A turult védő jogszabályról

A Budapest XII. kerületi turulszobor védésének tervezetéről és a körülötte kialakult vitáról már korábban írtam Lázár nem nyugszik című írásomban (ÉS, 2025/4., jan. 24.), és Mélyi József Nemzeti emlékek című írása is bőséges és alapos tájékoztatást ad a kérdés művészettörténeti, valamint aktuálpolitikai vonzatairól (ÉS, 2025/28., jún. 11.). A szobor tényleges védelmét kimondó 21/2025 ÉKM rendelet július 11-én lépett hatályba. Ezek között van (4. §) a turulszobor nemzeti emlékké nyilvánítása is. A rendelet több más értékes épület és további – bár jóval régebbi – szobor védelmét is tartalmazza. A rendelet több hónapos előkészítés után, a korábban társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezethez adott vélemények ellenére változtatás nélkül jelent meg. Pont akkor, amikor éppen néhány napja a Fővárosi Bíróság megsemmisítette a turulszobor ideiglenes védettségét kimondó, tavaly októberi államigazgatási határozatot, annak felületes indoklása, eljárásjogi hibái és hiányos dokumentációja miatt, amelyet a Hegyvidéki Önkormányzat fellebbezése nyomán vizsgáltak. Nehéz nem összefüggést gyanítani a két aktus között. Nehogy már esetleg valaki az éppen védetlen szoborral kap­cso­latban valamilyen megbocsát­hatatlan akciót tervezzen.

A rendelet szerint a védettség a szobor helyszínéül szolgáló kis teresedés (7712 hrsz.) teljes területére terjed ki, noha a szobor kváderkövekből álló talapzata, az előtte kiképzett szökőkút és a tereplépcsőkkel körbevett zöldterület a rendeletben nincs nevesítve. Így kifejezetten csak a szobor tekinthető nevesített műemléki értéknek, míg az egész kompozíció – eddig nem azonosított alkotótól származó – többi része nem. Ezzel ellentétben a 7. §-ban védetté nyilvánított Búsuló Krisztus-szobor (Nagylózs) esetében részletesen felsorolták a kompozíció nevesített műemléki értékeit, sőt még a szobor keletkezésének évszámát is (1650), amit a turul esetében szintén elfelejtettek rögzíteni, vagy direkt el akartak hallgatni. A szobor szerzőjének feltüntetése is elmaradt, noha a 2005-ben készült szoborra és alkotójára, Szmrecsányi Boldizsárra azért még sokan emlékeznek. Érdekes, hogy a rendelet szerint szintén védelem alá kerülő két modern építészeti emlék – a füzéri Ravatalozó (Csete György, 1985–1986) és a Miskolctapolca Barlangfürdő vasbeton héjszerkezete és kagyló formájú medencéje (Zsuffa András, 1970) – pontos adatai benne lehetnek a rendeletben. A turulszoboré miért nem? Nem érdemli meg a szobor alkotója, hogy a neve szerepeljen, ha már valakik valamiért műemléket akarnak fabrikálni az általa, de nem saját akaratából készített és szerzői jogával védett alkotásból?

A vonatkozó jogszabályok sehol nem tesznek említést az élő alkotó esetében műemléki védelemben részesítendő emlékek eljárási rendjéről, vagyis hogy van-e esetleg véleményezési joguk, vagy netán vétójoguk a tervezett jogi aktussal kapcsolatban. Miután ezek az eljárások sokasodnak, ennek a körülménynek a részletes szabályozása és kellő indoklása időszerű lehet. Mi van akkor, ha Szmrecsányi Boldizsár jobbnak tartja – mint ahogy Mélyi József is – a komáromi turulszobrot (2012), amelyet Trianon emlékére alkotott?

Arról nem is beszélve, hogy élő alkotó szobrának műemléki védelme eddig többnyire kívül esett a jogalkotói gyakorlaton, noha számos kitűnő szobrot és szobrászt ismerünk. Kisebb nyomozás során kiderült, hogy korábban csak Vígh Tamás (1926–2010) kiváló Kürtösök című szobra (1964–1969) kapott műemléki védelmet 2005-ben. Viszont már elhunyt, jelenkori – 1950 utáni – szobrász alkotása sem került eddig védelem alá Somogyi József epreskerti két szobrának kivételével: a Kubikos (1955) és a Rőzsehordó (1983) 2013-ban kapott együttes védelmet. Legutóbb Makovecz Imre két szobrászati alkotása nyert nemzeti emlék besorolást a több lépcsőben zajló Makovecz Program keretében: Budapest, Tabáni emlékmű (1996); Csenger, Jelfa (2009). Építmény esetében pedig élő alkotóként korábban csak Csete György orfűi Forrásháza részesült műemléki védelemben (2002).

Emiatt talán még nagyobb felelősség lenne elvárható a jogalkotótól, mivel – és itt Mélyi József gondolataihoz kapcsolódnék – a művészettörténeti megítélés távlatai még korántsem kiforrottak a közelmúlt emlékeivel kapcsolatban.

Másrészt a védési rendelet több sebből is vérzik. Természetesen meg kell határozni a védelem célját, ami – mint általában mindig – csak egy lakonikus tömörségű, semmitmondó meghatározás lett. Itt a helyzet azonban sokkal bonyolultabb, így feltételezhető, hogy a védelem igazi célját más is vezérelte. Csak a szobor képzőművészeti értékeinek megőrzésével indokolni egy élő alkotó műveként felállított, sok szempontból vitatott, alig húszéves szobor védettségét – amelyet Mélyi József is joggal kritizál – a szobor zűrös előéletének elkendőzését és a jogalkotó (nemzeti) emlékfogalmának bizonytalanságát jelenti. A gyenge jogi szabályozás persze ezt lehetővé teszi. A szakmai közvélemény ennyire figyelmen kívül hagyása viszont a joggal való visszaélést tükrözi és a jogalkotásba vetett hitet rendíti meg.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXXX tv. 18. § (5) bekezdése szerint a jogszabály tervezetéhez indokolást kell csatolni a javasolt szabályo­zás szükségességének igazolására, a jogszabály normatív tartalmával összefüggő társadalmi, gazdasági, szakmai okokkal, továbbá ismertetni kell a jogi szabályozás várható hatásait.

A most közreadott rendelet tervezetéhez semmilyen lényeges indoklást nem fűztek, így a jogalkotásról szóló törvénynek sem felelt meg, s ezzel még az állampolgárokat is semmibe vette. Viszont annak nincs akadálya, hogy a szobor fenntartója ne ismerhetné meg az ezzel kapcsolatos előkészítő dokumentáció, így a védelem okának teljes tartalmát, hiszen ehhez minden joga megvan. Végül, a jelenlegi szabályozás szerint a turul esetleges áthelyezését – főként, hogy a talapzata és környezete nem számít műemléki értéknek – semmi nem tiltja, megfelelően előkészített restaurátori és építészeti terv birtokában, örökségvédelmi bejelentés alapján.