A négyötödösről

Az ÉS korábbi számában megjelent cikkemre (Alkotmányos víziók, ÉS, 2025/33., aug. 15.) reagálva Gadó Gábor a 2011-es alkotmányozási folyamat előzményeit és legfontosabb elemeit egészen kiválóan bemutató hozzászólását egy félreértés tisztázásával kezdi. Nevezetesen azt a tévhitet igyekszik eloszlatni, amely szerint a Fidesz 2010-ben azért helyezte hatályon kívül az Alkotmány „négyötödös” rendelkezését, hogy a szándékozott alkotmányozás során ne kényszerüljön az akkori ellenzékkel alkudozásra.

Nos, a fenti megállapítás meggyőződésem szerint egy kissé sántít. Ugyanis mi más oka lehetett erre a lépésre a Fidesznek? Ha valóban nem lett volna a hivatkozott passzusnak jogi relevanciája (ahogy az okfejtés szól: „az említett jogi előírások a ciklus végén, vagyis 1998. június 18-án hatályukat vesztették”), akkor miért kellett, illetve hogyan lehetett azokat 2010-ben egyáltalán hatályon kívül helyezni? Hiszen elegendő lett volna például a Nemzeti Jogszabálytárban kijavítani a „nyomdahibát”.

Továbbra is úgy gondolom tehát, hogy az idézett jogszabályhelyek és a jogalkotók szándékai megalapozottan értelmezhetőek úgy, hogy a „négyötödös” szabály 1998 után is hatályos volt. Ezen interpretáció mellett számomra több dolog is szól.

1) Az akkor hatályos jogalkotási törvény (1987. évi XI. tv.) alapján minden jogszabályban rendelkezni kellett az annak megalkotásakor előre látható időpontban végrehajtottá váló rendelkezéseinek – és nyilvánvalóan a kizárólag ilyen rendelkezéseket tartalmazó, úgynevezett módosító jogszabályoknak is – a hatályon kívül helyezéséről („öngyilkos klauzula”). Tehát a lényeg nem a 1994–98-as időtáv, hanem inkább az új alkotmány előre látható megalkotása – vagyis az 1998. év mint feltételezett időpont értelmezendő, ami természetesen módosulhat, és mindentől függetlenül az adott jogszabály hatályban marad.

2) Igaz, a 62/1995. (VI. 17.) OGY határozat kimondta, hogy az Alkotmányozó Bizottság az új alkotmány hatálybalépésének napján, legkésőbb az 1994-ben megválasztott Országgyűlés megbízatásának megszűnésekor szintén megszűnik, de ez természetes dolog, hiszen új összetételű parlamentben megváltozott erőviszonyok és bizottságok lehetségesek. A rendelkezés egyáltalán nem vonatkoztatható a teljes alkotmányozási folyamatot befolyásoló szabályokra, mármint azok hatályon kívül helyezésére.

3) Az előzőeken túlmenően számomra az sem meggyőző, hogy a hivatkozott határozatban valóban szerepel: az új alkotmány hatálybalépésének napján, legkésőbb az 1994-ben megválasztott Országgyűlés megbízatásának megszűnésekor maga a határozat hatályát veszti (tipikus „öngyilkos klauzula”). Tudniillik ez a rendelkezés sem a „négyötödös” szabály törlését jelenti, hanem az aktuálisan működő Bizottság helyett egy esetlegesen megalakuló új Bizottság tevékenysége konkrét szabályainak felállítását logikusan „átadja” a majdani új parlamentnek.

Végezetül: a Fidesz itt tárgyalt jogi lépése (a „négyötödös” szabály kéthar­mad­dal történt kihúzása az Alkotmányból) könnyűszerrel minősíthető a joggal való visszaélésnek, rosszhiszemű joggyakorlásnak. Közhely, hogy a joggal való visszaélés tilalmának megsértése akkor állapítható meg, ha valamely alanyi jog gyakorlása formálisan jogszerűen történt, vagyis a látszat szerint jogos magatartásról van szó, ez azonban sérti a joggyakorlás magasabb szintű általános elveit (például az alkotmányos rendet, az igazságosság vagy az észszerűség követelményét). Nos, a Fidesz éppen ezt tette 2010-ben, így szerintem tetten érhető az új Alaptörvény közjogi érvénytelensége.

A hozzászólásban szerepel még egy politikai érvelés is. Eszerint a választók 1994-ben nem adtak az akkori kormánypártoknak felhatalmazást a későbbi „évek-évtizedek” alkotmányozó tevékenységére. Persze hogy nem adtak, arra sem adtak, ami beindult. Ráadásul a Fidesznek sem adtak. Az országgyűlési választáson általában négy évre kap egy politikai erő általános felhatalmazást az ország irányítására, amivel azután építést vagy rombolást végez. Sajnos a legutóbbi tizenöt évben az utóbbinak lehettünk tanúi.