Tényleg minden züllik

Tömpe István barátom igazi univerzális szakembere a közigazgatásnak, a közgazdaság-tudománynak és a közlekedésnek, különösképpen közös mániánknak, a vasútnak. Írásának tömören a lényege: „züllik a MÁV”. Szakmailag ehhez nincs is mit hozzátenni, inkább értelmezném, mit is jelent ez számunkra (Töm­pe István: Az állam tűrhetetlen hal­dok­lása, ÉS, 2025/40., okt. 3.).

Ma Magyarországon mindaz, ami állami vagy közszolgálati feladat lenne, lényegében züllik. Ennek alapvető oka, hogy a NER-vezetés, más szóval az „Orbán-rendszer” lényege, hogy saját érdekein túl közömbösen tekint mindenre, ami egyébként a feladata lenne. Ez már akkor kiderült, amikor a közlekedés, az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem, egyszóval mindaz, ami egy ország fejlődésének fontos eleme, miniszteri szintű vezetés nélkül maradt, amolyan forró krumpliként, kézről kézre vándoroltak a kormányban.

Ennek egyik súlyos áldozata a vasúti közlekedés, ami éppen a megújulását éli Európában.

Aki ebben az országban vonaton utazik, az szorong. Nem biztos, hogy időben elindul. Egyáltalán elindul-e. Ha elindul, időben érkezik-e. Működik-e a vécé, van-e víz, lehet-e kezet mosni, nyílik-e az ajtó? Esetleg menet közben nyílik ki. Be lehet-e zárni a vécéajtót, és ha be lehet zárni, vajon ki lehet-e majd nyitni? Értelmes utas már nem foglalkozik azzal, hogy vécépapír van-e, mert visz magával. Nem kési-e le a csatlakozást? Ha mondjuk éppenséggel Kelenföldről indul, vagy oda érkezik, számolnia kell azzal, hogy az állomáson nem tud pisilni vagy pelenkázni, élelmiszerbolt nincs (más állomásokon sincs), az éjjel-nappal nyitva tartó Nemzeti Dohánybolt még sós mogyorót sem árul. A Tapolca–Budapest-vonalon nem működött az IC-kocsi hűtése, az utasok egy nyári napon három órán át főttek, a kalauz – a rossz szolgáltatások áldozata, aki a pofonokat kapja – csak a vállát vonogatja. Hát, ez van. Nem bírja a meleget. Balatonfüreden külön kulcsot kell kérni a pénztárosnőtől, ha a mozgássérült liftet akarja az utas használni, aztán vissza is kell vinni, a kombinált vasúti és buszpályaudvaron este hatkor bezár a vállalkozó által üzemeltetett, fizetős vécé és csomagmegőrző.

Ha már a MÁV. Lázár miniszter lényegében úgy viselkedik, ahogyan Trump, rendeletekkel irányít. Egy tollvonással lemondta az ígéretesen induló Siemens-szerződést száz mozdony vásárlásáról, a német világcéget nem tartotta – valamiért – tisztességesnek, belenyúl technikai ügyekbe, kihúzott a felújítási programokból a szakemberek által fontosnak tartott feladatokat, kézlegyintésekkel intézett el karbantartási munkálatokat, miközben gigantikus összegű ígéreteket tett jövőbeli fejlesztésekre. Nem is beszélve a látványos ostobaságairól, a Kelenföldre kirendelt autó­busz­flottáról meg a Budapest–Bécs-vonalról szőtt ábrándjairól, ami éveken belül „európai szintű lesz”.

Miniszteri tevékenységének színvonalára jellemző az a bejelentése, miszerint „fürkészeket küldök ki európai motorvonatok vásárlására”. A „fürkész” szót Orbán vitte be a köznyelvbe, amikor a Covid idején lélegeztetőgépek vásárlása volt a feladatuk, ennek ismerjük az eredményét, nyilván ezúttal is hasonló várható. Köszönjük előre is. A fürkészei azt is megnézhetnék, hogyan épült fel Prága és Varsó főpályaudvara, miként alakul a lengyel gyorsvasút- és elővárosi hálózat, nem is beszélve az olaszról és a portugálról, amelyik hosszú és körültekintő stratégiára épülve lett példaszerű.

A magyar megoldás: milliárdos propagandaprogram a MÁV „negatív megítélésének változtatására”.

A legnagyobbat azért kedvencem, Szijjártó mondta 2021-ben: „Akár 320-szal is száguldhat majd a V4-es gyorsvasút, a magyarországi megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, környezetkímélő megoldásokat alkalmazunk.”

A levegőbe beszélt, mint olyan gyak­ran.

És akkor még ott a HÉV, amit beolvasztottak a MÁV-ba, mert ez a magyar mentalitás, átszervezéssel pótolni a cselekvéseket. Ma negyvenöt-ötven éves szerelvények közlekednek a vonalain, itt is voltak nagy tervek, csak már elfelejtettük őket. De azért vagyunk mi néhányan mániások, hogy ne felejtsünk. 2020-ban a kormány döntése alapján a MÁV–HÉV kiírta a járműtendert ötvennégy új elővárosi motorvonat vásárlására. Jelentkezők is voltak, végül megnézhetjük most a helyzetet. A fürkészek másfelé tekintgettek. Még Tarlós István főpolgármestersége alatt indult el a BKK részéről a gödöllői hév és a metró integrációjának tervezése, közben a HÉV-ek átkerültek állami tulajdonba, végül a kormány 2021-ben döntött úgy, hogy a tervezést a HÉV-ek gazdájaként folytatja, uniós pénzt is rendelt hozzá, és 5,7 milliárd forintért a BFK átvette a korábbi tervezés irányítását. Sikerült megállapodni a műszaki tartalomról mind a négy érintett kerülettel és a fővárossal, az engedélyezési tervek szinte véglegesek voltak, amikor megérkezett Lázár János, odaírta, hogy „Nem! Lezárni”, és ezzel ment a szerződés, a tervek és az uniós pénz is a kukába.

És akkor még nem írtam országunk szégyenéről, a csirkehát-akciókat hirdető lefoszlott plakátokkal szegélyezett repülőtéri bevezető útról, ami pontosan tükrözi, különösen egy Köki-átszállással súlyosbítva, milyen országban élünk, mennyire fejlett nálunk az infrastruktúra. De ami ennél is érdekesebb, létezik egy Ferihegy nevű vasútállomás, ami közvetlenül elérhető a Nyugatiból, már 1975-ben ezzel közlekedtek malévos kollégáim, még gyalogos felüljárót is építettek hozzá, szóval nem ezt kellett volna esetleg továbbfejleszteni már évekkel ezelőtt?

A magyar közlekedés gyógyíthatatlan beteg gyereke a második balatoni kompjárat Badacsony és Fonyód között, ami aztán igazán nem lenne nagy dolog, mindkét településen van kikötő. 2014-ben már születtek tanulmányok, a 2014–20-as EU-ciklusban a Balaton-part történelmi lehetőséget kapott regionális fejlesztésre, kormányhatározat rögzíti ugyanis, hogy 300 milliárd forintnyi uniós forrás költhető el a térségben, de a kompot csak nem sikerült megvalósítani, maradtak megint az álmok. Finnországban (olvasóim nyilván unják már a finn példákat) több mint kétszáz kisebb-nagyobb kompjárat közlekedik, talán legközelebb oda is küldhetne néhány fürkészt Lázár miniszter.