Az oroszfalvi út

PRÓZA - LXIX. évfolyam, 16. szám, 2025. április 17.

De elkalandoztam. Mit tehetnék? Errefelé minden történet palimpszeszt. Mint egy régi kézirat. Megkaparod, és van alatta egy másik szöveg. Spórolni kellett a papírral. Vagy a pergamennel. Az utcákkal is. Honnan tudhatnám, hogy az-e a legértékesebb, ami legfelül van. Talán Gioconda is azért mosolyog olyan titokzatosan, mert egy másik képet takargat. Ott van mögötte. Vagy benne. Azt is feltételezték, hogy egy várandós asszony mosolya ez. Átszellemült. Már a jövőben él. Csak ideiglenesen tartózkodik köztünk. Bem József neve alatt is ott nyüzsögnek az oroszok. Alattuk a törökök. Tatárok. Úzok. Besenyők. Erdély ilyen. Kaparós sorsjegy. Lehet, hogy nyersz. Vagy mégsem. Az a lényeg, hogy ma már tudom, nem kell elmenni sehova. Semmi üveghegy. Semmi Óperencia. Semmi kurta farkú malac. Nem Elek apóra van szükség, hanem Bem apóra. Nem kell az egzotikum. Vagyis kell, de éppen itt van. Csak meg kell kaparni. Szó sincs róla, hogy máris a legmélyére jutottam. Nem is fogok. Csak azt akarom mondani, hogy az az utca maga a világegyetem. Minden utca. Minden ház. Minden szoba. Talán minden börtöncella. Egy padlás is persze. 1989 végén már biztos volt, hogy Ceau­șescu nem jön vissza.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXIX. évfolyam, 6. szám, 2025. február 7.
LXIX. évfolyam, 5. szám, 2025. január 31.
LXIX. évfolyam, 5. szám, 2025. január 31.
Élet és Irodalom 2025