Még 200 év?

Előjáték

Igazi nagyhéten van túl a Magyar Tudományos Akadémia, az az intézmény, amely a világon egyedülállóan nem uralkodók elhatározása, tudósok szövetkezése vagy politikai döntés révén, hanem magánkezdeményezésre, magánadományokból jött létre, ráadásul sokáig állami források nélkül tudta fenntartani magát, és ezzel minden külső hatástól védeni autonómiáját. Bár sok nagyszerű eredmény fűződik az MTA tagjainak nevéhez, az elmúlt 200 év története nem minden tekintetben válik az Akadémia dicsőségére, amint az a honlapján olvasható rövid összefoglalóból is kiderül, s erről a gyakori kormányzati beavatkozás mellett az akadémikusok időnként készséges behódolása is tehetett.1

Az ünnepet nemcsak az eső zavarta meg, hanem az azt megelőző több hangra komponált, de egyendallamú kánon is, amely mintha rendelésre készült volna, úgy igyekezett a tudós társaságot a zeneiek helyett az erkölcsi mélységekbe taszigálni. Előbb a milliárdos főigazgató Schmidt Mária egyenesen „lesztálinistázta” az Aka­démiát, kifogásolta a tagok „privilégiumait” stb., majd megjelent a minden provokatív megnyilatkozását „közszolgálati hangszóróval” felerősítő M5-ön is, amely mintha Schmidt saját csatornája lenne (a szó másik értelmében is). Ott a tévedésekkel teli és alapvető tájékozatlanságról árulkodó bejegyzését vitává szélesítették, mellé ültetve két segítőtársat, Szilvássy Zoltán mostani debreceni és Lánczi András korábbi Corvinus-rektort, szemben az MTA részéről derekasan küzdő Oberfrank Ferenc köztestületi igazgatóval.2 (Sajátos szerkesztési, vagy inkább cenzúrázási elvekre mutat, hogy a korábban ajánlott akadémikus részvételét az M5 vezetése elutasította.)

A műsorban elhangzott állítások, vagy inkább vádak egy részét: a sztálinizmust, a publikációk többségének angol nyelvét, a Coviddal kapcsolatos akadémiai közlemények csekély számát, valamint az érdemtelenül adott tiszteletdíjak kérdését egy Népszava-interjúban igyekeztem szétszedni,3 de így is maradt jó néhány, amire ott nem jutott idő. Itt van például „az MTA Doktora”, közönségesen a „nagy­doktori” cím ügye, amiről a kriti­kusok azt állítják, hogy ezzel az MTA beleszól az egyetemi tanári kinevezésekbe, mert előfeltételként szerepel.

Egyfelől az Akadémiát megkülönböztetni a hazai tudományos élet más szereplőitől, mint az egyetemek, az ipari vagy állami („Hun-Ren”) kutatóhelyek, merő tévedés, mert a nagyjából száz személy, aki a bizottságokban a nagydoktori pályázatot véleményezi, illetve szavaz róla, legfeljebb saját munkahelyét képviseli, az Akadémia csupán a szervezeti keretet biztosítja hozzá.

Más szóval az a kb. 19 ezer tudós, aki egy PhD birtokában önként belépett az MTA köztestületébe, maga választja meg az általában kisebbségben lévő akadémikusok mellé mindazokat a bizottsági tagokat, akik a szaktudományos kérdésekben döntenek. Természetesen a nagydoktori pályázatokban csak olyanoknak lehet szavuk, akik maguk is rendelkeznek e címmel – ugyanúgy, ahogy a PhD-fokozatokról is csak PhD-val bíró személyek dönthetnek.4 A bizottságok, tehát a magyar tudományos élet választott képviselői határozzák meg (és vizsgálják rendszeresen felül) a kritériumokat, amik számszerűsítik a küszöbértékeket az ún. habitusvizsgálatban, nem elfeledkezve a nem numerikus minőségi szempontokról sem. Mert például lehet valakinek sokkal több hivatkozása, mint másnak, de például kizárólag egy szűk szakmai vagy netán baráti, tanítványi körből, szemben azzal, akinek a legjobb folyóiratokban jelentős tudósok idézik a műveit – ha nem is nagy számban.

És nem igaz, hogy a professzori kinevezéshez előfeltétel a nagydoktori cím. A Magyar Akkreditációs Bizottság szerint, amelyet 2000-ben éppen az első Fidesz-kormány jelölt ki mint az egyetemi tanári pályázatokat megszűrő szervezetet (tekintettel az egyetemeken indokolatlanul elszaporodott kifogásolható előléptetésekre), a tudományos teljesítmény, a „habitus” vizsgálata azonos szakterületeken azonos mércét követel meg, ezért a MAB kritériumai alapvetően nem térnek el a nagydoktori követelményektől. Egyébként érdekes, hogy a leghangosabb kritikusok között olyanokat is találunk, akik csupán miniszteri segítséggel kapták meg a MAB által elutasított professzori stallumukat.

A főigazgató blogbejegyzését ugyanott követte az SZFE doktori iskolájának vezetői székébe ejtőernyőzött nyelvész, Balázs Géza hasonló irányú írása,5 majd az ünnepi közgyűlés napján Lentner Csaba, az NKE professzora kifogásolta az ő nagydoktorijában illetékes (és azt hároméves vizsgálat után 14 oldalas indoklásban elutasító) IX. Osztály tagjainak múltját és tudományos teljesítményét szintén felvetve az MTA-tagok előjogainak felszámolását.6 Vele ismét Ober­frank vitázott az M1 csatorna 48 perc című műsorában.7

Egy díszünnepély

De foglalkozzunk most már az MTA (nem kormányzati, hanem saját forrásokból!) az eredeti állapotához közeli formában felújított székházának Dísztermében megkezdődött üléssel. Freund Tamás elnöki beszédében a vártnál keményebb hangot ütött meg, különösen az alábbi mondatokban: „… folytatódott a kutatási és a felsőoktatási rendszer átalakítása, amelybe az Akadémiát csak formálisan vonják be. A forgatókönyv nagy része ismeretlen a tudományos közösség és az Akadémia számára. Nincs érdemi politikai igény az együttműködésre, csupán az igazodásra. Így nem válhat meghatározóvá a kölcsönös tisztelet, a bizalom és az egymás iránti lojalitás, sem a magyar tudomány és a politika, sem a kutatási és felsőoktatási rendszer képviselői között.”8

Sulyok Tamás köztársasági elnök rövid köszöntője után szólalt fel Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, aki láthatóan sűrűn jegyzetelt Freund Tamás beszéde alatt. Hármuk közül ő beszélt a leghosszabban, bár nem érte el elődje, Csák János 24 perces rekordját a két évvel ezelőtti közgyűlés megnyitóján, igaz, annak filozófiai irányultságával sem igyekezett vetekedni.9 Hankónak sokkal egyszerűbb üzenetei voltak. Mintegy az elnöknek válaszul ezt találta mondani: „Az Akadémia autonóm és szuverén. Tudományos kérdésekben való döntéseit szabadon hozza, abba beleszólni senkinek sincsen joga.” Egyfelől persze éppen azt láttuk, hogy a klímaváltozással, az akkumulátorgyárakkal vagy a nemek biológiai meghatározottságával kapcsolatban igenis beleszólnának az akadémiai állásfoglalásokba, másrészt meg Freund Tamás azt kifogásolta, hogy az MTA véleményére a rá tartozó kérdésekben sem kíváncsi a kormány.

De ezzel még nem ért véget a kritika. „Az akkori [értsd: 50-es évekbeli] mindent elnyomó, idegen érdekeket kiszolgáló rendszer minden területen, így a tudomány területén is felül akarta írni mindazt, ami magyar, mindazt, ami nemzetünk fejlődését szolgálja. Tette ezt az autonóm tudomány és egyetemi élet esetében is. Mint ahogy mindig is voltak és vannak hőseink, sajnos mindig voltak és vannak ezen törekvések kiszolgálói is. Napjainkban, amikor az autonómiára hivatkozva új hatalmakból [?], jogtalanul fosztanak meg kutatókat, kutató műhelyeket a tudomány szabad művelődésétől [sic!], mint akkor, most is tisztán politikai céljaik érdekében teszik ezt. Ezzel is a tudomány nemzeti közösségünket támogató mivoltát akarják korlátozni.” Sajnos ez a szó szerint lejegyzett idézet több kérdést vet föl, mint amennyi mondatból áll. Például most pozitív dolog az autonómia, vagy sem? Kik és kiket, milyen műhelyeket fosztanak meg a tudomány szabad (helyesen mondva) művelésétől? Ráadásul jogtalanul? Csak nem arra gondol a miniszter úr, hogy az ELKH, majd a Hun-Ren bezárta az egyetemi támogatott kutatócsoportok nagy részét? Vagy hogy elcsatolták a kutatóhálózatot az Akadémiától?

Sajátos felfogásról tanúskodik az is, amit az MTA feladataként kijelöl: „Széchenyi a magyar nyelv védelmét és ápolását tette a Magyar Tudós Társaság legfontosabb feladatának. Nem mondta azt, hogy más dolga ne lenne, de ezt tartotta elsőnek, hiszen akkoriban a reformkorban a magyar nyelv használata és védelme a magyar szuverenitás első számú záloga volt. Helyesen gondolkozott. A helyzet megítélésem szerint 2025-re sem változott. A Magyar Tudományos Akadémia legfontosabb feladata napjainkban sem lehet más, mint a nemzetünk szolgálatában, nemzetünk érdekében önrendelkezésünk erősítése. Mit jelent tehát napjainkban a magyar nyelv védelme? Jelenti a modern kori technológiák alkalmazásában az élen járást, jelenti a gazdasági és környezetünk összetett kérdéseinek fenntarthatósági szempontból való elemzését, jelenti mindazt, ami a magyar családok, a magyar gazdaság érdekeit szolgálja. Jelenti mindazt, ami a magyar kultúra kiteljesedését biztosítja.”10

Hát nem egészen. Széchenyi ugyan­is sem a szuverenitás szót nem használta, sem annak fogalmát nem pártolta, hiszen végig a Habsburg Birodalmon belül képzelte el a magyarság jövőjét, de a magyar nyelvet alkalmassá akarta tenni az állam, a tudomány, az oktatás feladatainak ellátására. Ma azonban a magyar nyelv gondozóira már más feladatok várnak: a digitális kor, a mesterséges intelligencia, a nagy nyelvi modellek kihívásaival kell szembenéznünk, azoknak kell megfelelnünk, miközben nem hanyagoljuk el, hogy a magyar nyelvű tudomány fenntartása révén az oktatás is minél sikeresebb legyen. Ehhez pedig például az szükséges, hogy a Hankó által vezetett minisztérium az egyetemek és a kutatóhálózat tudományos eredményei között elismerje a magyar nyelvű publikációk jelentőségét is, amire a jelenlegi szabályozásaik szerint nincs esély.

Addig ugyanis csak merő fesz és pöf, amit a miniszter úr Széchenyire hivatkozva előad az Akadémián.

A munkanap

Az ún. munkaközgyűlés a szokásos menetrend szerint zajlott le. Mint mindig, az elnök tartotta a nyitóbeszámolót, ez alkalommal is sarkosabban szólva a jelen helyzetről: „Az akadémiák intézményének, mint minden olyannak, mely kiváltságokat ad, ellenségei is vannak. »Elavult intézmény ez – mondják –, mely már nem felel meg a jelenkor igényeinek s ezért nem is e korba való.« Ilyen nyilatkozatokat hallunk néha nemcsak a sokaság részéről, mely a tudományos munkásság értékét leginkább a szerint ítéli meg, a mint neki anyagi jóllétet, vagy legalább szellemi élvezetet szerez, hanem még komoly tudósok ajkairól is, kik önerejök érzetében másokra nem szorulván, másokkal nem is törődnek s önző féltékenységgel őrzik elzárt tudományos köreiket. A tagadás ősi szelleme, mely minden fennállót lerontani törekszik, immár az akadémiák ellen is fordítja fegyvereit, s nálunk úgy, mint európaszerte, nem annyira az egyenes támadás, mint inkább a kicsinylő ítéletek és gáncsoló megjegyzések sokkal veszélyesebb alakjában nyilvánul.”

Ezek azonban nem Freund Tamás saját szavai voltak, hanem Eötvös Loránd MTA-elnök 1899-es beszédéből idézett, felmutatván, hogy nincs új a nap alatt – jóllehet akkor sztálinizmussal még nem vádolhatták őt és tudóstársait. Freund ismertette az eredményeket, köztük a székház felújításának most lezárult első szakaszát, a nagy nemzetközi és hazai rendezvényeket, az elnyert jelentős pályázatokat, de a legnagyobb érdeklődés az ingatlanok helyzetét kísérte. Mint ismeretes, két akadémikus és az Akadémiai Dolgozók Fóruma felperesként vitatta a decemberi közgyűlési döntés jogszerűségét, ezért egyelőre a kutatóhálózat ingatlanjainak a tulajdonjoga nem átruházható az azokat megvásárolni szándékozó államra, amely majd ingyen átadja őket a Hun-Rennek, s ezzel egy időben (de addig nem) a 18 milliárdos további támogatást is, amelyből (vagy annak csak egy részéből?) a munkatársak fizetését is végre megemelhetik. Addig az MTA sem kaphatja meg a 74,5 milliárdos vételárat, amely csak 2027 elejétől válik szabad rendelkezésűvé, addig állampapírban fial, azaz fialna, ha lezárulna a per.11

Az ezt követő vitában felszólalt Radnóti Sándor, a pert kezdeményező akadémikus, aki már a pártállamban sem félt kiállni az igazáért, és elmagyarázta, milyen megfontolások vezették a közgyűlési határozat megtámadásában. Mások viszont inkább a bevétel majdani felhasználásának lehetőségeit vázolták, például hogy a tőkét is költsék-e, vagy csak a hozamot, illetve annak az infláció fölötti hányadát, és milyen célokra. Az óvatosabbak végül arra figyelmeztettek, hogy van még elég idő, amíg az összeg felszabadul, ezért e kérdésben szerencsére nem született döntés.

Választók és választhatók

A közgyűlés harmadik napján az akadémikusok megválasztották az új levelező, rendes, külső és tiszteleti tagokat.12 A tisztségviselők (elnök, főtitkár és helyettese) mellett ezt a szintén háromévenként ismétlődő eseményt kíséri a legnagyobb várakozás, mégpedig a levelező tagok esetében, mivel a másik három csoport helyzete gyökeresen más. Ha ugyanis valakit megválasztanak levelező taggá, akkor már csak idő kérdése, hogy rendes tag legyen. Ha viszont nem választják meg, akkor háromszor lehet kísérletezni, utána nem lehet jelölni. A külső és tiszteleti tagok a tárgyalásokban részt vehetnek, de nem szavazhatnak a jelölésről. Ugyan a jelöltek listája már decembertől olvasható, a végső döntésig senki sem lehet száz százalékig biztos a dolgában, bár az elnökség áprilisi ülésén gyakorlatilag eldől a kérdés, mert a végső szavazás mindig az ő javaslatukat követi, de az a névsor csak a szavazás napján lesz látható.

A több mint egy évvel korábban induló eljárás eleje nem nyilvános. Ilyenkor tapogatózó beszélgetések folynak felmérendő, kinek mekkora támogatottsága lehet. Bár mindig lehetnek kivételek, de az garantált, hogy aki végül felkerül a javasoltak listájára, az teljesíti az akadémikusi szintet. Tény, hogy sok alkalmasnak gondolt tudóst hiába keressük e listán, aminek számos oka lehet. Vannak például „kis” szakmák, amelyeknek a művelőit a saját köreiken kívül alig ismerik, és ha a világban is kis szakmának számít, akkor a hivatkozások számát is nehéz magasra növelni, a kívülállók pedig nem tudják, mi számít valódi teljesítménynek náluk, vagy melyek a szakma mérvadó fórumai. A másik oldalon pedig vannak az „idé­zet­gyűjtők”, akik vagy sok társszerzővel együtt óriási számban publikálnak cikkeket, és erre rengeteg hivatkozást kapnak, vagy akik népszerű, de nem mély, tudományosan gyakorlatilag értéktelen témákban, illetve kutatásokban „termelnek”. Van azután egy olyan szempont is, hogy milyen tudományszakban lenne szükség akadémikusra, hogy elég magas szinten legyen képviselete az adott területnek, hiszen egy akadémiai tudományos osztály az alá tartozó összes diszciplínát köteles fenntartani.

Tagadhatatlan azonban, hogy van, amikor a személyes érdekek, összefonó­dá­sok felülírják az objektív szemponto­kat, de ismétlem, akkor sem jut a listá­ra arra érdemtelen. Ha megvan a legalább három ajánlója a jelöltnek, akkor felkerülhet a nyilvános névsorba. Az elnökség az elmúlt három évben el­halálozott tagok száma és a korábban lefektetett elvek alapján kiosztja az osztályoknak a betölthető helyeket, a maradékot pedig megtartja a ké­sőbb szétosztandó elnökségi keretben. Az egyes osztályok tagjai január­ban szavaznak a jelöltekről, és akik legalább 51 százalékot elértek, azokat egy újabb szavazással sorrende­zik.

Az idén minden osztály három „biz­tos” helyet kapott, és az előző évek nem ritka kudarcai után, amikor volt osztály, amelyik csak egyetlen jelöltet szavazott be, most legalább hárman mindenhol átvitték az 51 százalékos küszöböt. A fennmara­dó négy helyre az elnökség, ahogy az várható volt,13 az esélyegyenlőségi szem­pontot vette figyelembe, és csaknem kizá­ró­lag női jelölteket ajánlott a tagvá­lasz­tók figyelmébe, s így sikerült a biz­tos bejutó kettő mellé további három jelölttel ötre emelni az idén be­választott női akadémikusok számát.

*

Hogy 200 év múlva lesz-e tudományos akadémiánk, vagy egyáltalán magyarul beszélő népesség, abban, bármennyit tegyünk is érte, legföljebb csak reménykedhetünk. Ám nem hiszem, hogy a Schmidt és társai által indított támadás mögött kormányzati szándék lenne, én csupán trumpista tudományellenes igazodást, a bosszantás vágyát, a bizonytalanság felkeltésének igényét látom, nehogy már ezek az elmozdíthatatlan rátarti tudósok olyan nyugodtan üljenek a székükben.14 Ha sokat tiltakoznak, végső soron bevethetik elle­nük a készülő átláthatósági törvényt is, amely ugyan egyelőre csak a civil szervezetek idegen országokból érke­ző forrásait firtatná, de mire a szoká­sos trükkös egyéni képviselői indítvány parlamenti díszbe öltözik, ki tudja, nem kerül-e a látóköré­be az MTA a maga több millió eurós pályá­zati sikereivel? Mert a mos­ta­ni feljelentések alapján könnyű lesz majd kimutatni, hogy az Akadémia külföldi pénzekből direkt a nemzeti szuverenitásunk ellen dolgozik, vagyis idegen ügynök, ahogy Putyin receptje sugallja. Az autonómiák le­rom­bolására törekvő akaratuk töretlen, fantáziájuk pedig kimeríthetetlen.

1 https://mta200.hu/mta200/az-mta-tortenete-106336
https://mta200.hu/mta200/a-magyar-tudomanyos-akademia-tortenete-ii-resz-19182019-106370
2 https://www.youtube.com/watch?v=JwOvA1hnlBM
3 Az interjúban rosszul értelmeztem a forrásomat: a 65 éven felüli nem akadémikus Széchenyi-díjasokat csupán havi 121e Ft „tudományos alkotói járadék” illeti meg, viszont a díj átadásakor 31 millió Ft-ot kapnak.
https://www.penzcentrum.hu/gazdasag/20250312/szechenyi-dij-2025-ekkora-osszeg-jar-a-kituntetes-melle-ennyi-a-dij-havi-osszege-1175707
https://nepszava.hu/3277609_mta-schmidt-maria-lanczi-tamas-kritika-tajekozatlansag-rosszindulat-kenesei-istvan-interju
4 Kivéve az állami díjak jóvoltából egyből professzorrá lett kivételezetteket, pl. az SZFE Doktori Tanácsában, ld. https://www.es.hu/cikk/2023-07-21/kenesei-istvan/rektorvalasztasok-magyarorszagon.html
5 https://latoszogblog.hu/aktualis/taskahordozok-akademiaja/
6 https://index.hu/velemeny/2025/05/05/mta-kozgyules-orban-viktor-tiszteletdijak-tudomanyos-teljesitmeny-felulvizsgalat/
7 https://hirado.hu/belfold/cikk/2025/05/08/ma-este-a-48-percben-gyurcsany-ferenc-visszavonulasa-es-az-mta-koruli-vita
https://szeged.hu/cikk/az-mta-politikai-fuggetlensegerol-vitazott-lentner-csaba-es-oberfrank-ferenc
8 https://mta.hu/data/kozgyules/_nnepi_nyitobeszed_199_MTA_Kozgyules.pdf
9 https://www.es.hu/cikk/2023-06-09/kenesei-istvan/uj-miniszter-uj-szereposztasok.html
https://mta.hu/kozgyules2023/a-magyar-tudomanyos-akademia-196-kozgyulese-elo-kozvetitesunk-az-unnepi-ulesrol-112882
10 https://mta.hu/kozgyules199/kozgyules-aprilisi-elozetes-114328 Hankó beszéde a 31. perctől.
11 https://mta.hu/data/dokumentumok/Freund_Tamas_elnoki_beszamoloja_2025._majus_199._kozgyules.pdf
12 https://mta.hu/kozgyules199/bemutatjuk-a-magyar-tudomanyos-akademia-uj-tagjait-114347
13 Ld. a „Nőt akarok! 2.0” c. részt itt: https://www.es.hu/cikk/2025-04-04/kenesei-istvan/a-miniszter-felrelep-.html
14 Ld. pl. https://hang.hu/magyar-hang-plusz/mta-bekaugetes-a-szekhaz-korul-176019