„Véletlenül lettem történész”

A legelső, ami eszembe jut róla, az az életderű. Annak ellenére, hogy fordulatokban gazdag, már-már pikareszkregény-szerű volt a gyerekkora, hamar kiderült betű- és képszeretete. Jóllehet tizenhat évesen szíven ütötte Kassák Lajos költészete, mégsem irodalmárként, hanem történészként írta be magát a tudományok nagykönyvébe. Standeisky Éva sok évtizede folytat élénk párbeszédet a XX. századdal. Olyan kötetek köthetők a nevéhez, mint az 1987-ben megjelent A Magyar Kommunista Párt irodalompolitikája, 1944–1948, az 1996-os Az írók és a hatalom, 1956–1963, a 2005-ben napvilágot látott Gúzsba kötve vagy a 2007-es Antiszemitizmusok, valamint a két összefoglaló mű: a 2010-ben publikált Népuralom ötvenhatban és a 2015-ös Demokrácia negyvenötben. A műfajilag nehezen megfogható könyvei nem mindennapi élményt nyújtó társadalom-, eszme- és kultúrtörténeti munkák.

Immár négy évtizede jelennek meg írásai Kassák Lajosról. Az első gyűjteményes kötet – Kassák, az ember és a közszereplő (2007) – a XX. századi magyar irodalom és festészet meghatározó alakjának gondolkodói és közéleti tevékenységét vizsgálja, elsősorban az 1945 és 1956 közötti politikai, közéleti szerepvállalására fókuszálva. A kimeríthetetlen életmű kapcsán született újabb munkák az idén tavasszal megjelent Kassák-könyvben – A mindenséganya köldökzsinórján – kaptak helyet. Standeisky Évával a sorsfordító véletlenekről, a történelemről, alkotáslélektanról és a fényképezésről is beszélgettünk.