A miniszter félrelép

Egyetem, kutatás, akadémia

PUBLICISZTIKA - LXIX. évfolyam, 14. szám, 2025. április 4.

Modellváltás, alapítvány, lenyúlás

Most, amikor oly hangosan emlegetik, miket művelt Matolcsy MNB-elnökként a bank bevételéből létrehozott alapítványaival, nem tudok nem emlékezni saját prófétai indulatomra, hiszen már 2014 novemberében ezt írtam e lapban: „Mindehhez [vagyis az akkori egyetemalapításokhoz] további új intézmények csatlakoznak, elsősorban például a Magyar Nemzeti Bank, illetve annak elnöke által felállított alapítvány pénzéből jövőre elindítani kívánt kecskeméti közgazdasági »egyetem«, amelyre épp a napokban adott még 10 milliárdnyi elkölthető támogatást az MNB vagyonával sajátjaként bánó elnök”1 (Hátramenetben, 2014/46., nov. 14.). Az utóbb a szol­no­ki és kecskeméti karok egyesüléséből Kecskeméti Egyetem néven létrehozni kívánt, majd egy gyors parlamenti elővágással Pallasz (sic!) Athé­né Egyetemként becikkelyezett és végül Neumann János Egyetem (NJE) néven véglegesített intézmény faramuci sorsát a neki ajándékozott MNB-pénzekkel együtt e hasábokon is lehetett követni, az olyan mellékszálakkal együtt, mint a sümegi (ál)főiskolára elpazarolt tízmilliók, a pécsi földtudományi doktori programhoz hozzácsapott további összegek, melyekből fejenként havi 300 ezres doktori ösztöndíjakat finanszíroztak, a budai Várban felvásárolt és felújított épületek, melyekben önálló doktori iskolát terveztek, például a „Bölcs Várra” átkeresztelt volt budai városháza épületében (amelyhez oly sok személyes emlék is köt, hiszen egykor az MTA Nyelvtudományi Intézetéé volt, majd a Collegium Budapest működött benne).2

Ennek a történetnek most csak egyetlen szálára koncentrálok, pedig volna itt elég idézni való a régi cikkekből.3 A pécsi doktori iskola hallgatói között tűnt fel ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi államtitkára, majd az MNB stratégiai igazgatója, az a Csizmadia Norbert, aki jelenleg a kecskeméti NJE kuratóriumi elnöke, és akinek az NJE alapítványi vagyonának korrupciót sejtető kihelyezésével kötik össze a nevét. Szemben egykori főnökével, aki jó ideig törekedett doktori fokozatra, de azután ehelyett csak (közpénzen) az unortodox elméleteit taglaló könyveit adta ki, Csizmadia Pécsett valóban megszerezte a PhD-jét, és mivel kinevezésekor nem töltött be állami vezetői tisztséget, az Erasmus-konfliktus miatt sem kellett lemondania.

Az ÁSZ, amely annak idején az „államosításuk” előtt oly tüzetesen megvizsgálta az MTA intézeteit (rábukkanva az összes aláíratlan oldalra),4 csak Matolcsy lelépése után találta időszerűnek, hogy belenézzen az alapítványok pénzügyeibe. Ezenközben pedig kiderült, hogy „a saját szabályait és a törvényes előírásokat is megszegve, személyes összeférhetetlenségekkel, gondatlanul, a független szakértői véleményeket és a gondos gazdálkodás alapszabályait figyelmen kívül hagyva, a kockázatok pontos ismeretében, jelentős kárt okozva fektette be a Neumann János Egyetem Alapítvány a rábízott közpénzt az Optima Befektetési Zrt. vállalati kötvényeibe”, mindösszesen csekély 127,5 milliárd Ft-ot.5 Nem mellékes, hogy „az egyetemi alapítvány kuratóriumát például sokáig ugyanaz a Csizmadia Norbert vezette, mint az MNB által létrehozott és az ÁSZ által szintén vizsgált Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) Alapítványt”.

Ennek a történetnek a szokásos tanulságokon túl van egy további, a „modellváltást” érintő következménye is. Emlékezetes, hogy az EU miniszteri tanácsának 2022. decemberi döntése a kekvák-nak a Horizont és Erasmus programokból való kitiltásáról, pontosabban az EU-források blokkolásáról azért született, mert nem láttak garanciákat arra, hogy a kuratóriumok felelősen gazdálkodnak majd velük. Az azóta nagy hangerővel beindult tiltakozások, sőt perek ezt a feltételezést visszautasították, és politikai szándékokat sejtettek mögötte. És íme, most feketén-fehéren előttünk áll egy kekva-egyetem fenntartójának a döntése, amellyel feltehetőleg korrupt szándékoktól motiválva az egyetem működtetését szolgáló közpénzt más célokra rendeli. Ezek után aligha lehet a „nemzetellenes globalista erőkre” mutogatni, akiknek az aknamunkája akadályozza a magyar diákok részvételét a nemzetközi programokban – elintézik ezt maguk a nerista vezetők is, saját maguk bizonyítva az EU döntésének megalapozottságát.
 

Egyetemi hírek

Az ELTE szenátusa nagy többséggel választotta meg új rektorát, a jogászprofesszor Darázs Lénárdot, aki eddigi rektorhelyettesként a legesélyesebb volt, mert a választás előtt visszalépett harmadik pályázó után csak a nála radikálisabb változásokat ígérő Katz Sándor fizikus akadémikus maradt versenyben, és ilyenkor az óvatosabb jelölt szokott befutni.6 Tény, hogy egyikük sem akarta átvinni az ELTE-t az alapítványi rendszerbe, de még nem látni, a kormányzati ellenszelet hogyan tudja majd az új rektor hátszéllé átalakítani, mert különben a kekvákhoz képest megalázóan rosszul finanszírozott egyetem a most bevezetett csekély mértékű, kb. 20 százalékos (és a professzorokat központilag nem érintő) béremelés dacára nem sokáig marad a hazai listák élvonalában. Ami persze, mondanunk sem kell, a magyar oktatáspolitika szégyene, s ezért az elmúlt időszak egymást követő három miniszterének is felelnie kell.

Hamarosan várható a végkifejlet a Zeneakadémia rektortörténetében: a három pályázó közül az egyik belülről jön, Farkas Gábor tanszékvezető professzor, a másik kívülről, a gyakorlott pályázó Győriványi Ráth György karmester, a harmadik pedig, mondhatnánk, a minisztérium felől, mert a hírek szerint az ő favoritjuk Kelemen Barnabás Kossuth-díjas nagyszerű hegedűművész, akinek azonban nincsen meg az előfeltételként szereplő felsőoktatási vezetői gyakorlata.7 Ez pedig azért érdekes, mert pár éve a Képzőművészeti Egyetem esetében hasonló helyzetben a minisztérium, név szerint maga Hankó kizárta a pályázót a szenátusi szavazás előtt. Lehet, hogy a miniszter nem emlékszik, hogy államtitkár korában mit tett? Mindenesetre úgy tűnik, más szereplőkkel (és esetleg más végkifejlettel) az LFZE-n megismétlődik a két évvel ezelőtt itt már végigkövetett történet.8

A MOME többé-kevésbé nyugalmi állapotba került: a szenátus nagy többséggel javasolt egy ügyvezető rektort, Kovács Csaba építészt, akit a fenntartó habozás nélkül megerősített, elkerülve minden további konfliktust.9 A végső megoldásra még várni kell, hiszen a rektorválasztási folyamatot újra kell indítani. Véleményem szerint ugyanis, akárhogy döntsön a bíróság az előző, gyakorlatilag megfellebbezett eljárás ügyében, már csak az időmúlás miatt is vadonatúj pályázatot kell kiírni, hiszen rektort nem a korábbi, hanem a jelenlegi körülmények (tanári testület, az egyetem helyzete stb.) között kell választani.

Márpedig, ha valami biztos, akkor az a változás állandósága a külső tényezőkben. Hogy másra ne utaljak, hol van ma már a miniszterként többszörösen is megboldogult Palkovics által kidolgozott Felsőoktatási Stratégia? Simán lenullázta az alapítványok eluralkodása, amiről az ÉS-ben olvasható anekdotikus írásaim helyett ajánlom az érdeklődő olvasónak, hogy forduljon a Kováts Gergely vezetésével a Corvinuson működő felsőoktatási kutatócsoport eredményeihez, amelyekről a napokban a Qubitnak egy interjúban számolt be.10

 

A miniszter félrelép

Mielőtt bárki zaftos részleteket keresne itt, gyorsan leszögezem, hogy a miniszter csupán a tények rögös útján lépett félre, mert hála a Lakmusznak, kiderült, amit amúgy rég sejtettünk,11 hogy az általa „Brüsszelnek” tulajdonított követeléseknek, például, „hogy Brüsszelben mondhassák meg, kik lehetnek a magyar egyetemek vezetői, valamint Brüsszelből irányított NGO-k felügyeljék az egyetemek fenntartó alapítványainak testületi választásait”,12 semmi közük a valósághoz. Hankó Balázs valószínűleg a kormányfői bizalmat igyekszik megszolgálni azzal, hogy szinte már Szijjártónál is hangosabban pocskondiázza az EU különféle szerveit és testületeit, ami meg is hozta a gyümölcsét, hiszen Gödöllő térségének ő lett a fideszes képviselőjelöltje.13

A Lakmusz megszerezte a levelet, amit Nela Riehl, az EP kulturális és oktatási bizottságának elnöke küldött Hankó Balázsnak február 3-án. A dokumentumban – írják – „nincs szó arról, hogy a rektorokat kizárnák az egyetemeket fenntartó alapítványokból, sem arról, hogy Brüsszelből mondanák meg, kik lehetnek a magyar egyetemek vezetői, vagy hogy NGO-k felügyelnék a testületi választásokat. (...) Nela Riehl mindössze azt kérte Hankó Balázstól, hogy a kormány hajtsa végre az Európai Bizottság által javasolt jogszabály-módosításokat annak érdekében, hogy az alapítványi egyetemek újra részt vehessenek az Erasmus+ programban.”14

Ami az európai diploma tervét illeti, ha udvariasak akarunk lenni, azt mondanánk, hogy Hankó félreérti, amikor azt állítja, hogy „veszélyes (…), mert ennek a bevezetésével Brüsszelben szabnák meg, hogy mi legyen az egyetemi képzések tartalma”. Továbbá: „Brüsszel (…) az európai diploma bevezetésével a nemzeti hatásköröket akarja elvonni a felsőoktatásban: központilag akarják meghatározni, mi számít európai egyetemnek és diplomának.”15 Ezzel szemben a Bizottságnak az interneten könnyen hozzáférhető tervei szerint a kifejezetten önkéntes egyetemi társulások során „a körvonalazott intézkedések teljes mértékben tiszteletben tartják az egyetemek autonómiáját, valamint az uniós országok és a regionális kormányok hatáskörét a felsőoktatás területén”.16 Azt nem gondolnám ugyanis, hogy a miniszter nem tud szöveget értelmezni, vagy ne adj’ isten szántszándékkal torzítana el egy összetett mondatot.

Az ENSZ oktatási jogokkal foglalkozó jelentéstevője március elején tett tíznapos látogatást, és mélyülő egyenlőtlenségekre, a roma diákok kirekesztettségére, az akadémiai szabadság gyengülésére figyelmeztetett.17 A Népszava szerint „aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy 21 egyetemet »szoros politikai kapcsolatok« mentén alakítottak át alapítványi fenntartású intézményekké, ami tapasztalatai szerint az akadémiai szabadság gyengüléséhez és »öncenzúrához« vezetett, ezeket az egyetemeket az uniós kutatási és oktatási csereprogramokból is kizárták. Hozzátette: még számára sem világos ezeknek az egyetemeknek a pontos jogi helyzete.”

Erre Hankó egy Facebook-videóban így reagált: „Az elmúlt két órában az ENSZ megbízottjával tárgyaltam, aki nem más mint egy pakisztáni volt nőjogi most pedig egy emberjogi aktivista. Jelentést kíván tenni arról a magyar felsőoktatásról, amelynek a sikereit az elmúlt két órában felsoroltam neki. Arról a kutatásról és arról az innovációról, amit megújítottunk. Az állításából és a jelentéséből egy mondat sem volt igaz. Olyan mintha Brüsszelben írták volna. Olyan mintha Brüsszel Péter és Manfred Weber írta volna. Ez a mai tárgyalás azt mutatta, hogy ugyanúgy, mint Brüsszelben, itt ennél az ENSZ megbízottnál is a politikailag valótlan vádak felülírják a tényeket. De mi akkor is, a magyar egyetemisták, a magyar kutatók érdekében a világ legjobb egyetemeivé tesszük a magyar egyetemeket közösen, lesz top 100 egyetem, és igenis 2030-ra Magyarország a 10 leginnovatívabb ország lesz Európában.”18

Ez a kirohanás megérne egy aprólékos elemzést a (finoman szólva) csúsz­ta­tá­soktól az értelmetlenségekig (például hazánk mint egymagában „a tíz leginnovatívabb ország”). Az előbbiekre pedig csak egyetlen idézet a jelentésből (lásd a jegyzetekben a linket): „Úgy informáltak, hogy a modellváltásnak ellenálló egyetemeknek költségvetési megszorításokkal kellett szembenézniük.” Nota bene, ez évek óta köztudott, és itt is számtalanszor leírtuk.19

 

Április elseje

A továbbra is szörnyű HUN-REN hivatalos néven bejegyzett ex-MTA kutatóhálózat (innentől: KH) törvényileg megjósolt átalakulásának április 1-ig le kellett volna zajlania. Hogy ez nem történt meg, nemcsak az időközben beperelt MTA közgyűlési határozatnak tudható be (ugyanis a napokban a Polgári Kollégiumhoz áthelyezett, tehát ott folytatódó per eldőltéig az MTA nem adhatja el a KH ingatlanvagyonát),20 hanem annak is, hogy az átalakuláshoz szükséges „papírmunka” sem készült el: alapító okiratok, szabályzatok, szervezeti átalakítások rendje, átsorolások stb., nem beszélve most a kutatási forrásokként használt letéti állományoknak a sorsáról. Százas nagyságrendű személyzet dolgozik a „Transzformációs Projekt Irodában”, tovább szaporodott az épp mostanság új csodapalotába költözött vezérkar,21 akik között már kizárólag az üzleti világból érkezett szereplőket találunk, s ez a fogalmazványaik bikkfanyelvéből is szembeötlik.22

Nagyobb gond, hogy a kutatóknak és dolgozóknak régóta járó fizetésemelés addig nem valósul meg, amíg az ingatlanügylet nincsen lezárva. Ez persze nem más, mint ugyanaz a zsarolás, amit már az MTA decemberi rendkívü­li közgyűlése kapcsán is emlegettünk.23 Hiszen az ingatlanoknak nincsen közük az inflációs ráta hatása nélkül is mél­tánytalanul alacsony fizetések rende­zéséhez: ezt a bértömeget a mai állami tulajdonú KH-nak is oda lehetne adni, de hát itt pontosan az történik, ami az állami egyetemekkel, ahol a kekvákat, ezeket a kormánynak kedves konstrukciókat, igazságtalanul jobb helyzetbe hozzuk, mint azokat, akik ellenállnak – lásd az előbbi ENSZ-jelentést.

További gond, hogy amíg a KH az MTA alá tartozott, addig az akadémia alapítóinak a szándékai érvényesülni tudtak. Az idén 200 éves tudós társaságot ugyanis a magyar nyelvű tudományosság felvirágoztatása érdekében hozták létre, és jóllehet ma már adottnak vesszük, hogy létezik magyar nyelvű tudomány, egyrészt vannak szakmák, ahol erőfeszítéseket kell tenni, hogy ez fennmaradjon, másrészt vannak olyan ún. nemzeti tudományok (irodalom, történelem, néprajz, nyelv stb.), amelyeknek az eredményei, azaz a közlemények a nagyvilág tudósait nem vagy csak kevéssé érdeklik, ezért ezekre jóval kevesebben és szűkebb körben hivatkoznak, mint a fizikusok vagy a bio­lógusok eleve nemzetközi jelentőségű tanulmányaira.

Márpedig mind az egyetemek, mind a KH teljesítményértékelési rendszerei (a TÉR), jószerivel csak­is a D1 vagy Q1 besorolású, azaz a folyóiratok legjobb 10 vagy 25 százalékában megjelentetett cikkek alapján minősítik a tudósok, illetve kutatóhelyeik működését. Bár az egyetemek belső TÉR-arányai különbözhetnek egymástól, mind ezek, mind a KH TÉR-je végső soron egyetlen kézben fut össze: a felsőoktatást és a kutatást, azaz a finanszírozásukat a „markában tartó” minisztériumban, a KIM-ben, amely ragaszkodik ehhez a lényegében egysíkú számítási módszerhez.24 Az egyetemek mintegy „házon belül” elismerik a humán tudományok másfajta mutatóit, lényegében ahhoz hasonlóan, ahogy ez a világon elfogadott. Nálunk viszont ironikus módon éppen a nemzeti, mondhatnánk nacionalista (vagy inkább szuverenista?) kormány veszi semmibe a nemzeti tudományok fontosságát.

A KH-nak az MTA alóli „kiállamosítása” többek között ezt vonta maga után, mert amint utaltunk rá, az Akadémia, amely éppen a tavalyi közgyűlésén megerősített nyilatkozatában hangsúlyozta a magyar nyelvű tudományosság fontosságát, ezeket a kutatásokat nem venné semmibe.25

 

„Nőt akarok!” 2.0

Három éve kisebbfajta botrányt okozott, hogy az egyik akadémiai bizottság tagja felháborodván, mert csupa férfi rendes tagot választott az Akadémia, kilépett a testületből. Akkor az itt megismételt cím alatt tárgyaltam férfiközpontú (tudós)társadalmunk visszásságait, és igyekeztem ajánlásokat tenni a változtatásra.26 Azóta viszont nemcsak attól szomorodhattunk el, hogy az elmúlt három év 34 Széchenyi-díjazottjából mindössze három volt nő (idén viszont egyetlenegy sem!), de attól is, hogy az Akadémia 11 osztályán a májusi tagválasztásra esélyesnek jelölt 33 tudós között csupán két nőt találunk – annak ellenére, hogy az Elnökség már sok éve meghozta a preferenciális szabályokat a női jelölteket támogatandó. De idén már csak annyit tud tenni, hogy a szabályok adta lehetőségeivel élve a fennmaradó helyekre nagyrészt vagy kizárólag nőket jelöl. Megjegyzem, éppen a nőket előnyben részesítő feltételek miatt a többségükben férfi tagok azért a „futottak még” helyekre szavazhatták be a női jelöltjeiket, mert hátha így az adott tudományos osztálynak sikerül pluszkvótát kapnia. Hiába, okosak ezek az akadémikusok…
Másfelől viszont karakánok, hiszen a jogászok, közgazdászok, szociológusok osztálya friss állásfoglalásában reagálva a kormányfő „poloskás beszédére” arra figyelmeztet, hogy „amennyiben a miniszterelnök személyesen megjelenne az MTA 2025. májusi jubileumi közgyűlésén, akkor számolni kell azzal, hogy a résztvevők számottevő része tiltakozásul elhagyná a termet”.27

*

Végül hadd említsem meg örömmel, hogy a közel ötszáz magyar tudós Ukrajnát támogató nyilatkozatával szinte egy időben Krausz Ferenc látványos szolidaritási látogatást tett Ukrajnában, ahol tudományos előadásokat tartott, majd egy szintén Nobel-díjas fizikus társával közösen petíciót adott ki, amelyet 131 Nobel-díjas írt alá, és amelyben azt követelik, hogy a szankciók révén összegyűlt kb. 500 milliárd eurónyi orosz vagyont fordítsák Ukrajna újjá­építésére.28 De ahhoz, hogy tisztességesek legyünk, nem szükséges a Nobel-díj, üzenem a politikusainknak.

1 https://www.es.hu/cikk/2014-11-14/kenesei-istvan/hatramenetben.html
2 Nem sorolom fel az idevágó cikkeimet, de 2014-től kezdve itt lehet bóklászni köztük:
https://www.es.hu/szerzo/68135/kenesei-istvan/6
3 Például ez: „a Pallas Athéné Domus Mentis alapítvány 173 millió forintot fizetett ki egy magánszemélynek a Kecskeméti Főiskola Gazdaságtudományi kar fejlesztése és az egyetemmé válás folyamatának elősegítése és a képzése fejlesztésének eszköz igényéhez’ címen.”
https://www.es.hu/cikk/2016-07-15/kenesei-istvan/egyetem-felcsuton.html
4 https://www.es.hu/cikk/2020-02-28/kenesei-istvan/az-asz-bulgakov-teherautojan.html
5 https://telex.hu/direkt36/2025/03/17/hatalmas-vagyonvesztest-es-mas-sulyos-problemakat-talalt-az-asz-matolcsyek-alapitvanyanal-a-kiszivargott-jelentesterv-szerint
https://telex.hu/gazdasag/2025/03/20/allami-szamvevoszek-neumann-janos-egyetemert-alapitvany-matolcsy-mnb-padme
6 https://qubit.hu/2025/02/24/az-eddigi-rektorhelyettes-darazs-lenard-lesz-az-elte-uj-rektora
7 https://nepszava.hu/3272578_farkas-gabor-es-gyorivanyi-rath-gyorgy-is-vezetne-a-zeneakademiat
8 https://www.es.hu/cikk/2023-08-25/kenesei-istvan/tanevkezdo-kaleidoszkop.html
9 https://m.hvg.hu/itthon/20250314_Ugyvezeto-rektor-MOME-jog-torveny-ebx
10 https://www.uni-corvinus.hu/fooldal/kutatas/intezeti-kutatokozpontok/nemzetkozi-felsooktatasi-kutatasok-kozpontja/
Különösen: https://www.uni-corvinus.hu/fooldal/kutatas/intezeti-kutatokozpontok/nemzetkozi-felsooktatasi-kutatasok-kozpontja/modellvaltas-a-magyar-felsooktatasban-otka-kutatas/
Az interjú: https://qubit.hu/2025/03/25/az-egyetemi-modellvaltas-olyan-rendszer-amibol-teljesen-kiiktattak-a-biztositekokat
11 Ld. Pl. itt: https://www.es.hu/cikk/2024-10-11/kenesei-istvan/a-kutatohalozat-vegorai.html
12 https://magyarnemzet.hu/belfold/2025/02/brusszel-nekiment-a-magyar-oktatasnak-a-kormany-megvedi-az-egyetemeket
További idézetek a cikkből: “egyértelmű itt is a brüsszeli terv, rektorok helyett Brüsszel helytartói üljenek az alapítványokban, és Brüsszel és a most Amerikából kiszoruló NGO-k mondják meg, kik lehetnek az egyetemi vezetők Magyarországon, mit tanulhatnak a diákok kikkel működhetnek együtt, és ha rendesen viselkednek, még külföldi utat is szerveznek, persze csak olyan egyetemre, ahol a woke és a cancel culture a tudatformáló”:
13 https://godolloihirek.hu/cikkek/2025/03/01/koz-rdekl-d-s/miniszter-elnoke-van-a-fidesznek-a-godolloi-kozpontu-valasztokeruletben
14 https://www.lakmusz.hu/brusszel-tenyleg-atvenne-a-magyar-egyetemek-iranyitasat/
15 https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/10/hanko-balazs-elmondta-miert-veszelyes-az-europai-diploma
https://kormany.hu/hirek/hanko-balazs-brusszel-a-hazaszeretetet-akarja-osszeferhetetlenne-tenni
16 https://commission.europa.eu/news/commission-rolls-out-plans-european-degree-2024-03-27_hu
17 https://nepszava.hu/3273150_ensz-szakerto-oktatasi-miniszterium-diakok-akademiai-szabadsag
18 https://fb.watch/yvwmz75Jeb/?
19 Az eredetiben: „Reportedly, universities that resisted the model change faced tighter budget constraints.”
A jelentést pedig ld. itt:  https://www.ohchr.org/sites/default/files/documents/issues/education/statements/sr-education-eom-statement-hungary-21-03-2025.pdf
20 https://nepszava.hu/3270696_mta-ingatlanvagyon-eladas-per-akademikusok-magyar-allam-radnoti-sandor-voros-imre
https://index.hu/kultur/2025/02/28/magyar-tudomany-hun-ren-mta-radnoti-sandor-voros-imre-akademikusok-akademiai-dolgozok-foruma/ https://hvg.hu/itthon/20250228_Per-MTA-vagyon-ADF-akademia
https://www.atv.hu/belfold/20250301/hanko-balazs-beavatkozunk-az-akademiai-perbe-a-hetfoi-napon/
21 https://www.portfolio.hu/gazdasag/20250319/uj-tudomanyos-kozpont-budapest-sziveben-meresz-otletek-szulethetnek-a-hun-ren-szekhazaban-748297
22 Íme két példa: „Lassan három hónapja működik a HUN-REN megújulását segítő Transzformációs Projekt Iroda (TPI). Több alprogramjuk foglalkozik szervezeti változásokkal, de talán a kutatói életpályát támogató programjuk iránt a legnagyobb a kutatói érdeklődés. A kutatók felé való pontos kommunikációban hírnöki hálózat kiépítésén dolgozik a TPI, ahol a kutatók kvázi belső influenszerré válnának.” „A jövőbeli hatékony adatkezelés érdekében feltérképeztük a közfeladat-finanszírozási szerződésben rögzítendő indikátorokhoz kapcsolódó adatforrásokat és azok lekérdezési ütemezését. A cél az, hogy ezek a folyamatok a kutatási hálózat adminisztratív terheinek csökkentése mellett, minél automatizáltabb módon valósuljanak meg a jövőben.”
23 https://www.es.hu/cikk/2025-01-17/kenesei-istvan/forditott-orszag-.html
24 A több évre kötött finanszírozási szerződések arányszámait ugyanis a KIM szabja meg – az egyetemi autonómia nagyobb dicsőségére. Az egyetemek esetében több más tényező is játszik, pl. oktatási sikeresség, tehetséggondozás,  hallgatói lemorzsolódás, a külföldi diákok, nemzetközi kapcsolatok, a pályázati sikeresség stb., amelyek a KH számára nem relevánsak.
25 https://mta.hu/mta_hirei/ket-evszazad-utan-megujult-lendulettel-all-ki-a-magyar-nyelv-mellett-az-akademia-113682
26 https://www.es.hu/cikk/2022-05-20/kenesei-istvan/a-15-szazalekos-orszag.html
27 Az állásfoglalás teljes szövege: Az MTA IX. (Gazdaság- és Jogtudományok) Osztályának állásfoglalása egy aktuális közéleti kérdésről. A miniszterelnök a 2025. március 15-i állami ünnepségen elmondott beszédében több tekintetben is átlépte azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy jogállamban a miniszterelnök semmiképpen sem léphet át. Erkölcsileg elfogadhatatlan, jogi felelősséget is felvető, az újkori történelmet ismerve pedig kimondottan veszélyes magatartásnak tartjuk a különféle társadalmi csoportok nagy nyilvánosság előtt történő, uszító jellegű dehumanizálását, hasonlóképpen a tendenciózus utalásokat arra, hogy bizonyos közösségek túl régóta élnek az országban, és túl sok mindent éltek túl.
A Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya felkéri Osztályelnök Urat, szíveskedjék jelezni az MTA Elnökségének, hogy amennyiben a miniszterelnök személyesen megjelenne az MTA 2025. májusi jubileumi közgyűlésén, akkor számolni kell azzal, hogy a résztvevők számottevő része tiltakozásul elhagyná a termet. 
Lapzárta után a karakán akadémikusok egy része meggondolta magát és helyreigazítást kért a Válasz Online-tól: https://www.valaszonline.hu/2025/04/02/ visszakozo-akademikusok-nem-is-akarnak-kivonulni-orban-latogatasakor/
28 https://hvg.hu/tudomany/20250325_krausz-ferenc-ukrajna-kijev-eloadas
https://24.hu/tudomany/2025/03/11/krausz-ferenc-nobel-dijas-magyar-ukrajnai-latogatas/
https://www.science4people.org/news/appeal-of-serge-haroche-and-ferenc-krausz.html
https://ukrainianvictory.org/publications/appeal-from-nobel-laureates-for-the-transfer-of-russian-state-assets-for-ukraine-s-recovery-and-compensation/
https://ukrajnainyilatkozat.github.io

A szerző további cikkei

LXX. évfolyam, 23. szám, 2026. június 5.
LXX. évfolyam, 21. szám, 2026. május 22.
LXX. évfolyam, 18. szám, 2026. április 30.
Élet és Irodalom 2026