Így ne!
VISSZHANG - LXX. évfolyam, 27. szám, 2026. július 3.Az egyébként nagyon kedves és szellemes Váncsa István bepöccent. Tőle szokatlan módon rohant ki a kormány ellen saját véleményét abszolutizálva (Röffentsük be a nyarat!, ÉS/26., jún. 26.). Merthogy „a Tisza képviselői támogatták az Európai Parlamentben az új génkezelési technikákkal előállított növényekről szóló uniós rendelet elfogadását”. Szerzőnk ezt irgalmatlan pofátlanságnak tartja, amivel tökön rúgták az egészséghez való jog elvét, mi a faszér’ engedtük el stb. Szerintem azért, mert az eddigi megkötés mindenfajta technikai fejlődésnek ellene ment, és erre jöttek rá az Európai Unió szakemberei, miután Dél-Amerikában és Kínában már termesztenek ilyeneket, és az Egyesült Államok piacára is beengedik. Az EU-ban a csekély értékteremtő, de nagy lobbierővel bíró parasztok szervezeteinek eddig sikerült keresztbe feküdni, maguk mellett tudva a versenyképtelen magyar mezőgazdákat, aminek nem kis szerepe van a kenyér hajmeresztő árában. Konszenzusról tehát én nem beszélnék, nekem teljesen más a véleményem, mint Váncsáé, amit ő elfelejt kifejteni, de abszolútnak állítja be, hisz benne van az Alaptörvényben is. Nos, ebben – még egypár napig – sok minden benne van, amiből a választók túlnyomó többségének épp most lett elege. Baklövéseiért igenis kritizálni kell a Tisza-kormányt, de így ne!
