Csepeli György 80

1) Ő volt a Magyar Szociológiai Társaság első olyan elnöke, akit (egy új alapszabály szerint) három évre választottak, pontosabban hatra, mert mint a köztársasági elnöknél, egy újraválasztás itt is lehetséges. Ez megszakította az egyéves elnökségek számontarthatatlan sorát – s ahogy egy kormányzati ciklus, arcot adott azoknak az éveknek, történetesen a 2010–2015-ös éveknek. Amikor a legtöbb tudományos társaság, tudományos intézmény kiegyezett a kiépülő NER-rel. Köszönet Csepeli Györgynek is, hogy az MSZT nem. Míg az oktatáskutatás intézményei odavesztek, az oktatásszociológiai szakosztály kitart.

2) Eredetileg kisebbségszociológus, de a mobilitáskutatás, elitszociológia is sokat köszönhet neki. Egyike volt ugyanis az elsőknek, akik kitalálták, a 80-as évekbeli értelmiségi csoportok zsidó, horthysta, koalíciós kori, „nagy imrista” stb. hátteréről hogyan lehet kérdezni. (Érte-e felmenőit hátrányos megkülönböztetés 1938–1945-ben, és/vagy 1945–1946-ban, és/vagy 1949–1953-ban, és/vagy 1957–1962-ben.)

3) Minden időkben számíthattam rá a Wesleynél, mindenféle műfajban. Négyórás előadásokat, egyórásakat, konferencia-előadásokat tartott, könyvviták szereplője volt, többek között Ferge Zsuzsa laudálását vállalva. Vagy tucatszor szerepelt nálunk. És tíz éve ünnepeltük is (https://archive.org/details/Csepeli70_2016).

4) Minden választáson (amíg lehetett) az SZDSZ-re szavaztam, az évek előrehaladásával egyre inkább mint legkevésbé rosszra. Ennél a savanyú motivációnál sokkal többet adott nekem Csepeli György politikai szereplése – mind ideo­lógusi, mind az SZDSZ-hez talán leginkább „illő” ágazat, az informatika ágazatpolitikusaként. Mostanság, amikor számos kedves politikusom összevissza beszél (mármint abban az ügyben, hogyan lehet végre elcsapni a NER-t), Gyuri továbbra is helyes irányban influentál.

Személyes viszonyunkról két történet. Megtisztelő módon ő írt az egyik könyvemről: „Egészében a könyv megkerülhetetlen olvasmány azok számára, akik a magyar társadalomban a huszadik században jelentkező vallási folyamatokkal akarnak foglalkozni” – mondta a Magyar Tudományban, ahol a „megkerülhetetlen” jelző biztos több, mint amit megérdemlek. Egy még személyesebb: a később nagyon elterjedt csalást, hogy valakinek a postafiókját maszkolva leveleket küldenek, hogy az illető minden pénzét és kártyáját ellopták Londonban, s azonnali segítséget kér, vele csinálták meg talán először, legalábbis az én ismeretségi körömben. Nem gyanakodtam, azonnal hívtam, hogy egyrészt küldöm a pénzt, meg mozgósítottam egy londoni barátomat, hogy ha kell helyben ügyintézési, esetleg alvóhely-segítség. A dolog persze tisztázódott, Gyuri később azt mondta, nemcsak én voltam naiv, aki azonnal segíteni akart, de „így legalább kiderült, kik a valódi barátok a címlistán” – mondta.

Remélem, komolyan is gondolta, gondolja. És azt is, hogy nem kevesen vannak.