Van benne őszinteség

Több éve látjuk, hogy amikor Orbán Viktor személyes hangú levélben szólítja meg az állampolgárokat (például az ún. konzultációs kérdőíveken), olyankor egy fotót is mellékel, önmagáról. Pontosabban önmaga húsz-huszonöt évvel ezelőtti állapotáról. Ami azt jelenti, hogy a képen egy szinte hamvas és még semmiképpen sem behízott arcú fiatalembert látunk. Amire magam jó ideig azzal reagáltam, hogy íme, ismét a hamisság, csalás, amely nélkül, úgy látszik, már elképzelhetetlen a kormányfő és a társadalom közt zajló párbeszéd. Csakhogy ennek végül is nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani, végtére is jól ismerjük ezt a mechanizmust a filmsztárok, színészek, slágerénekesek vagy egyéb hírességek szokásaiból. Náluk pedig szinte természetesnek is tartjuk, hogy amikor fotót kérnek valakitől, az igyekszik a lehető legelőnyösebb képet kiválasztani magáról. És az sem olyan nagy baj, ha az a fotó láthatóan jó pár évvel korábban készült, amiért is még nincsenek benne az azóta keletkezett kisebb-nagyobb testi romlások, tökéletlenségek. Úgyhogy ha náluk nem kiabálunk csalást, akkor Orbánnál sem érdemes emiatt háborogni. Dehogyis akarna itt bárki csalni vagy hazudni! Csupán arról van szó, hogy azokat nézve, akik folyamatosan rivaldafényben állnak, és ráadásul amúgy is inkább a valóság fölötti, a fantázia, a színjáték területéhez tartozó világot közvetítik nekünk, mi is akkor járunk jól, ha nem veszítjük el a velük kapcsolatos illúzióinkat.

Ezen a ponton azonban fölvetődik egy kérdés, amely pedig a következő: vajon akkor most nekünk Orbánt ugyanúgy valamiféle sztárnak kell elkönyvelnünk? Mint akinél ugyanolyan természetes dolog, ahogy az egyéb sztároknál is: jobb a legelőnyösebb arcát megőriznünk róla?

Mint látjuk, ő maga határozottan azt képviseli, hogy ezt kell tennünk, és szintén csak ezt erősíti meg bennünk a maga hamvasabb fotóival. Igen: amiben ő mozog, az valóban egyfajta sztárság, és ugyanolyan rivaldafény, mint amilyen a többi játékosnál is. És amikor mindezt megmutatja nekünk – ahogyan például most, a rezsistopról szóló tájékoztatóban –, ő ilyenkor is csak jót tesz velünk. Mert hiszen egyértelművé tette: amit mellékelt önmagáról a levélben, az sokkal inkább egy sztárfotó, mint egy, a sok fáradozástól, az ő kifejezésével élve: keccsöléstől elgyötört, agyonterhelt politikus képe. Márpedig aki sztárként jegyzi a szóban forgó témát, az ezzel egyúttal azt is feltárta: amiről itt szó van, az is csupán egy színjáték része. Ami pedig önmagában a levélből talán sokak számára nem derülne ki ennyire egyértelműen. Úgyhogy nyugodtan felejtsük el, hogy ebben mennyi a csalás, és becsüljük meg azt az őszinteséget, amellyel ezek a fotók ennek felismerését jó néhány olvasó számára megkönnyítik.