Az elvarázsolt kastély romjai

Nyájas olvasónk putyinozni vajon szokott-e, ez most a legfőbb kérdés, ha ugyanis szokott, akkor sajnálkozva bár, de le kell szögeznünk, hogy nyájas olvasónk nem komoly személy. Kormányzó urunk az ő huszonhatodik évértékelőjében egyértelműen és világosan leszögezte, hogy „a putyinozás komolytalan és primitív, a szabadságot szeretőknek Brüsszeltől kell tartaniuk”. Ha tehát nyájas olvasónk felelősen gondolkodó hazafi, akkor semmiképp se putyinozik, vagy ha mégis, nem úgy, ahogy az ember normális esetben putyinozni szokott, hanem orcáján valamiféle réveteg, álmodó, lebegő kifejezéssel, felidézvén Putyin újévi beszédét, amely a mai napig ott remeg, melegszik, piheg mint apró, pehelyszárnyú madárka az ő kebelén, hogy tudniillik az újév a szeretet, a barátság, a könyörületesség, az érzékenység és a nagylelkűség ünnepe, amikor azok mellett kell állnunk, akiknek támogatásra van szükségük. Az ember tekintete ilyenkor bepárásodik, szívét melegség árasztja el, ez a putyinozás egyetlen értelmes, elfogadott, előremutató módja, minden más típusú putyinozás elkoptatott remake, már eleve a kifejezés is idejétmúlt, ásatag és anakronisztikus, amely a beszélő reménytelenül avíttas világképét tükrözi, és mint ilyen, óhatatlanul tévútra visz.