO melletti „forradalmi” érveimet, valósággal a nép ellenségének éreztem magamat. A helyzet, sajnos, azóta sem javult sokat.