Megy a levesbe

Ha június közepén vett egy nyugdíjas a zöldségesnél a piacon egy kiló epret (gondolva az unokákra is), 3700 forintot fizetett érte, ugyanennyi cseresznye 3400, az európai dinnye 900, a cékla pedig 1000 forintba került. Csekonicsként – bármelyiket cseréljük a listán más tételre – kifizetett 9000 forintot.

A repülőrajtok kormánya kiszámolta, hogy ha a gyomrostól az infláció nem maradt padlón, akkor a nyugdíjasoknak segíteni kell (egyébként, ha nem vették volna észre, a kisgyerekes családoknak is akadnak nehézségei). A gyors reagálású propagandaegység rögtön bejelentette, a nyugdíjasok áfa-visszatérítést kapnak, aztán – mivel Rodolfo legjobb tanítványai kifogyhatatlanok az ötletekből – előbb kártya lett belőle, amit villámgyorsan utalvánnyá változtattak a pontos használhatóság definiálását későbbre ígérve. Most némi fáziskésés tapasztalható: mire ősszel megérkezik postán az utalvány, a primőr zöldség és gyümölcs már eltűnik a piacról, de cserébe már többet tudunk a használatáról. A ravasz és ügyeskedő magyar nyugdíjas nem költheti majd másra egyelőre virtuális 30 ezrét, olvasható a hivatal rendelkezéséből, mert az utalványok kizárólag „hideg élelmiszer vásárlására” lesznek felhasználhatók – vagyis sem a Casino költségeit, sem a Ferrari tankolását nem tudja ebből fedezni, de még az unokák fagyiját sem. Megnyugtató látni, mennyire szigorú szabályokkal védik a közpénzt, hiszen csak a szig. felmutatásával tudja majd használni, mert át nem ruházható. Ha az élelmiszert árusító vállalkozásoknál és az őstermelőknél felhasznált utalványokból az érvényességi ideje végéig (december 31.) mégis maradna valamennyi – elvégre 30 ezer fo­rint­ról van szó –, az a gondoskodó államnak köszönhetően „mentes lesz a végrehajtás alól”. Az örökségre ácsin­gózó gyerekeknek pedig nyilván lesújtó a hír, hogy nem is örököl­hető. Megy a levesbe, amit nem használnak fel Csekonics kései utódai.

A fenti glosszát nem Örkény írta, hanem az élet. Lejegyezte: Iván Csaba