Kútbanéző

A klímaváltozás hatására folyamatosan emelkedik az évi középhőmérséklet a Kárpát-medencében; az elmúlt 25 évben mintegy 1,8 °C-kal. A folyamat jelentős vízszintcsökkenést okozott, különösen a kiemelt helyzetű alföldi területeken. A Nyírség és a Duna–Tisza közi hátság egyes részein a csökkenés mértéke már meghaladja a három métert. A klímamodellek sem adnak okot a bizakodásra, hiszen a hőmérséklet további növekedését, míg a maradó beszivárgást biztosító hóborítottság további csökkenését mutatják. Mindezek hatására azonban nő az öntözésigény, ami további talajvízszint-csökkenést okozhat (https://www.mdpi.com). Vajon a jelenlegi vízügyi szakpolitikai keretrendszer lehetővé teszi a negatív spirál megállítását?

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2024-ben vizsgálta a Nemzeti Vízstratégia megvalósítására hozott intézkedéseket. Jelentésében a következőket állapította meg (https://www.asz.hu): a Nemzeti Vízstratégia céljaiban való előrehaladásról átfogó kormányzati értékelés nem készült, így erre tekintettel nem is történhetett meg a következő időszakra vonatkozó prioritások, intézkedések felülvizsgálata. Az ivóvíz céljából kitermelt vízmennyiség negyede hálózati veszteségként elszivárog. A vízveszteség kialakulásának legfőbb oka a rekonstrukciók elmaradása. A 15 éves gördülő fejlesztési tervek évről évre nagyobb értékű rekonstrukciós forrásigényt tartalmaztak, melynek hozzávetőleges összege 3775 Mrd Ft. Mindez kockázatot jelent a működés kiszámíthatóságára. 2025-ben az ÁSZ újabb jelentést készített a mezőgazdasági vízszükségletre, a fenntartható vízhasználatra fókuszálva. Ennek főbb megállapításai (https://www.asz.hu): „Az ágazat működtetésére, fejlesztésére rendelkezésre álló költségvetési források mértéke és összetétele nem volt előre tervezhető az ellenőrzött időszak alatt, (…) így a hosszabb távú feladatok megvalósítására irányuló ágazatfejlesztési célok megvalósítása nem volt biztosított. (…) Az állami infrastruktúra fejlesztéseit a vízkereslethez igazodva tervezték meg, és nem a vízkeresletet ösztönözték a vízkészlet-gazdálkodási szempontból fenntartható területeken, ezért az nem biztosította a hosszú távú fenntarthatóság szempontjainak érvényesülését (…). Az ellenőrzött időszakra vonatkozóan az engedély nélküli mezőgazdasági vízhasználatról nem állt rendelkezésre becsült adat, azonban a korábbi felmérések szerint az elsődlegesen felszín alatti vízkészletet használó illegális mezőgazdasági kutak száma a százezret is elérheti. Az illegális vízkivételekre vonatkozó információgyűjtés az ellenőrzés, a becslés hiánya a vízkészlet-gazdálkodás tervezhetőségét és megvalósítását akadályozta.”

Ezek ismeretében alkotta meg a kormány a különleges vízkészlet-gazdálkodási körzet felszín alatti vízhasználatainak egyes szabályairól szóló 221/2025. számú kormányrendeletet. Az új szabályozás állapotértékelésen alapuló üzemelési engedélyt ad ki, amely csak a lokális hatásokat vizsgálja, nem úgy, mint az érvényben lévő Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv szerint megalkotott kontingensalapú szabályozás. Ennek alapján, ha nincs kiadható kontingens, az illetékes vízügyi igazgatási szerv akkor is köteles állapotértékelést lefolytatni, és akár vízhasználati engedélyt kiadni, amit az előírt monitoring adatait figyelembe véve két év után felül kell vizsgáljon. Márpedig a csökkenő készletek és a növekvő igények együttes jelentkezése eddig is kiélezett vízkészlet-gazdálkodási helyzetet teremtett. A kormány ismét a kisebb ellenállás irányába mozdult, mint az öntöző kutak engedélyezése esetében, ahol a jelenleg hatályos szabályozás szerint például az 50 méternél sekélyebb talajvízkutak létesítése esetén elegendő a bejelentési kötelezettség. A kitermelhető vízmennyiséget egyedül a gazda józan ítélőképessége határozza meg. Az állam ezzel lemondott a vízkészlet-gazdálkodásról, ahogy ezt kifejtettem az ÉS 2021. évi 8. számában (Dőreség, 2021/8., febr. 26.). Az aszálykárok csökkentését célzó másik megoldási javaslat, a zömmel felszíni vizekre alapozott, csővezetéken történő vízpótlás, drága és nem hatékony, csak igen kis területen van értelme. A vízmegtartásnak kellene sokkal nagyobb szerepet kapnia. Továbbá újra kell gondolni a mezőgazdasági művelési rendszer és az ipar szerkezetét. El kell dönteni, hogy az akkumulátorgyár vízellátása vagy az ökológiai, mezőgazdasági vízigények kielégítése élvez-e prioritást. Hazánk ugyan gazdag felszín alatt tárolt vízkészletekben, azonban a kitermelhető vízmennyiség az utánpótlódástól függ. Ami, mint láttuk, folyamatosan csökken. Ugyanakkor még a kialakult helyzetben is volna lehetőség biztosítani az ivóvízellátás, a mezőgazdasági és ipari felhasználás vízigényét, de nem korlátlanul! Ehhez azonban új alapra kell helyezni a vízkészlet-gazdálkodást a XXI. század nyújtotta lehetőségeket kihasználva.

A feladat komplex. Először a nyilvántartást kell naprakésszé tenni, azaz minden vízkivételt szükséges rögzíteni. Azonban addig is van lehetőség közelítő becslésekre; a monitoringkutak adatai és műholdadatok feldolgozásával becsülhető a kitermelt vízkészlet mennyisége. Ezt például elvégeztük a Nyírség esetében, ahol megállapítottuk, hogy az illegálisan kivett vízmennyiség meghaladja a bejelentett víztermelést (https://www.mdpi.com/). Ezeket a stratégiákat integrált adatokkal és modellezési folyamatokkal kell alátámasztani. A mesterséges intelligencia használatán alapuló technológia lehetővé teszi az adatvezérelt felszín alatti vízgazdálkodási rendszerre való átállást, amely a monitoringadatokat és az operatív információkat integrálva, valós időben képezi le a hidrogeológiai és hidrometeorológiai folyamatokat. Ez nem a jövő, ez a jelen, a vízügyi igazgatóságok ennek elemeit már elkezdték építeni. Egy ilyen rendszert a talajvízszint küszöbértékei és a várható szezonális utánpótlódás vezérel, nem a különböző kormányzati szervek által meghatározott keretszámok. Természetesen a növényválasztást és a telepítendő iparág kiválasztását is a döntéstámogató rendszer részeként kell kezelni (https://zoldhang.hu).

A feladat egyáltalán nem egyszerű, szükség van alkotmányos garanciákra, a vízitársulatokon alapuló önkormányzatiság visszaállítására, tudományos eredményekre épülő, demokratikus legitimitásra, anyagi forrásokra és megfelelő szakemberekre. „Felelős ministeriumot Buda-Pesten!”

Régóta emlegetjük, hogy a XXI. század legfontosabb erőforrása az édesvíz, hát cselekedjünk is eszerint.

(A szerző hidrogeológus-mérnök)