Sorry, извините!

Kell csinálni egy béketervet, aminek van biztonsági lába is – fogalmazott Orbán Viktor szokásos péntek reggeli szónoklatában. Hozzátette: „miért ne hihetnénk abban, hogy az európaiak is a józan ész útjára lépnek”. Nem nehéz felfedezni a kormányfő szavaiban az Orbán Balázs (a miniszterelnök politikai igazgatója) által meghirdetett doktrínát, amely szerint az erősebbnek botorság ellenállni, fegyveresen pedig esztelenség; „mimagyarok”, ha a múltban tettünk is ilyet, ma már nem tennénk. Ez ugyan nem kvadrál a szuverenitásról fennen hirdetett nézeteinkkel, és eszünkbe juthatnak nagy költőnk gondolatai is a láncnál fényesebb kardról meg a sehonnai bitang emberről, de most legalább néhány hétig más az irányvonal. A „józan ész” logikája szerint legelébb is a múlt bűneit kell bevallanunk. Nagyszerű alkalom adódik erre, mivel a Trump–Putyin-találkozó és az október huszonharmadikai megemlékezések ideje nagyon közel esik egymáshoz. Orbán Viktor a CÖF-Békemenet keretében kérjen bocsánatot Putyintól az 1956-ban Budapesten meggyilkolt szovjet hősök miatt, és koszorúzza meg a Szabadság téri emlékművet. Trump elnököt is illene megkövetni a II. világháború idején lelövöldözött repülőgépek okán. Putyinnal szemben persze nagyobb a restanciánk, gondoljunk csak a Don-kanyarra, vagy arra, hogy mit műveltünk Ivan Fjodorovics Paszkevics gróf derék, béketeremtő csapataival 1849-ben. Az Orbán Viktor – Orbán Balázs-doktrína értelmében őseink hülyeséget hülyeségre halmoztak, ezért a miniszterelnök bocsánatkéréseinek idején legalább néhány hónapra be kellene zárni a Veritas Intézetet is, mert szerintük a magyar történelem katonai diadalok sorozata. Én nem engedném, hogy ilyen durván kibeszéljenek a kurzus fő sodorvonalából. Itt az alkalom! Kormányfőnk veretes szavaival élve olyan biztonsági (mű?)lábakat növeszthetünk, hogy „Magyarországot a pokol kapui sem fogják megdönteni”. Kár, hogy ezt egy militáns férfiú mondta, de a Trump–Putyin-találkozó idejére azt a néhány száz Kossuth-szobrot lefóliázzuk, a Kossuth teret átnevezzük Haynau–Paszkevics térré, és még egyszer elrebegjük: Sorry, извините!