Az angol irodalom mint viktoriánus regény – Az ÉS könyve júliusban

► Bényei Tamás – Reichmann Angelika – Séllei Nóra (szerk.): Az angol irodalom története 5. A viktoriánus és a modernista időszak. Kijárat Kiadó, Budapest, 2024, 760 oldal, 5900 Ft

A kérdést tehát úgy helyes feltennünk: végül is milyen műfajhoz sorolható ez a minek a micsodája? És annak milyen?

Amikor az utoljára megjelent ötödik kötettel kapcsolatban először feltettem magamnak a kérdést, a homlokomra csaptam és azt mondtam: basszus, de hát ez egy viktoriánus regény! Miközben ugyanis legalább annyira törekszik a valóság ábrázolására, mint a Sybil megírásához parlamenti jegyzőkönyveket is felhasználó Benjamin Disraeli, olyan a teljességigénye, mint Thackeraynek (a kötet egyként beszél a meseirodalomról és a sci-­fi­ről, a periodikákról és az illusztrációk­ról, női írókról és a férfi költőkről), olyan alapos, mint az utolsó jogi kér­dés­nek is utánajáró Trollope (az első vi­lághábo­rú irodalma kapcsán például nem kevesebb mint 55 (!) szerzőről tudjuk meg, mi történt vele a Great War során), és nagy figyelmet szen­tel annak is, hogy számot adjon az irodalom „hétköznapi életéről”, ahogy ugyancsak ő kéri. Dickens pél­dá­ul nem csak regényein keresztül jele­nik meg a kötetben: hol felolvas egy mun­kás­kollégiumban, hol több szöve­gért és kevesebb képért nyaggatja kiadóját A Pickwick Klub folytatásos közlé­se során, hol szerkesztőként terelgeti Gaskellt, hol pedig omnibuszokat pla­ká­toltat ki magazinja népszerűsítéséért.