Mangia­bambini

Már a történészek közül sem sokan emlékeznek rá, de így csúfolták a Nápoly–Szicíliai Királyság udvarhű alattvalói azokat a magyar légionistákat, akik Garibaldi oldalán küzdöttek 1859–1860-ban az olasz egységért. A szó jelentése: gyermekevők, gyerekzabálók. Anélkül, hogy ismernénk egykori honfitársaink étrendjét, nagy biztonsággal kijelenthetjük, ebből semmi nem volt igaz, csupán riogatásra találták ki ellenfeleik.

Mi, magyarok mostanában abban a helyzetben vagyunk, hogy nem kell ilyen mélyre merülnünk a történelem kútjában, ha hasonlóra vágyunk. Midőn az október 23-i szónoklatból Nagy Imre miniszterelnököt kihagyja NER-es utódja, egy csapásra le is egyszerűsíti a párhuzamokat. „Magyarország a brüsszeli háborús uszítók útjában áll. ’56-ban tankokkal jöttek, ma pénzügyi szankciókkal.” Hogy nem brüsszeliek jöttek akkoriban, az már nem derül ki. Vidáman leárulózza kormánya egykori beosztottját, aki persze az ő regnálása idején mondta, amit tőle idézett. Ki nem fogy tévedéseiből (például a forradalmár II. Rákóczi Ferenc emlegetése), fenyegetéseiből, csúsztatásaiból és vízióiból.

Talán célszerű lenne a jövő nem várt lehetőségeiről is gondolkodnia. Ez nem megy mindenkinek. II. Ferenc nápoly–szicíliai király, miután minden vagyonát elkobozták, Párizsban élt emigrációban. Trónjáról azonban soha nem mondott le, hiába kecsegtették nagy összeggel. Ő azt hangoztatta: „A becsületem nem eladó.” Jó lehet ilyet hinni.