Siba Antal
Az öncélú szexualitásról
MŰBÍRÁLAT - TELEVÍZIÓ - LXIX. évfolyam, 12. szám, 2025. március 21.► Szavazás a Pride-ről
Látványos parlamenti tiltakozás és meglehetősen szakmaiatlan indoklás mellett az országgyűlés 136 igen szavazattal elfogadta a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatot. Mindez a jogalkotásra vonatkozó törvény teljes figyelmen kívül hagyásával történt: egyetlen nap alatt, társadalmi konzultáció, bizottsági előkészítés nélkül. A kormányfő szombaton egy beszédben cinikusan bejelentette, hogy a Pride szervezői „ne törjék magukat, mert Pride nem lesz”, majd kedden az országgyűlés kormánytöbbsége három további szavazattal elfogadta a korlátozó javaslatot.
Tisztelt Olvasó!
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.

Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően,
egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség
regisztrációra.
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

A szerző további cikkei
Esti beszélgetésekLXIX. évfolyam, 15. szám, 2025. április 11.
Ár-, bér- és egyéb kommandókLXIX. évfolyam, 9. szám, 2025. február 28.
Inni, nem inniLXIX. évfolyam, 6. szám, 2025. február 7.