Akadémikustalanítás?

Köszönöm a Tudománytalanítás – tények című cikk (ÉS, 2025/31., aug. 1.) írójának, Darvas Bélának a rész­le­tes történeti összefoglalót, és gra­tu­lálok az alapos munkához. A Tudo­mánytalanítás 2.0 cikkét (ÉS, 2025/34., aug. 22.) is érdeklődve olvastam, de nem értek vele egyet, részben azért, mert a címmel ellentétben inkább egyfajta akadémikustalanításról szól, amihez nem kívánok semmit hozzáfűzni, mivel az MTA belügye. (Bevallom, eszembe jutott egy mondás, amiért elnézést, miszerint könnyű valamivel a csalánt verni, ami nem egy reumás testrész, és a má­sé…) Azt viszont egyáltalán nem látom úgy, hogy az MTA doktori cím (és nem fokozat) „szinte csak az akadémikusválasztáskor hasznosul”. A látókörömbe került kutató (pláne a nem kutató) egyetemek rangosabb karai előszeretettel terjesztik fel azokat a habilitált oktatókat egyetemi tanárnak, akik elnyerték az akadémiai doktorit. Sőt akik e cím nélkül lesznek professzorok, általában igyekeznek megszerezni később. Látható, hogy az MTA minősítő rendszere, miközben egyre több követelményt állít, eredeti feladatának megfelelően segíti a munkahelyi előrejutást, és – tapasztalatom szerint – nyitott a bírálatokra is. Gyanítom, hogy a helyzet inkább a fordítottja annak, mint amit a cikk sugall: nem az MTA doktora cím lett kevésbé fontos, hanem (egyre) kevesebben tudják megszerezni annál, mint ahány professzorra szükség van. Ez mégiscsak az MTA doktori cím presztízsét emeli.

A cikk másik sarkalatos javaslata a tudományos teljesítmény értékelése mesterséges intelligenciával (AI) a Magyar Tudományos Művek Tára (mtmt) feltöltései alapján. Ha már tudománymetria, akkor nem térnék ki e módszer bevezetése előtti vagy az általa nem értékelhető tudományos munkásságok kérdéseire. Úgy vélem, még a látszólag jól számszerűsíthető teljesítmény értékelésekor sem bízhatunk mindent az AI-re, illetve az adatokat (mtmt) feldolgozó tudománymetria sem helyettesítheti a józan észt. Tapasztalatból felsorolnék néhány példát, ami fehér folt a legtöbb értékelés során. Egy cikk kaphat kevesebb idézetet egy D1-es folyóiratban, mint egy Q3-asban, például akkor, ha az utóbbit többet „forgatják” az adott résztudomány művelői. Mivel a D1 és Q1-4 csak predikció az idézettségre, nagyot is lehet tévedni. A D1 és Q1-4 adatok világérvényűek, de idézettségük bizonyos régiókban (például Dél-Korea, Kína) el is térhet a világátlagtól. Némelyik folyóirat hiába D1-es, az idézettsége alulmúlhatja egy Q2-esét is, mert (szándékosan?) alacsonyabb idézettségű tudományterületre sorolták be, és ott a felső 10 százalékba esik. Egy húsz­impaktú folyóiratban megjelenő tízszerzős cikk első társszerzője nem minden értékelés szerint teljesített magasabban, mint egy négyimpaktú folyóiratcikk egyedüli szerzője. Ugyanígy el lehet gondolkodni a többszerzős cikkek idézeteinek méltányos elosztásán is. Nem is beszélve a kapott független idézet minőségéről, arról, hogy csak említésszintű hivatkozás vagy részletes elemzés-e, amit szintén nem könnyű kibogarászni, ezért csak esetenként vehető figyelembe. Az akadémiai osztály, ahová tartozom (VIII-as), a szakmai táblázatában és a doktori habitusvizsgálat során igyekezett több szempont szerint értékelni. Hasonlóan járt el az egyetemi kar is, ahol dolgozom (SZTE SZAOK), a kinevezések és a fizetések megállapításakor. Reményem lehet, talán okom is azt hinni, hogy nem felejtették el: ez is csak egy eszköz.

Mindezzel csak annyit szerettem volna érzékeltetni, hogy a teljesítmény értékelése, vagy ha úgy tetszik, a szakmai átvilágítás állandó, egymásra épülő és folyamatos a tudományos pályán. Voltaképpen a vitákon alapuló működésből adódó körülmény. Az ellenőrzést nem robotok, hanem (olykor robotoló) emberek végzik, akik ahhoz a területhez másoknál sokkal jobban értenek. Hogy mennyire, azt a kívülálló általában nem is tudja felmérni. Szándékoltan nem AI-alapú, ezt az is mutatja, hogy újabban már nyilatkoznunk kell, hogy nem használtunk AI-t szakértői bírálatunk vagy egy nemzetközi folyóiratba küldött dolgozat megírásához. Ezért tartom mulatságosnak, ha a tudomány bármelyik szintjén dolgozók szakmai átvilágítását kívülről sürgetik, hiszen úgyis megtörténik állandóan és tüzetesebben, mint amennyire azt a külső szemlélő el tudja képzelni.

(A szerző professor emeritus)