Magyarázat

2026. április 12-ét legtöbben csodának éltük meg: ha számítottunk is a Fidesz-ellenes oldal többségbe kerülésére, kétharmadra – a környezetemben – senki nem számított.

Megmagyarázni azonban nem az eredmény egészét kell, hanem annak egyes részelemeit.

Mindenekelőtt azt, hogy az egykori Fidesz-szavazók (vagy olyan korábbi távol maradók, akik inkább a Fideszre szavaztak volna, mint kihívójára) mintegy negyede a Tiszára szavazott.

Az elemzők nagy része arra mutat rá, hogy a Tisza belpolitikai fókuszú kampánya jobban megszólította az embereket, mint Orbán Viktor külpolitikai fókuszú kampánya.

Úgy vélem azonban, ez elsősorban a korábban nem szavazók szavazásba vonását magyarázza, s azt, hogy a legidősebb, ideológiailag is fogott Fidesz-szavazók meghaltak, s az első szavazók az ideológiai célokra már egyáltalán nem voltak fogékonyak.

Az egykori fideszesek álláspontjának megváltozását több dologgal lehet magyarázni:

1) Igenis van külpolitikai fókuszú egykori Fidesz-szavazó. Ezeknek a Fidesz-szavazóknak egy része azonban ahhoz a valóban kétharmados többséghez tartozik, akik Magyarország uniós tagságát helyeslik. Mármost Orbánról 2022-ben még el lehetett hinni, hogy azokkal az európai erőkkel van szövetségben, akik nem föderalisták, hanem mondjuk „konföderalista” uniópártiak. Azóta azonban az orosz fenyegetés növekedésével és Trump Európa-ellenes lépései miatt az uniópárti politikai erők egységesebbek lettek, s Orbán egyre elfogadhatatlanabbá vált számukra. Orbán a kettős beszéd helyett a tényleges vétóig is eljutott a kilencvenmillárdos ukrán segélyezés ügyében. Ez komolyan felvetette, hogy Magyarország kiszorulhat az unióból. Ez pedig sok fideszes számára már kifizethetetlen ár volt.

2) A Fidesz-szavazók többsége helyeselte ugyan, hogy Magyarország a szabadpiac elveit sértő módon, irányított gazdaságként működött, de ettől mindenekelőtt a „nemzeti középtőke”, a kisvállalkozások előnybe hozását remélte. A közvetlen Orbán-kliensek és a családtagok mértéktelen gazdagodása – EU-s források hiányában s a kínai tőkének tett szívességek közepette – sokak számára azt világította meg, hogy az átlagos NER-tagnak egyszerűen nem jut az irányított gazdaság potenciális előnyeiből.

3) A korábbi nem fideszes kétharmadot (1994), sőt a 2002-es és 2006-os baloldali győzelmet egy vállaltan sokszínű politikai mozgalom hozta létre. (Nemcsak az SZDSZ–MSZP-kettősségről beszélek, hanem az MSZP-n belüli erős sokféleségről is.) Aki „kisebbik rosszként” azonosította a baloldalt, mint a jobboldal tényleges kínálatát, azzal vigasztalhatta magát, hogy szavazata nyomán egy sokszínű többség jön létre. Akik még 2022 után is a Fideszt azonosíthatták kisebbik rosszként, azok mind egyértelműbb Orbán-vezetést érzékelhettek. A Tisza mozgalom sokszínűsége az emiatt agodalmaskodók számára is lehetőségeket takart.

4) A XXI. század valamennyi politikai vitája érzelmileg csúcsra járatott volt. A 2018-as, 2022-es választásokon a környezetük szemében fideszes emberek számára túlzott kognitív disszonanciát okozott volna 2026-ban a Fidesz valamelyik olyan kihívójára szavazni, melynek erős politikai ártalmasságáról beszélt korábban családjának és környezetének. Mivel Magyar Péter maga is a Fidesz-ből jött, ez a pszichés gát immár nem játszott.

A közeljövő nagy kérdése, hogy Orbán pártja mint ellenzéki párt – ami ma sokkal nagyobb, mint az Alternative für Deutschland, s megközelítőleg akkora, mint a Rassemblement National a német, illetve francia parlament szavazói között – kettéhasad-e, illetve töredékére zsugorodik-e, vagy valamiképp hasonló súlyú marad. Vélhetőleg ez határozza meg, hogy a demokraták számára a következő választás is a konzervatív, liberális, baloldali és zöld szavazók egységét jelenti-e majd, vagy egy pártpolitikai értelemben is sokszínű tér jön létre.