A csalánosban

Zádor Ernő a Tudománytalanítás No2 Síkvetület (vázlat) írásomhoz fűz véleményt, aminek műfaja: vázlat (ÉS, 2025/36., szept. 5.). Nem sorolhatok egy publicisztikában kézikönyvnyi ismeretanyagot, ami scientometriai módszerek értelmezéséhez kell. Olvasómnak a cikkem az akadémikustalanításról szól. Ez súlyosan hangulatkeltő lenne, ami nem volt a célom. Ez egyéni olvasat. Kiváló teljesítőképességű akadémikusokat (10 százalék) sorolok fel részletesen (Átlátszó, 2025. aug. 16.), vagyis őket éppen megsüvegeltem mostanában. Nyilvánvalóan nem teljesítő akadémikusokat is látok, és nem tartom feladatomnak a védelmükre kelni. Zádor a mérlegelést talán az MTA belügyének tartja? Bocsánat, de mi is az MTA? Nem a köztestület, aminek én – ahogy látom, ő is – a tagja? Akkor viszont van egyáltalán az MTA-nak belügye, vagy csak közügyei vannak?

Zádor úgy véli, hogy még a látszólag jól számszerűsíthető teljesítmény értékelésekor sem bízhatunk mindent (nem javasoltam ezt!) a mesterséges intelligenciára (AI), illetve az adatokat feldolgozó tudománymetria sem helyettesítheti a józan észt (ilyesmire sem vetemedtem!). Feltételezem, emberi megfontolásra gondol. Az alábbit írtam: „…a hazai akadémikusválasztást az AI-ra kellene alapozni, ami az MTMT (az MTA Magyar Tudományos Művek Tára) adatbázisa alapján adhatna objektív ajánlatot. Több javasoltból kellene az osztálynak nyílt indoklással választani.” Hogy lehet ezt az emberi megfontolás kizárásának olvasni? Arra gondolok, hogy a pontos és érzelmektől mentes adatgyűjtést az AI sokkal türelmesebben, monotonitást tűrőn, részrehajlás nélkül és így hitelesebben végzi el (nem kellene a tárgyilagosságtól ennyire idegenkedni), így az azonos szintet elérők közül a szubjektív megítélésre ott az osztály tagsága, amely nyílt (és nem titkos/zárt, ahogy szégyenlősen teszi) eljárásban dönthet.