Heti textus
PÁRATLAN OLDAL - LXIX. évfolyam, 27. szám, 2025. július 4.Király György filológus azt találta írni a Független Szemle egyik 1921-es számában: „Az Akadémia politikai bálványimádása olyan gyanút kelthet, mintha az egyik párt szekerét akarta volna tolni... A politikának minden téren való túltengése az Akadémia esetében nyersen így fejezhető ki: a politika elgáncsolta a tudományt.” A látszatot erősítette, hogy az akadémiai nagyhét alkalmából Horthy „látogatást tett” a tudomány fellegvárában, arról pedig, hogy ez miként zajlott le, a Magyar Múzsa nevű folyóirat így számolt be: „Május 9-én tartotta az Akadémia a vörös csőcselékuralom utáni első nagygyűlését, ezt a halottaiból való kultúrföltámadást. (...) Amikor a két elnök, Berzeviczy Albert és Herczeg Ferenc a Pro Letteris nyakörvével ékesítve, díszmagyarban a terembe kísérte Horthy Miklós daliás alakját, a lelkesedés annyira elfogta a művelt közönség szívét, hogy még csak egyetlen éljent se lehetett hallani... E sorok írója tulajdon szemével győződött meg arról, hogy a karzati embersokaság több mint felerészt derék detektívekből, hazafias sofőrökből és kötelességtudó akadémiai alkalmazottakból állt.”