„Világhuzat”

Tagjai vagyunk egymásnak. A mondatra elsősorban irodalmi szempontból szeretnék ránézni. A „figyelmes figyelem” (Balla Zsófia írja így) perspektívájából – a figyelem terjedelme, tartóssága most, a huszonegyedik század első felében jelentősen átrendeződik, magamon és generációmon ezt fokozottan észreveszem. Befogadásunk, észlelésünk rövidvers terjedelmű (tisztelet a kivételnek), zaklatottságunk, szorongásunk és szorongattatásunk, félelmünk éppúgy leírható, ahogy Hervay is közreadta az akkori kor, a hányattatás, a megtagadott és szabadságától megfosztott ember képében. A tömegpszichológia a fénykorát éli, sodródunk, és e sodrás másokat is magával ránt, a közösségiség ma már nem csak az összetartást jelenti, a közösségnek mindennél nagyobb a keretező funkciója, vagyis amennyire összeköt, annyira szeparál, csoportokra bont, és ha úgy tetszik, „szektorokra” oszt, bírál, büntet és jutalmaz, a közösség ma: versenyfutás egymással.