Felszínes, egyszerűsítő

Amíg az értelmiségi elit éveken keresztül farkast kiáltott, hogy a kormánypárt leépíti az amúgy is több sebből vérző féllábú és egy helyben tötyörgő demokráciát, addig a kormánypárt szépen leépítette, sőt a földbe döngölte. A Fidesz vezérkara mesteri módon felismerte és kihasználta, hogy a ma­gya­rok többségének sajnos nem sokat je­lent a tanult értelmiségi ember szava. Ez egyébként nemcsak Orbán street­figh­ter-szerepének köszönhető, hanem az eleve meglevő, hazánkat Trianon óta sújtó Budapest–vidék ellentétnek is. Talán manapság látunk ezen a téren változást, hiszen a Tisza és annak országosan kiépült Tisza Szigetek hálózata előtérbe helyezi a magyar vidéket és annak problémáit.

Visszatérve a demokrácia kérdésére, a pártokról, illetve megítélésükről azt írja Száday Rezső: „Nálunk viszont mintha a legszélesebb körben teret nyert volna a felfogás, hogy pártok nélkül is lehetne politikát csinálni” (Mennyi az annyi, ÉS, 2025/30., júl. 25.). Mármost annak, hogy a Tisza ennyire decentralizált megközelítést alkalmaz, több gyakorlati oka van, például az, hogy az állampárt ne tudjon beépülni az ellenzéki erő vezetőségébe, így a Tisza közvetlenül tudjon támaszkodni az ország polgáraira, kihagyva a lassú, időigényes bürokráciát.

Biztosan hallottak arról, a demokrácia hogyan jött létre. Nem a már említett féllábú magyar demokráciára gondolok, ami a 90-es évek után is bűzlött az átkos rendszer csinovnyikjaitól, és nem is nyugati par­la­men­ta­riz­musról beszélek, hanem arról az athé­ni agoráról, ahol a polgárok közösen vitatták meg közösségük múltját, jelenét és jövőjét. Manapság is ilyen folyamatnak lehetünk tanúi, amely az autonóm lokális közösségekre épít, ezáltal a döntéshozatalt sokkal közvetlenebbé teszi a Tiszán belül.

Így a magyar démosz végre maga mögött tudná hagyni azt a pártrendszert, amely beágyazódott Magyarországon tizenöt (ha nem harmincöt) éve. Azokat az apró, tehetetlen és sok esetben korrupt pártokat, amelyek nem voltak képesek valós alternatívát nyújtani a magyar népnek. Szerintem nem kell senkit sem emlékeztetnem, hogy a demokrácia milyen görög szavaknak az összetétele. Magyarországon az elmúlt időben kibontakozott egy olyan erő, amely képes megvalósítani azt a rendszert, ami a legközelebb áll a népuralomhoz.

A szerző azt írja: „Az újat nem hozó, kormányt ostorozó kritikáját a Messiás-váró vakhívők, mintha máshol ilyeneket soha nem hallottak volna, az ő javára írták. Semmivel alá nem támasztott ígéreteit készpénznek vették.” Ebből én azt értem ki, Magyar Péter és a Tisza legnagyobb bűne, hogy nem a demokrácia állapotát helyezi előtérbe, hanem az emberek hétköznapi életét érintő kérdésekben tesz – társadalmi felhatalmazás hiányában még csak – ígéreteket. Haladjunk sorrendben: Magyar azért a mindennapi/releváns kérdésekkel kampányol, mert egészen egyszerűen ez érdekli a népet. Hiszen ahogy az elmúlt években láttuk, az (ó)ellenzék sem volt képes széles választói rétegeket megfogni a jogállami kérdésekkel. Erre ugyan hatással volt a pozitív gazdasági környezet, ekkor még lehetett miből finanszírozni a választás előtti osztogatást.

A szerző azt írja: „A kétesélyességre vonatkozó tévhit kialakulása elsősorban felszínes egyszerűsítő gondolkodást tükröző spekulációnak, valamint a két fél (kormányoldali és közösségi média felületeken) nagyjából azonos eredményű, mindent elborító, túlharsogó propagandájának tudható be.” Összetéveszteni az államilag finanszírozott közpénzmilliárdokkal kitömött, naponta tényeket hamisító, goebbelsi propaganda­médiát a munkaidőn túli önkéntes posztolásokkal nemcsak hogy tiszteletlenség a szabadidejüket polgári aktivitásra fordító hétköznapi emberekkel szemben, de felszínes, egyszerűsítő gondolkodást tükröz.