Súlyosan túlzó

Kéri Tamás ügyvéd Beteg eljárások című publicisztikáját (ÉS, 2025/49., dec. 5.) nem kikérem magamnak, mint ahogy ő javasolja, hanem a hazai büntetőeljárásokban előforduló hibákat soroló, de azok gyakoriságát, súlyát indokolatlan mértékben eltúlzó írásnak tartom.

A terjedelmes cikk alapvető hibája, hogy a büntetőeljárásokban előforduló anomáliákat mértéktelenül, indokolatlanul felnagyítja. Már-már a normalitást tekinti kivételnek, és a gondatlan, felelőtlen és persze ezáltal törvénysértő eljárásokat pedig főszabálynak. Ahogy ő fogalmaz: „gyakran előfordul”, „sűrűn előfordul”, „jelentős részében” „sokat hibáznak”. És aztán még mindehhez többször hozzáteszi: „tisztelet a kivételnek”.

Kéri megemlít egy olyan esetet is, aminek a valóságtartalmában igen erősen kételkedem. „Az a szatírába való érvelés magyar bíróságon hangzott el, a magyar állam képviseletében eljáró bírótól, hogy az ügyvéd hogyan képzeli, miért vitatja a vádban rögzítetteket, amikor a vádirat egy közokirat?” Aztán a szerző még erre is rátett egy lapáttal, amikor ezt a gondolatot ekként fejezte be: „Nem merem leírni, hogy ez egyedi elképzelés volna.” Én meg félelem nélkül le merem írni, hogy ilyen orbitális marhaságot még egy másodéves jogászpalánta sem gondolna és mondhatna anélkül, hogy ne rúgnák ki páros lábbal a vizsgájáról, sőt talán azonnal az egyetemről is.

Még maradva a „félve merésnél”, én inkább azt merem félve leírni, hogy talán Kéri Tamás célja nem lehetett semmi más a nagy odamondásokkal, mint valamiféle elégtétel szerzése az őt munkája során ért jogos vagy annak vélt sérelmeiért.

Ez számomra az írás befejező részéből válik egyértelművé azzal, hogy a szerző ott ismertetett, általa jogtalannak vélt – elbukott – perein húzta fel magát annyira, hogy a hazai büntetőeljárások összes szereplőjének ilyen csúnyán, ám szerintem igaztalanul, beolvasott.