Pozsonyi versablakok

Tőzsér Árpád költészetének vita- és párbeszédkészsége egyedülállóan diverzifikált. Ez a líra szinte párbeszédfüggőségben él, hol problémaérzékenységben, hol a nyelv anyagának érzékiségét tekintve, de mindenképp szüksége van a másikra, a kiolvasható, kibetűzhető másikra, amihez viszonyítva látszik az én, vagy egy kiteljesedő, folyamatosan nyitódó és friss energiákat mozgósítani képes énképzet. Még ha monologizál, akkor is párbeszédet folytat a hagyománnyal és kortársaival, régi és új önmagával, a nyelv öngerjesztő retorikájával, és közben a lírai én folyamatosan tanulmányokat készít létező és elképzelt költőportrékhoz. A már a századik életévét is maga mögött tudó, úgynevezett (cseh)szlovákiai magyar irodalom legjobb és leghatásosabb költői kijelentéseit, mondatait, strófáit, sőt alapverseit alighanem Tőzsér Árpád írta le. És ha ebben a bombasztikus kijelentésben érezhető is némi kivételes ünnepi túlzás, a Tőzsér-költészet mondatainak indázó szépsége vagy karakán objektivitása, szinte szarkazmusba hajló groteszksége, vagy épp sugalmazó utalásossága kétségkívül hatásos, első olvasásra is megejtő.