Zombik

Micsoda Hamupipőke-történet, nem igaz? Pedig sosem voltam az a klasszikus szépség. Egy alacsony, kopasz kis ürge vagyok, ez az igazság. Ő úgy mesélte, hogy a kezemet látta meg először, a rövidre vágott, szabályos körmöm, meg a fürge ujjaim, amikkel a koszos lepedőket eltüntettem a zsákban, mintha sosem lettek volna. Pedig voltak. Ha tudná, micsoda szag terjengett ott! De nem tehettek róla. Azok a kis öregek, így hívtam őket, kis öregek, csak zombiztak ott az otthonban. Ha engem kérdez, szerintem szerencséjük volt a demenciával. Jobb nem emlékezni! Persze az elme nem szelektál. Ha beengedi a ködöt, az rátelepszik jóra és rosszra egyaránt. Az ő apja is ilyen ködös volt, a Gyula bácsi. Akaratos egy fazon tudott lenni amúgy, de velem szót értett, valami beosztottjának hitt, szárnysegédnek, vagy mit tudom én, minek hívják ezt a hadseregnél. Le tudtam csillapítani, amikor az ezredest játszotta a háromágyas szobájában, mert ezt érdekes módon nem felejtette el, a rangját a katonaságnál.