Másfél évtized múltán…
Meg nem jelent interjú 2012-ből – Hankiss Elemérrel Kardos Ernő beszélgetett
INTERJÚ - LXX. évfolyam, 14. szám, 2026. április 2.Ez az interjú 2012-ben készült, de nem jelent meg. Pedig máig szóló tanulságai vannak. Az írás nyilvánosságra kerülését eddig nem a hatalom, az autoriter jegyeket mutató Orbán-rendszer vagy gyáva főszerkesztők akadályozták, hanem egy fatális félreértés. Immár tizennégy éve egy hetilap ünnepi száma dupla számot tervezett. Az előadott szerkesztői szándékot a szerző úgy értelmezte, hogy a társadalomtudóssal készült interjú terjedelme is dupla hosszúságú lehet. Csak a szerkesztés folyamatában derült ki, hogy az írás teljes terjedelme miatt nem fér el a hetilapban. Tehát a korábban megírt és Hankiss által is jóváhagyott interjút – a tudós aktív együttműködésével – egy kávéházi szegleten felére rövidítettük. Pedig 2012 ugyancsak sorsfordító év volt. Abban az esztendőben lépett hatályba az – ellenzék kizárásával elfogadott – Alaptörvény, amivel megszűnt a Magyar Köztársaság. Ugyancsak akkor lépett hatályba az ellenzéki tiltakozás ellenére elfogadott választási törvény, amely a korábbi kétfordulós helyett egyfordulóssá alakította a rendszert, ami megteremtette a – Fidesz–KDNP érdekeit szolgáló – „centrális erőteret”, s mindez jó ideig biztosította Orbán Viktor kétharmados uralmát. Ugyancsak abban az évben robbant a botrány, amely a magánnyugdíjpénzek állami „lenyúlása” miatt tört ki. Emellett szinte eltörpül, hogy állami kézbe vették a magyar kórházakat, iskolákat. Plágium miatt lemondott tisztségéről Schmitt Pál, Orbán Viktor kormánya pedig kiadta hazájának a bestiális gyilkosságot elkövetett azeri baltás gyilkost, Szafaravot.
2012-ben vagyunk tehát, amikor a nagyra becsült Hankiss Elemérrel a következő interjú készült, amelynek hangfelvételét, Elemér jellegzetes hanghordozásával, ma is őrzöm.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.



