A szív ég el utoljára

Minek egy heroinistának vitaminos pezsgőtabletta? Állok a lépcsőházban, kezemben műanyag ételhordó, teteje lejár, kifolyik a gulyásleves, cipőmmel próbálom eltüntetni. Vénasszonyok nyara, élvezem a meleget, újra csöngetek. Ha itthon van, odaadom a menüt, de be nem megyek. Nyitva a folyosói ablak a tizediken, lebámulok. Hirtelen kivágódik az ajtó, megjelenik benne a félmeztelen Csonti, „Figyelj, bazmeg, ez kurva gáz, lebénult a kezem, ezt a kibaszott fecsit se bírom benyomni, gyere már, segíts, ne állj ott az ajtóban, mint a kivert fasz, nem érdekel, néznek a szomszédok, csókolom, nénike, lehet haladni tovább!” A srác egyik karja spárgával felkötve, be van rúgva, különben masszív heroinista, épp elvonásban. Meghatározhatatlan színű többnapos, inkább -hetes póló, lábán kínai papucs, körülötte felhőben gomolygó bűz, ép kezében cigaretta füstöl. Rikácsol, visszhangzik tőle a folyosó. Rá kéne hívni a mentőt, de igazából az se érdekelne, ha összeesik az orrom előtt. Nem tudom, miért vagyok itt.