Az autonóm alapkutatásról

2018-ban indította az MTA kutatóhálózata elleni támadását Palkovics László akadémikus és miniszter. Azt nem tudjuk, hogy a saját kezdeményezése volt-e ez, vagy „parancsra tette”, de reméljük, hogy rövidesen színt kell vallania erről a tettéről is, hiszen azóta szinte állandó átszervezések teszik rendkívül nehézzé a kutatók munkáját. Nem idézem fel a rombolás állomásait, és a rombolás további felelőseit sem nevezem itt meg, mert meglehetősen hosszú lenne a lista. A kormányváltással és az MTA-n lezajlott tisztújítással viszont esély nyílt arra, hogy megteremtsük azokat a szervezeti és intézményi feltételeket, amelyek között sem politikai szempontok, sem a tudomány logikájától és alapfeladatától idegen vállalati szemléletű irányítás nem korlátozza a kutatást. Ez természetesen a kutatók elemi érdeke, de ennél sokkal fontosabb, hogy az eredményes munkájuk az ország javát szolgálja.

Az elmúlt évek pusztításai után ez nem egyszerűen megoldható feladat. Minden érintett tudja, hogy a kutatóhálózat 2019-es elcsatolása előtti helyzet mechanikus visszaállítása nem lenne jó megoldás. Ahogyan azt már sok érintett kezdeményezte, alapos előkészítő munka, széles körű, érdemi szakmai egyeztetés szükséges az új modell kidolgozásához. Kardos Júlia cikke, A független kutatás intézményi modellje (ÉS, 2026/20., máj. 15.) ehhez a közös gondolkozáshoz ad javaslatokat. Ezekhez a javaslatokhoz szólok hozzá, és kiegészítem az egyik külföldi példával kapcsolatos részleteket.

Elengedhetetlen, hogy az új modell bevezetéséhez szükséges előkészítő munkát végző testület tagjai között legyenek ott a Tudományos és Technológiai Minisztérium, valamint az Oktatás- és Gyermekügyi Minisztérium Felsőoktatási Államtitkárságának szakértői és megfelelő felhatalmazással rendelkező vezető tisztviselői (valószínűleg nem a miniszter vagy az államtitkár), az MTA Elnöksége által delegált szakértő(k) (nem az elnök), az MTA-tól 2019-ben elszakított kutatóhelyek vezetői közül a három nagy tudományterületet képviselő delegáltak, a dolgozókat képviselő üzemi tanácsok delegáltjai, az érintett szakszervezet(ek) és az ADF, Akadémiai Dolgozók Fóruma delegáltjai. A külföldi megoldásokat természetesen tanulmányozni kell, de a magyar helyzet annyira sajátos, hogy külföldi tagokat nem célszerű tagként bevonni az előkészítő testület munkájába.

A brit példával kapcsolatban  érdemes megjegyezni, hogy a cikkben említett UKRI, UK Research and Innovation nem kutatóhelyeket működtet, nem azokat finanszírozza, hanem a hozzá benyújtott kutatási tervek (egyedi projektek) támogatásáról dönt.

Végezetül – Kardos Júlia cikkétől eltávolodva – azt is érdemes megemlíteni, hogy az előttünk álló feladat emberpróbáló: a kutatóhálózat új szervezeti, irányítási és működtetési modelljének kidolgozása mellett a „kekvásított” egyetemek problémáira is megoldást kell találni – és nemcsak azért, hogy ezek az egyetemek ismét indulhassanak az EU-s forrásokat elosztó pályázatokon –; a kekva formában működő, elképesztő mértékű közpénzből feltőkésített, illetve feltőkésítendő további szervezeteket is meg kell szüntetni, vagy gyökeresen meg kell változtatni a működésüket; át kell alakítani a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati rendszert; és a kutatási eredmények társadalmi és gazdasági hasznosítását szolgáló, azt elsősegítő keretfeltételeket kell teremteni, anélkül hogy minden kutatási eredmény azonnali közvetlen hasznosítását követelnénk meg.

(A szerző közgazdász)