Az MTA reformjáról,

Kenesei István akadémikus Minek nevezzelek? című írásában (mely az ÉS 2025/43., október 22. számában jelent meg)1 számottevő terjedelemben foglalkozik Az MTA-ról szóló közéleti vitához című cikkem gondolataival (ÉS, 2025/41., okt. 10.),2 mert úgy ítéli meg, hogy ebben az írásomban több jó megfigyelésem mellett téves információkra alapozva félrevezető állításokat fogalmaztam meg, illetve észszerűtlen javaslatokat tettem. Gondolkodó ember számára öröm és megtiszteltetés, ha írását nemcsak olvassák kiváló tudósok, de még arra is méltónak találják, hogy írásban válaszoljanak rá.

Először úgy gondoltam, hogy cikkére nem kell reagálnom, mert azokat a megfontolásokat, amelyeket érdemi ellenérvként hozhatnék fel, nagyrészt már publikáltam egy korábbi cikkemben, amely 2025 augusztusában egy másik orgánumban jelent meg,3 még ha nem is várható el, hogy ezek is felkeltsék Kenesei István figyelmét. Jobban megvizsgálva azonban professzor úr észrevételeit mégis úgy találtam, hogy azok néhány részletkérdése ezen túlmutató további megfontolásra is érdemes.

Kenesei álláspontja szerint már az elején utat tévesztek cikkemben, amikor a törvényekre hivatkozva utasítom vissza a „sztálinizmus” vádját, mert a vád megfogalmazója szerint nem a törvények, hanem az MTA-n uralkodó szellemiség a bűnös (hacsak nem arra gondolok, harmincegy évvel az Akadémiai törvény után most kellett volna rendelkeznie a parlamentnek a „sztálinista túlélők” kiakolbólításáról a tizenöt éve uralkodó Fidesznek).

Természetesen nem gondolok arra (és ezt már korábbi cikkemben3 is kifejtettem), hogy az Akadémia jelenlegi tagjai közül bárkinek is meg kellene vonni a tagságát vagy a tiszteletdíját; éppen ennek ellenkezője mellett álltam ki nagyon határozottan. Ha ma valaki (bármilyen előzményi eseményekből indíttatva) az MTA-t a „velünk élő sztálinizmus” dehonesztáló jelzővel illeti (ahogyan ez megtörtént, és többek által megerősítést is nyert), az nyilvánvalóan nem gondolhat józan ésszel arra, hogy az MTA mai tagjai között többségi, vagy akár csak számottevő kisebbségi szerepet játszhatnának olyanok, akik a rég elhunyt Joszif Visszarionovics politikáját vagy szellemi örökségének más vonatkozását képviselnék. Az, hogy az Akadémia ma nem sztálinista, tagjainak szellemiségéből következik, az azonban, hogy ezzel egyáltalán vádolható, kizárólag a működési struktúra következménye, amit viszont törvény rögzít. Szerintem az egyetlen támpont egy ilyen metafora használata mellett az a történelmi tény lehet, hogy az újjászervezett MTA tagságát 1949-ben egy pártpolitikai nyomásra végrehajtott tagrevízió és tagfelvétel (a Magyar Tudományos Tanács tagságával való részleges fúzió) alakította ki. Ezt követően ilyen arányú és mértékű politikai beavatkozás az Akadémia tagsági összetételébe többé nem történt. Az Akadémia később maga kooptálta új akadémikus tagjait saját körébe. Ebből következően az MTA mai tagjai és az 1949-ben politikai nyomásra kialakított kiinduló tagság között töretlen választási kontinuitás van. Nehezen lehetne kizárni, hogy az akadémikusok soha ne preferálták volna titkos választási folyamataikban tanítványaikat, rokonaikat vagy azokat, akikkel szellemi vagy szakmai rokonságban, szimpátiában, gyakorlati együttműködésben álltak, vagy ne hoztak volna egyéb megfontolásból kevéssé meritokratikus döntéseket is. Ez tehát egy állandó, gyakorlatilag védhetetlen és roppant kínos morális vád lehet minden olyan esetben, amikor egy, az Akadémia mindenkori tagságán éppen kívül álló szellemi irányzat, tudományos vagy áltudományos iskola, kutatói vagy szakértői kör úgy ítéli meg, hogy nincs kellő mértékben reprezentálva a Magyar Tudományos Akadémián. Hát akarjuk ezt?! A javaslatom elfogadása az ilyen típusú vádakat véglegesen diszkvalifikálná. Ehhez viszont törvénymódosítás kell, amelyben az Országgyűlés illetékes, ennek elmaradásáért az MTA vezetősége nem vonható felelősségre erkölcsi értelemben sem.

Kenesei István úgy gondolja, azon állításom, hogy a Doktori Tanács a TMB utóda lenne, rosszindulatú tévedés, hiszen a TMB kormányszerv volt, ami csupán az Akadémia épületében tartotta üléseit.

Álláspontom szerint az akadémikus ezen állítása „jóindulatú tájékozatlanság” eredménye lehet, ha ez a jelzős szerkezet egyáltalán értelmezhető. Egyrészt azért, mert a TMB szervezeti és működési szabályzata4 rögtön 1. pontjában kimondta, hogy „[a] Tudományos Minősítő Bizottság (továbbiakban TMB) A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1950:44 és az azt kiegészítő 1951:26 sz. törvényerejű rendeletek alapján a Magyar Tudományos Akadémia (továbbiakban Akadémia) felügyelete, valamint gazdasági és adminisztratív irányítása alá tartozik”. Másrészt azért, mert a TMB által hajdan adományozott „tudományok doktora” fokozatnak és a mai MTA Doktori Tanácsa által adományozott „MTA doktora” címnek az egyenértékűsége de jure és de facto is fennáll. Kenesei érvelése egyébként már csak azért is abszurd, mert ha elfogadnánk, akkor az MTA főtitkáráról, az általa vezetett titkárságról és az általa felügyelt korábbi MTA-kutatóintézetekről is ki kellene jelentenünk, hogy a rendszerváltás előtt semmi közük nem volt az Akadémiához, csupán „egy épületben működött a vezetőségük”, hiszen az MTA főtitkárát sem az MTA Közgyűlése választotta meg hajdan, hanem a Minisztertanács Elnöke nevezte ki (az ET 1969. évi 41. sz. törvényerejű rendelete alapján). Sőt ha – feltéve, de nem megengedve – Kenesei érvelését elfogadnánk, akkor ad absurdum odáig is eljuthatnánk, hogy az MTA teljes mai akadémikusi tagsága sem része a Széchenyi által alapított Akadémiának, csak „azonos épületben tartják üléseiket”, hiszen az Akadémia mai tagsága csak az 1949-es (kétségtelenül sztálinista politikai hatalom által) oktrojált kvázi-tagsággal áll választási kontinuitásban, nem pedig az eredeti, valódi 1825-ös Akadémiáéval. Ezzel azt szerettem volna demonstrálni, hogy ez a fajta érvelés rossz irányba vezet, és nem segít a mai problémáink megoldásában. A rendszerváltás után az Akadémia működése új, törvényes alapokra került, amit már egy demokratikus parlament fogadott el, habár jogfolytonosságát a rendszerváltás előtti Akadémiával kétségtelenül megtartotta. Álláspontom szerint a probléma gyökere nem a történelmi múlt, hanem a jelen sérülékeny kooptálási jellegű rendszere, amely se nem meritokratikus (mert nem objektív és nem független), se nem demokratikus (így a tudományos közösség nem érzi magáénak). Mivel az Akadémia közfeladatai túlmutatnak saját körén, ez a működésmód nem szerencsés.

Kenesei István abszurdnak tartja azt a javaslatomat, miszerint „az MTA rendes tagjait az MTA Köztestülete válassza meg a MAB által támogatott és a köztársasági elnök által kinevezett professzorok közül”.

A jelenleg hatályos törvény szerint az MTA köztestület, a köztestület tagjai a köztestületi tagok. Szerintem az az abszurd, hogy egy köztestület vezetőségét vagy bármiféle választmányát ne a köztestület tagjai válasszák meg. A jelenlegi törvény az akadémikusválasztást a Közgyűlésre bízza, a Közgyűlés egy részét (a közgyűlési képviselőket) pedig most is a köztestületi tagok választják, tehát egy kétlépcsős választási folyamatról van szó. Én mindössze azt javasoltam, hogy (tekintettel korunk informatikai lehetőségeire) ez a választás a jövőben közvetlen, egylépcsős legyen. Az akadémikusoktól nem vonnánk meg semmiféle választási jogot, hiszen ők is tagjai a köztestületnek. Ez a javaslatom demokratikus vonatkozása. A meritokratikus vonatkozás céljára egy külső szűrőt javasoltam beiktatni, és ennek egy lehetséges intézményi hátteréül az akkreditációval amúgy is hivatásszerűen foglalkozó MAB-ot jelöltem meg. Az aktív akadémikusok döntő többsége (akkor is, ha az iparban vagy a kutatóintézetek valamelyikében dolgozik) jelenleg részt vesz a tudományos utánpótlás-nevelésben, kapcsolatban áll a felsőoktatási intézményekkel, doktori iskolákkal, sokuk eleve egyetemi tanár, vagy ha nem, akkor is megfelel az egyetemi tanári kinevezés követelményeinek, tehát megfelelő törvényi szabályozás kialakítása esetén nincs akadálya annak, hogy a köztársasági elnök őket egyetemi tanárrá kinevezze. Egy egyetemi tanárnak nem kell feltétlenül minden évben heti rendszerességgel előadásokat tartania, hiszen jelenleg vannak olyan kinevezett egyetemi tanárok, akik kormánybiztosként, alkotmánybíróként, kutatóintézeti vezetőként, fegyveres testületek vagy a diplomáciai szolgálat tagjaiként, esetleg éppen az MTA főhivatású vezetőiként működnek. Ha pedig mégis lenne olyan akadémikusjelölt, aki nem képes megfelelni az egyetemi tanári követelményeknek, akkor nagyon helyes lenne, már csak kutatómunkájának színvonala érdekében is, ha erre alkalmassá tenné magát, mielőtt akadémikussá választják.

Kenesei István tévesnek ítéli a cikkemben szereplő „tudós–kutató kontrasztját”, mivel szerinte közhely, hogy új ismeretek felfedezésére tanítani a következő nemzedékeket csak azok képesek, akik maguk is kutatnak.

Mélyen egyetértek ezzel az Eötvös Lorándtól származó gondolattal: jó egyetemi oktató csak vérbeli kutató lehet. Én azonban a tudományos szintézist is kutatási tevékenységnek tekintem, mert a tudomány nem igazolt ismeretek szénaboglyája, hanem igazolt ismeretek gondolati rendszere. De azt is hozzátenném, hogy egy bizonyos szint felett (és az akadémikusi szint már biztosan idetartozik) jó kutató csak az lehet, akik a tudományos utánpótlás-nevelésben, iskolateremtésben és a tudományos ismeretek gondolati rendszerének alkotó szintézisében is részt vesz. Márpedig ezek professzori attribútumok. Én azt szeretném, ha akadémikus csak tudós-kutató lehetne, és nem önmagában a „tudós” vagy a „professzionális kutató” általam felvázolt karikatúrája.

Kenesei István zárógondolata szerint „abban pedig csak reménykedni tudunk, hogy az MTA autonómiája tovább nem csorbul, illetve álmodni arról, hogy növekedni is fog”.

Javaslataim elfogadása esetén az MTA autonómiája és társadalmi szerepe jelentősen növekedne, demokratikus legitimációja és objektív meritokratikus jellege erősödne, a kutatói közösség koherenciája javulna, az akadémiai állásfoglalások szakmai súlya, politikumra gyakorolt hatása és hírértéke is mérhetővé válna, amellett hogy véglegesen okafogyottá válnának az MTA-t érő kritikai észrevételek és felháborodott tiltakozások.

1 Kenesei professzor úr cikke az ÉS-ben (LXIX. évfolyam, 43. szám, 2025. október 22.): 
https://www.es.hu/.../kenesei-istvan/minek-nevezzelek.html
2 Az én cikkem az ÉS-ben (LXIX. évfolyam, 41. szám, 2025. október 10.):
https://www.es.hu/.../az-mta-rol-szolo-kozeleti-vitahoz.html
3 Korábbi cikkem (INDEX.HU Paper: 2025.08.17): https://index.hu/velemeny/2025/08/17/magyar-tudomanyos-akademia-tudomany-reform-politika-gazdasag-kozelet-ertelmiseg-javaslat-intezmeny-miniszterelnok/
4 TMB szervezeti és működési szabályzata az MTA honlapján: https://real-ms.mtak.hu/26770/6/elnoksegiules_19530214_2-3_6.pdf