Ébredés

„A majdnem, ez a szörnyű szó a szeretet hiányát jelenti, és a csalóka álom jellemzője is, kiábrándít, ezért gyűlölöm annyira az álmokat.” (Roland Barthes)

A temetést a betegségem miatt végül halasztani kellett. Nem volt elég, hogy annyira rettenetesen érzem magam a vírusfertőzés miatt, mint addig még soha, több mint két héten át ráadásul bűntudatom volt, hogy a család, ha a lehető legszűkebb értelemben is, de miattam várakozik és emészti magát. Az hamar kiderült, hogy apámra a legkevésbé igaz ez, aki inkább az idő és a pénz miatt aggódott ebben az esetben is, a saját anyja halálakor, ami nemcsak hogy szinte fölfoghatatlan volt, egy teljesen értelmetlen vitát indított el a családtagok között, amit igyekeztem a lehető leggyorsabban lezárni a hét közepén, már csak a betegség egyre eltökéltebb jelenléte miatt is. Ha már úgy alakult, hogy én vagyok az, aki nem lehet ott az eredetileg kitűzött időpontban a Felsővárosi temető hátsó parcellájánál, vagyis aki miatt a szertartást halasztani kell, akkor én leszek az is, aki kifizeti a pluszköltségeket, amik a test hűtésével – a nagyi mindig is határozottan ellenezte, hogy elhamvasszák – és az egyéb embertelen, mégis szükségszerű intézkedésekkel járnak.