Az esélyről

Majtényi László legújabb írásában (Az Alkotmány, a szabadság ügye, a Tisza, a macskás fadísz, ÉS, 2025/38., szept. 19.) fölidézi a rendszerváltozást megelőző év kiemelkedő eseményét, amikor március 15-én a Szabadság téren Cserhalmi György hatalmas tömeg előtt olvasta fel, hogy mit kíván (1989-ben) a magyar nemzet. Harminchat évvel ezelőtt a térre érkezők bizakodóak voltak, tudták, hogy a kommunista diktatúrának befellegzett, és egy olyan demokratikus állam léphet a helyébe, amilyet Magyarországon nem ismertek addig. A változás esélyét javította, hogy létrejött az első szabad választásokon indulásukat tervező pártokat tömörítő Ellenzéki Kerekasztal (EKA), amely eredményes tárgyalásokat folytatott az állampárttal. Mire 1990-ben sor került a parlamenti választásokra, a „kommunista” Országgyűlés módosította az Alkotmányt, és többségükben kihirdették azokat a törvényeket is, amelyek a polgári átalakuláshoz nélkülözhetetlenek voltak.

Majtényi fölveti, hogy a zömében máig aktuális „12 pontot” 2025-ben a Tisza Pártnak, mint írja, a „nyugodt erőnek” és azoknak a szervezeteknek, művészeknek, tudósoknak, polgároknak kellene elfogadniuk, akik „a szabadság ügyében egyetértenek”. Mielőtt nagykorú polgárként döntést hoznék a tudósi „indítványról”, számba kell vennem, hogy miben különbözik a mai helyzet a dicsőséges hajdanitól. Először is tény, hogy az államot jelenleg fogva tartó koalíció nem mutat hajlandóságot a tárgyalásra az ellenzékkel, jobban bízik a győzelmében, mint a magáéban az egykori MSZMP Politikai Bizottsága. Másodsorban, a legerősebb ellenzéki párt sem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni azokkal a pártokkal, amelyek indulnának a 2026-os parlamenti választásokon. A „Tisza” leendő kormányprogramjából tesz közzé részleteket, és azt üzeni a választóknak, hogy mivel a rendszerváltás az Orbán-kormány bukásával megvalósul, szükségtelen a jogállam helyreállításának tartalmi kérdéseiről egyeztetést, vitát folytatnia.

Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP távozása a hatalomból azonban ön­ma­gában nem hozza el a remélt rendszerváltozást. Ahhoz – első lépésként – olyan átfogó alkotmánymódo­sí­tásra lenne szükség, amelynek pontjairól egy „új EKA” résztvevőinek kellene a nyilvánosság színe előtt megállapodniuk, de legalábbis tárgyalniuk egymással. (A választók szempontjából az is hasznos lenne, ha kiderülne, hogy egy-egy alapvető államszervezési vagy emberi jogi kérdésben az ellenzéki oldal pártjainak véleménye miben tér el egymástól.) Mindennek persze ma nincsen realitása. Az „értelmiségi elit” sem támaszt ilyen követelményt Magyar Péterrel szemben. Azt vallják, mindenki eldöntheti: akar-e csatlakozni az új politikai vállalkozáshoz, vagy inkább félreáll. Mindebből sok minden következhet, legkevésbé demokratikus átalakulás. Arra kevés az esély.