Huszonhat százalék

VISSZHANG - LXIX. évfolyam, 19. szám, 2025. május 9.

Az ÉS április 25-i számában Varga Dániel Normális egészségügy három és fél lépésben című cikkében (2025/17.) az egészségügyben el- és megkerülhetetlen „software”-változtatásokat elemzi. Ehhez tenném hozzá a „hardware” jelenlegi helyzetét.

Ugyan hányszor hallottuk már felelőtlen politikusoktól, hogy majd utolérjük Ausztriát (bármit jelentsen is), sőt le is hagyjuk, miközben a rés egyre tágul.

Hajdu Miklós mérnök-közgazdász több, a Népszavában megjelent cikkében (Magyarország a számok mögött, 2024. április 10.; Tudta?, 2024. augusztus 22.) elemzi Magyarország gazdaságának adatait. Ezek között most kiemelten érdekes az egészségügyi kiadások összehasonlítása.

Hazánk az egy főre eső egészségügyi ráfordítások arányával az EU utolsó helyét foglalja el (4,4 százalék), míg Ausztria áll az élen 9,3 százalékkal. Az EU-átlag 7,7 százalék.

Az arányok azonban az egyes országok egy főre eső GDP-adatával összehasonlítva mutatják meg a tényleges ráfordításokat.

Ez 2022-ben Ausztriában 49 000 euró, míg Magyarországon 17 000 euró volt, és az ennek megfelelő tényleges egészségügyi ráfordítás Ausztriában 4574 euró, míg Magyarországon 750 euró, azaz a különbség hatszoros!

Az egészségügyi ráfordítások nagy hányada importbeszerzést fedez, így mi is világpiaci árakon szerzünk be.

Azaz ma az egy főre eső GDP megközelítőleg 26 százalékát kellene az egészségügyre fordítanunk, hogy az osztrák átlagot elérjük, és ehhez nem számoltuk hozzá a meglévő épületek és eszközpark közötti mérhetetlen különbséget. Ennyi.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 35. szám, 2024. augusztus 30.
LXIV. évfolyam, 38. szám, 2020. szeptember 18.
LXIII. évfolyam, 43. szám, 2019. október 25.
Élet és Irodalom 2025