Petíció

A kecskeméti piacon összeírják a hülyéket. Önként kell odamenni, aláírni, lakcímet megadni.

Állítólag gazemberek is mehetnek. Ez áll a standon: „Tiltakozzunk a háborús tervek ellen!” Nem a háború ellen, ami sokfelé folyik, például Ukrajnában, Jemenben, Szudánban, Nigériában, a pakisztáni–afgán határon. Nem Trump elnök „háborús tervei” ellen, aki, mint ismert, el (vissza) akarja foglalni a Panama-csatorna övezetét, „gazdasági vagy katonai eszközökkel” meg akarja szerezni Grönlandot, a minap háborúval fenyegette meg Nigériát, felvonultatta a hadiflottát Venezuela ellen. Ó, nem. Ők nem létező háborús tervek ellen tiltakoznak. A stand alatt két EU-politikus és Ruszin-Szendi Romulusz fényképe. Az EU (kultúremberek között mondani sem kell) semmiféle háborút nem tervez. Igaz, támogatja, nagyon helyesen, Ukrajnát. Talán kisebb részben erkölcsi alapon. Nagyobbrészt azért, mert fél Oroszországtól. Mert tudja, Ukrajna értünk is harcol. Mert az 1938-as müncheni konferenciából azt a tanulságot vonta le, hogy az agresszornak nem engedményeket kell tenni, hanem megállítani. Ami Ruszin-Szendi Romuluszt illeti, őt még csak nem is kedvelem. Mindig is gyanús volt, nem sző-e háborús terveket. Albánia ellen. A Kajmán-szigetek ellen. Mongólia ellen. De, komolyra fordítva a szót, vele az egyetlen baj, hogy tiszás. Ha megmaradt volna fideszesnek, nem is lennének háborús tervei. Nem tudtam megállni, odaszóltam a stand önkéntesének: „Dicsőség Ukrajnának!” Visszaszólt: „Dicsőség Orbán Viktornak!”

Na itt a lényeg. Egy honvédő háborút folytató ország mellett állunk, vagy egy Vezér mellett. Az előbbi szolidaritás. Az utóbbi személyi kultusz.