Válasz Nyíri Kristófnak

Nyíri Kristóf Tudósok a láthatáron című, ÉS-ben megjelent írásában (2025/41., okt. 10.) éles kritikával il­let­te Freund Tamás 2020 és 2026 közötti MTA-elnöki időszakát. Senki sem bírálhatatlan. A tudományban és a (tudomány)-politikában is hasznos az alapos és építő bírálat. Az Akadémia felelősséggel és a teljes időszakra kellő rálátással rendelkező köztestületi igazgatójaként állítom, hogy Nyíri akadémikus politikai naptárhoz időzített bírálata nem ilyen, és nyilvános választ igényel.

Méltatlan Nyíri Kristófnak az az utalása, miszerint elnökünk a 2019-ben elcsatolt kutatóhálózat visszaszerzésével kapcsolatos vállalása kétszínűséget tükröz. A Bíráló idézi Freund Tamás egy, még elnökségét megelőzően, kormánykörökből kiszivárogtatott levélrészletét. Az eset felmelegítése különösen fájdalmas egy olyan akadémikustárstól, aki jól tudja, hogy Freund Tamás levele milyen célt szolgált, és hatodik éve tartó elnöki működése alatt Akadémián belül és kívül is fellépett a tudományterületek közötti igazságtalanságok ellen. Akkor is, ha azok csak a humán tudományok képviselőit érintették. Erre példa az „MTA Kiváló Kutatóhely” elismerés tudományterületek szerint differenciált értékelési rendszere. Kiadványok támogatásával gondoskodott arról, hogy a humán tudósok eredményei megismerhetők legyenek a társadalom és a döntéshozók számára. Folyamatosan érvelt a kutatóhálózat integritásáért, a humán tudományoknak a HUN-REN és az állam irányító testületeiben való képviseletéért, majd pedig fellépett az ELTE-hez került humán központok érdekében.

Bírálója szerint Freund Tamás két elnöki ciklusa teljes tudománypolitikai és tudományos katasztrófa. Előbbit azzal támasztja alá, hogy Freund Tamásnak vállalása ellenére sem sikerült visszahoznia a kutatási hálózatot az Akadémiára.

Az Akadémia közelmúltját ismerők számára nem szorul bizonyításra, hogy Freund Tamás még a valószínű kudarc mellett sem térhetett ki az elől, hogy programjában szerepeltesse a kutatóhálózat visszatérítését az Akadémia rendszerébe. Ez nem választási fogás volt. A vállalás alapját mély elvi és erkölcsi megfontolás képezte. A hálózat feje felett folyamatosan ott lebegett a teljes megszűnés és az egyetemekhez kerülés lehetősége. Az Akadémia leendő elnökének morális kötelessége volt és maradt alternatívát kínálni ezzel a rémképpel szemben a kutatóhálózat, és benne a magyar tudomány színe-javát adó kutatók számára.

Azt a Bíráló sem vitathatja, hogy az ország tudománypolitikáját a parlamentnek felelős mindenkori kormány határozza meg. Ő dönt arról, hogy politikája kidolgozásában és megvalósításában kiket tekint partnernek, milyen közfeladatokat és közforrásokat ad át nem állami szervezeteknek, így az Akadémiának, és mennyire törekszik a saját, az Akadémia és a magánszféra kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységeit összehangolni, javaslataikat elfogadni, kezdeményezéseiknek teret adni.

Nyíri akadémikus úgy értékeli, hogy „az elnök megválasztását követően egyértelműen a hatalom oldalára állt”. Ha ez így volna, akkor miért a méltat­lan és színvonaltalan össztűz az Akadémiára a kormányhoz kötődő sze­mé­lyiségektől és médiumokból? Nyí­ri akadémikus jól tudja, hogy Freund Tamás elnöki programjában egy sor, a kormány álláspontjától radikálisan eltérő elem szerepelt. Elnökként azonnal belefogott a lobbizásba a kutatóhálózat, a támogatott kutatóhelyek irodája és kutatócsoport-hálózata, sőt – Kollár László főtitkárral vállvetve – az OTKA kutatási tanács formában történő visszaszerzéséért.

Vannak, akik ellenakadémiának tekintik a Magyar Művészeti Akadémiát. Sokak szerint viszont meg kell haladni ezt az álláspontot. Ezért kezdeményezett Freund Tamás – az MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiához fűződő kapcsolatának szorosabbra fűzése, költségvetésének jelentős emelése mellett – együttműködést az MMA-val. Nem lehet véglegesen elfogadni a magyar kulturális-tudományos elit politikai alapú megosztottságát.

Nyíri szerint Freund Tamás tévútra vezette az Akadémiát, mert célja a tudomány demokratizálása. Számára ezt jelzi az MTA szaporodó létszámú köztestülete, középiskolai Alumni Programja és a most induló Tudománybarát Település Mozgalom. A felhozottak valójában az 1994. évi Akadémiai törvény által előírtak és a 2019-ben megújított MTA küldetés 1. (köztestület), 6. (nemzet tanácsadója) és 7. (tudomány közvetítése) pontjának átültetései a gyakorlatba. Szó sincs a tudomány demokratizálásáról.

Kritikája lényegeként Nyíri akadémikus azt jelöli meg, hogy „Freund Tamásnak és akik hallgatnak rá, az az alapvető tragikus tévedése, hogy az Akadémia szakbizottságait, és persze elsősorban az MTA doktorait és kivált magukat az akadémikus tagokat nem tekintik tudományalkotó közösségnek”. Az elnök és az Akadémia egésze számára evidencia, hogy „építeni kell az akadémikusokra és az MTA doktoraira”, akik kétségkívül eminens tudományalkotók. Csakhogy ezt az alkotást nem az Akadémián, hanem saját egyetemi, kutatóhálózati és ipari innovációs kutatóhelyeiken és közgyűjteményekben végzik. Az Akadémia nem elkülönült intézmény, akadémikus, MTA doktora és PhD-s köztestületi tagjainak kétharmada az egyetemi, egyharmada a kutatóhálózati és egyéb kutatóhelyeken tudományalkotó, s közben „akadémiaalkotó” is. Ez adja az Akadémia egyedülálló reprezentativitását, a tudományos közösségtől való elidegeníthetetlenségét és egyben meritokratikusságát. Nincs az az elnök, aki ezt figyelmen kívül tudná és akarná hagyni.

Az elfogulatlan ítélkező a jelenlegi vezetés hatalmas teljesítményeként értékelheti a 200 éves jubileum egész akadémiai közösséget megmozgató megünneplését, a székház saját forrásból, határidőre elkészült felújítását, az egyéni minősítés (MTA doktora cím) fenntartását és az intézményi minősítés (MTA Kiváló Kutatóhely) létrehozását, az MTA Középiskolai Alumni Program elindítását, a Bolyai, a Lendület, a Fiatal Kutatói, a Domus és más pályázatok működtetését, a nemzeti programok felfuttatását, a Tudomány Világfórum világszerte elismerést kiváltó megszervezését, a Magyar Tudomány Ünnepe révén a magyar tudomány határainkon túli és külképviseleteink révén (!) világszerte való megjelenítését, és azt, hogy az MTA elnökének kezdeményezésére az Országgyűlés 2025–26-ot a Magyar Tudomány Évévé nyilvánította. Elnökünknek 2021-ben sikerült az Akadémia fejezet költségvetési bevételeit 50 százalékkal megnövelő beépülő támogatást szereznie a meglévő programok költségeinek növelésére, új programok indítására és a dolgozói bérek megemelésére. Siker az is, hogy száz éve nem érkezett akkora értékű magánadomány az Akadémiához, mint a Rozsondai házaspár által most adományozott 63 kötetes ősnyomtatvány-gyűjtemény, amelyből 15 egyetlen magyar könyvtárban sem található meg.

Nyíri Kristóf szerint az akadémikusok és MTA doktorok „a magyar tudomány elitje, amelynek tagjai bíznak egymásban, együttműködnek, hitelesítik egymást”, rájuk kell építeni. Megmosolyogtatóan naiv, de rokonszenves állítás (semmi kétszínűség). Freund Tamás például több évtizede bízik Nyíri Kristófban, amire minden oka megvolt. Aztán mit olvasott hirtelen az ÉS-ben!? Mindketten akadémikusok, a magyar tudomány elitjének tagjai...

A jelenlegi időszak átmeneti, kao­tikus mind az ország, mind az Akadémia életében. Benne van az MTA megújulásának, de jelentéktelenné válásának a lehetősége is. Az akadémiai közösség többsége és választott vezetése, Freund Tamással az élén a pozitív forgatókönyv megvalósításán munkálkodik, és azon, hogy erre a lehető legjobb esélyt biztosítsa az Akadémia következő választott vezetésének.

(A szerző az MTA köztestületi igazgatója.)