Választási muppet show

Mi vagyunk a varangyok. Eszem ágában sincsen tagadni. De büszke választási varangyok, akik, ha kell, szembebrekegik az egész világot! És át is ugranak rajta. Szemrebbenés nélkül. Ennyibe veszik. Ennyikébe. Új világot akarnak. Szép új varangyvilágot! Fintorgathatja orrát Brüsszel, felhúzhatja szemöldökét a Nemzetközi Büntető Bíróság, forgathatja szemét Grönland, ezt a békát le kell nyelniük!

Varangy test­véreim! Úgy feszül rajtatok a választási békagúnya, mint mesebeli tehénen a gatya. Öröm nézni! De a mese tehene – tudjuk − békává akarta felfújni magát, úgyhogy kidurrant. Ti viszont ilyennek születtetek: felfuvalkodottnak. Ti nem fújjátok fel magatokat. Minek?! Rajtatok nem fognak olcsó poénokat durrogtató mókamesterek nevetni! Méghogy rana rupta est?! Adunk mi a durrogtatóknak olyan ruptát, hogy haptákba vágja tőle magát még a Tiszta Ész is! Nincs visszaút. Az úton végig kell menni. Békaügetésben, göröngyről göröngyre ugrándozva, de végig. Grönlandig, ha kell. Ha az az út vége. Ha meg nem az, akkor a következő atombomba-erejű mellbe rúgásig. De az már nem tőlünk jön, és Brüsszelt fekteti padlóra.

De hagyjuk is ezt, ünnepelni jöttem, nem fenyegetődzni. Mindenki hallhatta, mit akarnak a világ békaszerető népei. Öt kontinens harsogja a lelátókról teljes hangerővel: Békát a világnak! És állítom, hogy ezt a békát a világ hamarosan meg is kapja. Ha ugyan meg nem kapta már. Mert a Legnagyobb, a Legtekintélyesebb Béka – Béka Atyánk − fejéből Pallasz Athéné módjára pattant ki nemrég a gondolat: alapítsanak a békaszeretők tanácsot, és legyen annak a tanácsnak neve: Béka Világtanács. A javaslatot a legelszántabb, legbátrabb békák egyhangú brekegéssel elfogadták: Békák a békéért! És már jöhet is a Béka-Nobel-díj! Ha eddig nem jött. Szégyenszemre. A Tanácsnak bárki tagja lehet, föltéve, hogy száz százalékig béka, igazán béka, csontja velejéig béka, és persze a Békák Atyja méltónak találta a tanácstagságra. Azonkívül leperkálja neki az egymilliárd dolláros belépti díjat a felmerülő ingatlanköltségek fedezésére. Ha nem perkálja, mehet isten hírével brekegni az ENSZ-be. Hát olyan sok az az egymilliárd a világbékéért, amit a történelem szemétdombján kapirgáló dölyfös kijevi trombitás, brüsszeli főkukorékoló, a hajnal harsonása újra meg újra ellehetetlenít! Hideg varangylogikával ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy eljött a mi időnk! A mihazánk miidőnkje! A tengelyidő. Achsenzeit. A varangyváltás ideje. Rajtunk a sor!

Kezdjük azzal, hogy lezavarjuk a történelem szemétdombjáról ezt a tengelyidőkbe tévedt kis mitugrászt, ezt a tarajos méregzsákot, ezt az ármánykodó baziliszkuszt. Egy éve nézzük hitetlenkedve, kiguvadt szemmel, mit ki nem talál, hogy övé legyen a szemétdomb, amit mi tizenöt év kemény munkájával kuruttyoltunk össze magunknak. Úgy jár-kel rajta peckesen, mintha csak azért jött volna, hogy megmutassa brüsszeli rézsarkantyúját, miközben az anyaföldbe mereszti körmeit, énekel a magyaroknak nemzeti dicsőségről, pompás vicceket, boszorkányos szójátékokat kukorékol a fülükbe, ha nem épp Jó Budavár magas tornyán csikorog élesen. A Karmelitáig hallatszik ez a csikorgás, de mi, öreg békák, fülünk botját sem mozdítjuk rá. Csak nézünk vészjóslóan, komoran. Korábban keljen föl, aki a Kvákogó Béka Show lovagjaival akar újat húzni! Még ha kakas is az illető, vagyis krónikus koránkelő, és azt hiszi, ő kelti fel kukorékolásával a Napot. Nagyon téved − a Nap mi vagyunk! A Legyőzhetetlen Nap! És mi egyáltalán nem alszunk. A Nap mindig fönn van. Fönn van és brekeg. Brekegésére megpercen a hajnal. Úgyhogy hagyd abba, kiskokas a hajnali torokköszörülést, semmi értelme!

A hajnal csak illúzió. Hiába mázoltad sárga, lila, narancsvörös színekkel a tájra. Ha nem hagyod abba a mázolást, a Nap hóna alá kap, és visz magával az éj színfalai mögé. Ott majd megnézheted magad a tükörben, és abban a pillanatban ki is lobbansz a világ képei közül. Ez már a baziliszkusz-népség örök sorsa, ha nem tudnád. Ne mondd, hogy mi nem figyelmeztettünk. Most még leléphetsz a színről. A béka–kakas háborúnak vége. Ne mérgelődj! A történelem szemétdombja a győzteseké! Mi békajobbot nyújtunk a Történelemnek, szerződést kötünk vele, aztán elzavarjuk. A tengelyidő a miénk! Donald Zeusz a megmondhatója, mert ő ül most már odafönn, az olümpuszi Fehér Házban, és széles békamosollyal görögjoghurtot kanalaz. De mit fogsz csinálni te? Kinek csikorogsz majd élesen? Azt szeretném én látni! Mert onnantól kezdve nem lesz már elég, hogy fullba tolod a kretént. Szerintem lehajtott fejjel, rozsdás sarkantyúkkal visszahátrálsz a békaelőtti időkbe. Hazakullogsz a Brüsszeledbe. Meg a Kijevedbe. Meg a Genderisztánodba. Meg a Migráncspusztádba. Hát kullogj csak, ne kelljen kétszer mondani!

A függöny legördült. A választások nagy színpadi illúziója véget ért! Acta est fabula. Ne gyere nekünk hajnali madarak kórusával! Mindent tudunk rólad. Tudjuk, hogy elsőosztályú kardnyelő vagy, azonkívül műlovar, céllövő, vadakat terelő juhász, hogyne tudnánk! Cirkusz az egész világ, és benne mindenki egy-egy vérbohóc. Így búcsúzik a történelem komédiája önmagától: rémbohózatként. Rebbenj hát föl arról a szemétdombról! Ne ellenkezz! Hányjad a bukfenceket, bohóc-baziliszkusz! Hadd tapsoljon a publikum: hogy volt! hogy volt! Mert neked már csak volt! Befellegzett. Hallod? Most szólal meg odalentről, a békalencsés valóvilág posványának legmélyéről a varasbékák kórusa, hogy csúfondárosan, kárörvendőn elparentálja az emberiséget: pap-tak-parap-tak, mind a fűbe haraptak… pap-tak-parap-tak, mind a fűbe haraptak…

(Kosztolányi Dezső után szabadon)