A cenzúra haszna

Az 1989-es rendszerváltást követően a Magyar Narancs, amely akkoriban egy még alig ismert, pár ezres, Fidesz-közeli lap volt, Fekete Gyula valamilyen kijelentése miatt rá – név nélkül – Agyalá Gyulaként utalt egy írásban. Erről lényegében a kutya se tudott, még kevésbé azonosította volna vele, ha az érintett nem kéri ki magának nyilvánosan, a köztévé főműsoridejében a dolgot. Másnap már az egész ország így hívta. Miről jutott ez a régi történet az eszembe?

Nemrégiben (2025. augusztus 19., 22.45) a Super TV2 leadta Bacsó Péter régi, méltán híres és közkedvelt A tanú című filmjét, melyet az akkori cenzúra évekig dobozban tárolt. Majdnem. A film végéből ugyanis kivágták azt az ikonikus jelenetet, amikor a levitézlett Virág elvtárs, aki a Bölcs Vezér kegyeltjeként toronymagasan az átlagemberek feletti életszínvonalon élt (luxusautó sofőrrel, pazar lakomák, személyi testőrök stb.), a forradalom után immár újra hétköznapi emberként fut a tömött villamos után, de szimbolikus módon még a lépcsőre ügyetlenül felkapaszkodni is a főszereplő (Pelikán József) segítségével tud csak. Ha nem vágják ki a filmből, valószínűleg senki se foglalkozott volna az egésszel, így viszont a legtöbben felkaptuk a fejünket, miért volt erre szükség.

Nem szükséges akadémikusnak lenni, hogy bárki azonnal rájöjjön: ki kellett cenzúrázni. Virág elvtárs ugyanis a filmben egy bugyuta, tanulatlan alak, aki általános derültséget keltő módon még magyarul sem tud rendesen (neki köszönhetjük például „a helyzet fokozódik”, „az élet nem habostorta” stb. azóta már a köznyelvbe is beépült bornírtságokat), ugyanakkor rendkívül öntelt (még életében megépítteti saját hatalmas síremlékét), ráadásul mindehhez még jellemtelen is (az „eszme” érdekében nincs az a becstelenség, amire ne lenne gátlástalanul kapható). Kizárólag a Bölcs Vezér iránti szolgalelkű hűségének köszönhette gyors felemelkedését, majd a forradalmat követő ugyanolyan gyors bukását.

A Super TV2 köztudomásúlag Mészáros elvtárs érdekeltsége, és a csatorna vezetése láthatólag úgy ítélte, Virág elvtárs, mondhatni „a nemzet férfiszabója” bukása a nézőknek netán kedves munkaadójukat és az ő várható sorsát fogja az eszébe juttatni. Még azt is el tudom képzelni, hogy nem is a nagy ügybuzgalmukban vágták ki a fenti záró képsort, hanem titokban már a bukására számítva pontosan a figyelem felhívása volt a valós céljuk, de egy biztos, enélkül a kutya se foglalkozott volna a jelenettel. Így azonban tökéletesen sikerült ráirányítani a figyelmet a két egyformán nevetséges, felkapaszkodott nímand közötti kézenfekvő hasonlatosságokra. Köszönjük, cenzúra, csak így tovább, mint tudjuk, a határ a csillagos ég!